A szögletzászló is besegített a Bp. Honvédot Kispesten kiütő Paksnak

A Bp. Honvéd és a Paks találkozójával zárult a labdarúgó Magyar Kupa 4. fordulója. Sok izgalommal nem szolgált ez a mérkőzés, a két csapat között megmutatkozott az osztálykülönbség, a paksiak a 31. percben már 4-0-ra, a szünetben pedig 5-1-re vezettek. Az eredmény már nem változott az unalmas második félidőben, simán nyert és továbbjutott a Paks.

2024. 10. 31. 21:50
Óriási különbség volt a Bp. Honvéd és a Paks között a Magyar Kupa 4. fordulójában, a paksiak kiütéses győzelemmel jutottak tizenhat közé. Fotó: Török Attila/Nemzeti Sport
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Honvéd mégis csak Honvéd, hiába áll kieső helyen az NB II-ben, a Paks pedig hiába tartozik az NB I élmezőnyébe, nem lehet a kispestiek ellen biztosra menni. Lényegében így lehet összefoglalni azt, amit Bognár György, a paksiak vezetőedzője nyilatkozott a két csapat Magyar Kupa-mérkőzése előtt. Ennek ellenére nyolc helyen változtatott a legutóbbi bajnoki meccs kezdőcsapatán, bekerült például a 17 éves Györfi Milán is.

Györfi Milán nagyon jól játszott. Fotó: Török Attila/Nemzeti Sport

Azt nem is lehet vitatni, hogy a Paks komolyan vette a találkozót, fél óra elteltével már 4-0-ra vezetett. A legérdekesebb az első gólja volt, amely a 16. percben született meg. Egy jobbról érkező lapos beadás elsuhant mindenki előtt, de hozzáért egy kispesti lábhoz. A labda gurult kifelé, Zimonyi pedig békésen kocogott utána, hogy majd elvégezze a bedobást vagy a szöglelet, ám a labda nem jutott túl egyik vonalon sem, inkább a szögletzászlóról lendületet kapva visszafelé fordult. Zimonyi rácsapott, kényelmesen beadott, Papp Kristóf pedig hat méterről a hálóba fejelt.

Ezután nem sokkal Papp remek lövéssel növelte az előnyt Györfi lekészítése után, majd maga Györfi talált be, utána tizenegyesből Zimonyi volt eredményes – a 31. percben már 4-0-ra vezettek a vendégek. A kispestiek ugyanakkor tudtak veszélyesen is támadni, maradtak ki helyzeteik, és a 36. percben Szabó Alex szépített, a szünet előtti pillanatokban viszont Tóth Barnabás ismét négyre növelte a különbséget. A folytatás már távolról sem zajlott ennyire eseménydúsan. Mindkét csapat tudta, hogy ez a meccs már eldőlt, a Paks birtokolta a labdát, kihagyott néhány lehetőséget, de különösebben aligha bánta: nyert 5-1-re, és játszhat a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében.

Mol Magyar Kupa, 4. forduló

Kedd

Mezőkövesd Zsóry FC (NB II)–Debreceni VSC 1-0

Szerda

BVSC-Zugló (NB II)–Újpest FC 0-1 (0-0)

Credobus Mosonmagyaróvár (NB III)–ETO FC Győr 0-3

Gödöllői SK (vármegyei I.)–Dorogi FC (NB III) 1-2

Tarpa SC (vármegyei I.)–Iváncsa KSE (NB III) 0-5

Karcagi SE (NB III)–Kecskeméti TE 1-0 (0-0)

Balatonalmádi SE (vármegyei I.)–Kisvárda Master Good (NB II) 0-4

Szentlőrinc SE (NB II)–Zalaegerszegi TE FC 1-2

FC Ajka (NB II)–Nyíregyháza Spartacus FC 3-3  - tizenegyesekkel 2-4

Opus Tigáz Tatabánya (NB II)–Puskás Akadémia FC 2-3

Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II)–MTK Budapest 0-3

FC Sopron (NB III)–Soroksár SC (NB II) 2-2 - tizenegyesekkel 3-2

Fehérvár FC–Diósgyőri VTK 2-1

Csütörtök

ESMTK (NB III)–Gyirmót FC Győr (NB II) 1-3 – hosszabbítás után

Facultas-Tiszafüredi VSE (NB III)–Ferencvárosi TC 1-2

Budapest Honvéd FC (NB II)–Paksi FC 20.00

A nyolcaddönő párosítása: Gyirmót (NB II)–Fehérvár, Nyíregyháza–Puskás Akadémia, Dorog (NB III)–Újpest
Iváncsa (NB III)–MTK, Mezőkövesd–Paks, FC Sopron (NB III)–Kisvárda, ETO FC Győr–Ferencváros, Karcag (NB III)–Zalaegerszeg

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.