Az éllovas Liverpool a sereghajtó Southampton otthonába látogatott a Premier League 12. fordulójában vasárnap. Mint azt előre megírtuk , Arne Slot visszatette a csapat kezdőjébe Szoboszlai Dominikot, aki a válogatott szünet előtti meccseken kikerült onnan, és csak csereként jutott szóhoz a szárnyaló Curtis Jones miatt. Ezúttal mindketten ott voltak a kezdőben, és épp ők ketten játszották a főszerepet a Liverpool vezető góljában. No meg az ellenfél védelme.

A 30. percben a hazaiak kapusa, Alex McCarthy ugyanis nagyon rossz helyre gurította ki a labdát a saját tizenhatosa előterében, a Liverpool azonnal letámadott, és Jones nyomására Flynn Downes eladta a labdát, éppen Szoboszlai elé tálalta, aki szépen tekert a kapuba a kapufa segítségével a kicsit kint álló kapus felett a tizenhatos vonaláról. Ez volt Szoboszlai első bajnoki gólja az idényben, korábban a Bajnokok Ligájában az AC Milan ellen volt már egy találata szeptember közepén ebben az évadban klubjában.
Nézze meg Szoboszlai első bajnoki gólját az idényben:
Szoboszlai az előző idényben háromszor talált be a Premier League-ben, tehát összességében a negyedik találatát szerezte az angol élvonalban.
Végül nem volt hiábavaló volt Szoboszlai gólja
A 42. percben kiegyenlített a Southampton. A játékvezető tizenegyest ítélt meg a hazaiak javára, amelyet Caoimhin Kelleher kivédett ugyan, de a kipattanót az első nekifutásra rontó Adam Armstrong a kapuba lőtte. Félidőben így 1-1 volt az állás, a Liverpool sok hibával játszott, ezért sem tudta a szünetig érvényesíteni a papírformát. Utána pedig jött a hideg zuhany: az 56. percben fordított a Southampton, Armstrong a jobb oldalról tette középre a labdát, Mateus Fernandes pedig szépen lőtt a bal alsóba, Kelleher tehetetlen volt – 2-1 a hazaiaknak.
Ezen a meccsen a Southampton kapusa azonban másodjára is kisegítette Szoboszlaiékat. A 65. percben egy előreívelésre nagyon rossz ütemben jött ki McCarthy, aki nem érte el a labdát, így a védők mögé befutó Mohamed Szalah az üres kapuba passzolhatott, ezzel 2-2-re kiegyenlített a Liverpool.