Az idei Australian Open férfi egyes döntőjében összejött az, ami a legtöbb Grand Slam-torna rendezőjének álma: a világelső – aki ráadásul a címvédő is – olasz Jannik Sinner játszott a világranglista második helyezettje, az első GS-sikerére hajtó német Alexander Zverev ellen. Azonban most vélhetően azért izgult mindenki, hogy vagy a tavalyi négy GS-tornát uraló, egyformán két-két trófeát nyerő Sinner és Carlos Alcaraz, vagy az olasz a 10. ausztrál sikeréért hajtó, 38 éves, 24-szeres GS-bajnok Novak Djokovics játssza.
Egyik sem jött össze, ugyanis Djokovics parádés teljesítménnyel legyőzte a negyeddöntőben a spanyolt, ám megsérült, így az elődöntőben az első, rövidítésben elveszített szett után kénytelen volt feladni a meccset. Azért a fanyalgóknak üzenhetjük, egy Sinner-Zverev csata miatt sem kell a falnak menni egy GS-fináléban.
Mind Sinner, mind pedig Zverev a harmadik GS-döntőjét vívta, azzal a nagy különbséggel, hogy amíg az olasz mindhármat megnyerte, addig a német mindhárat elveszítette.
Ugyanis a címvédő Sinner nagyon simán, három játszmában nyert 6:3, 7:6, 6:3-ra a német Zverev ellen, és a tavalyi első GS-trófeája után idén ismét diadalmaskodott a tornán.
A háló nagyot segített a rövidítésben Sinnernek
Az első játszmában kisebb-nagyobb zökkenőkkel mindenki hozta a maga adogatását, Zverev ütött több ászt, de Sinner szervái összességében veszélyesebbek voltak. Azonban egyszer csak Sinner elvette Zverev adogatását, majd gond nélkül hozva a sajátját, és 45 perc alatt 6:3-ra megnyerte az első játszmát. A másodikban Zverevnek rengeteg breaklabdát kellett hárítania, míg neki esélye sem volt a világelső adogatásainál, ám így is eljutottak a rövidítésig.
4-4-nél azonban a német kis híján gutaütést kapott, ugyanis a védekezésre kényszerített Sinner úgy ütötte meg a labdát, ami az úgy ért a hálóhoz, hogy átpöttyent a német térfelére.
Elképesztő mázlis pont volt, Zverev el sem akarta hinni, ráadásul Sinner ezt követően kiszárvalta a szettet. Maximum az vigasztalhatta Zverevet, hogy Ausztráliában nyertek finálét 0–2-ről, többek között az előző három évben kétszer is:
2022-ben Rafael Nadal forított Danyiil Medvegyev ellen, míg tavaly éppen maga Sinner győzött két szettes hátrányból, szintén Medvegyev ellen.
Az olasz világelső viszont nem állt le, 3:2-nél „megbrékelte” a németet, és innen nem volt megállás, Sinner megvédte címét Melbourne-ben.
– Fantasztikus érzés újra itt állnom, és a csapatommal együtt átélni azt, hogy ismét sikerült. Mindent a stábomnak köszönhetek, akik megváltoztatták a játékomat és felvezettek a csúcsra.
Sascha, te pedig ne szomorkodj, hiszen jó játékos vagy, aki érett egy nagy tornán a sikerre.
Ne foglalkozz a külsőségekkel, készülj keményen tovább, és biztos vagyok abban, hogy előbb vagy utóbb, de megszerzed te is az első GS-trófeádat – fogalmazott Sinner, aki az első ATP-főtáblás meccsét 2019-ben Budapesten vívta.
Az olasz világelső az Australian Open-en sorozatban 14, a közelmúltbeli meccseket tekintve pedig
egyhuzamban 24 győzelemnél tart, s legutóbb október 2-án kapott ki a pekingi fináléban Carlos Alcaraztól.
Mellette szólt az is a mai fináléban, hogy tavaly január óta a kemény pályán vívott meccseinek a 95 százalékát megnyerte.
A pályafutása első Australian Open-döntőjében pályára lépő Zverev az eddigi három GS-döntőjét elvesztette:
a 2020-as US Open, illetve a tavalyi Roland Garros után most az Australian Open fináléját is elveszítette.
– Nagyon rossz érzés immár harmadszor is a trófea mellett állni egy Grand Slam-döntőben úgy, hogy már megint más viszi haza azt. Gratulálok Janniknak, egészen kiválóan teniszezett.
Mindent megpróbáltam ellene, de be kell valljam, mindez nagyon kevés volt ellene.
Nem adom fel az álmom, és remélem egyszer csak magasba emelhetek egy GS-trófeát – jelentette ki a meccset követően Zverev, aki nehezen szólalhatott meg, ugyanis egy néző hangosan viseletes dolgait kiáltotta bele a Melbourne-i éjszakába, utalva a hölgyekkel kapcsolatos bántalmazási eseteire.