Az utolsó Kecskemét a harmadik Puskás Akadémiát fogadta a Széktói Stadionban, és 3-0-ra kikapott. Az edzőváltáson átesett, sereghajtó kecskemétieknél a korábbi ferencvárosi legenda, Gera Zoltán nyilván jobb bemutatkozásra számított. Ráadásul a kecskeméti szurkolók a válogatott Nagy Zsolt furcsa gólörömét nem értették az első félidő végén.
Nagy Zsolt fura gólöröme
A felcsútiak az első félidőben Colley fejesével szerezték meg a vezetést, majd a 36. percben Katona Levente rossz ütemű becsúszása után egy tizenegyest is kapott a Puskás Akadémia. A magyar válogatott Nagy Zsolt magabiztosan állt oda, majd a kilencedik bajnoki mérkőzésén a második gólját szerző játékos szemernyi esélyt sem adott a kecskeméti kapus Varga Bencének, és a bal alsó sarokba zúdította a labdát. A felcsútiak játékosa ezt követően kiszaladt a szögletzászlóhoz, és egy furcsa gólörömmel ünnepelt: a válogatott labdarúgó a homlokára téve a kezét egy „L” betűt formált, majd a lábait oldalra magasba vetve táncolt. Akadtak olyanok, akinek a gólöröm láttán Antoine Griezmannhoz korábbi koreográfiája ugrott be.
Griezmann is ezt csinálta
Az Atlético Madrid játékosa, Antoine Griezmann pár hete az Instagram-oldalán jelentette be, hogy nem szerepel többé a francia labdarúgó-válogatottban. A 33 éves játékos tagja volt az elmúlt évek nagy sikereket elért csapatainak, többek között világbajnokságot is nyert 2018-ban, de a támadó jellegzetes gólöröme miatt is ismerté vált a szurkolók körében. Az Atlético Madrid 2018-ban a Marseille-t legyőzve hódította el az Európa-liga serlegét. A meccs hőse Antoine Griezmann volt, aki a 21. percben szerezte meg a madridiaknak a vezetést, majd bemutatott egy gólörömöt, amely néhány szurkolónál kiverte a biztosítékot. A francia klasszis L-betűt formázott ujjaival, az angol loser, azaz „vesztes” szóra utalva, és így táncolt, ezzel sokak szerint tiszteletlen volt a Marseille-jel szemben. A francia támadó a 2018-as világbajnokságon az argentinok és a horvátok elleni döntőben is így ünnepelt.