A debreceni Főnix Aréna megtelt vasárnap este, a románok elleni meccsre minden jegyet eladtak. A magyar lányok, ahogy az Európa-bajnokság előző öt mérkőzésén, most sem illetődtek meg a telt háztól, sokkal inkább motiválta őket a hazai pálya előnye. A szurkolók már a meccs előtt sálakkal, zászlókkal és hangos biztatással várták a parkolóba gördülő válogatott buszát.
– Nagyon hálásak vagyunk a szurkolóknak, tényleg az, hogy minden egyes mérkőzésen ennyien jöttek, ahogy ma bekísértek minket a meccsre, az hidegrázós élmény volt. A hangulat a csarnokban pedig leírhatatlan – monda lapunknak széles mosollyal a lefújás után Győri-Lukács Viktória.
Volt is oka a mosolyra a magyar lányoknak. A torna előtt talán a legoptimistább esélylatolgatások sem számoltak azzal, hogy veretlen csoportkör után veretlen marad a középdöntő utolsó mérkőzéséig a válogatott. A lányok azonban nagyot álmodtak és azért, hogy az álmuk valóra váljon, rengeteget tettek.
Nagyon boldog vagyok, hogy így alakult számunkra ez az Európa-bajnokság. Sokat dolgoztunk azért, hogy ott legyünk a legjobb négy között, és most tényleg egy álmunk válik valóra ezzel
– fogalmazott Vámos Petra a meccs után.
Az irányító azt is elmondta, hogy felülmúlták azt, amit a torna előtt elképzeltek, és azon dolgoznak, hogy a legtitkosabb álmaikat is valóra váltsák.
– Csodálatosak a csajok, igazából öröm velük a pályán lenni. Egymás kezét fogva menetelünk előre. Ott vagyunk a legjobb négyben, és ez számomra még tényleg hihetetlen, óriási dolog. Innen még bármi megtörténhet, nincsenek lehetetlenek – zárta gondolatait a románok ellen három gólt szerző játékos.