Zdravko Zovko kétszer is volt a horvát férfiválogatott szövetségi kapitánya (1993–95 és 1999–2000), 2000 és 2007 között a Veszprém csapatát irányította, és 2002-ben BL-döntőbe vezette a bakonyi alakulatot. 2018 és 2020 között a Győri ETO női csapatának másodedzőjeként dolgozott, 2020 és 2021 között pedig a Siófok női csapatának vezetőedzője volt. A 69 éves szakember nagyon jól ismeri tehát a magyar kézilabdát, és most a Sportske Novosti újságnak nyilatkozott.
– Örülök, hogy a horvát válogatott visszatért a világ nyolc legjobb csapata közé. Pedig a kezdés nem volt biztató, hiszen az első igazán fontos meccset elveszítettük Egyiptom ellen. Izland és Szlovénia ellen azonban megmutattuk, hogy minőségi csapatunk van, és a szurkolóink támogatásával most jobb eredményt érhetünk el, mint az elmúlt években. Izland ellen talán jobban játszottunk, mint Szlovénia ellen, de az utóbbi meccs lélektanilag nagyon nehéz volt, azon dőlt el, hogy bejutunk-e a negyeddöntőbe – mondta Zdravko Zovko.
Zdravko Zovko szerint a horvát siker kulcsa Bánhidi Bence megállítása
A horvát szakember ezután rátért a mai, Magyarország elleni találkozóra.
– Nehéz meccsre számítok. Jól ismerem a magyar kézilabdát, sokáig dolgoztam Veszprémben, az elmúlt években pedig női klubokban, így tudom, hogy sokat fektetnek a kézilabdába. Ez a válogatott több éve együtt játszik, és Chema Rodríguez irányításával folyamatosan jó eredményeket ér el a nagy versenyeken. Az erőssége a világ egyik legjobb beállójának számító Bánhidi Bence megjátszása, a csapat játékának az alapja a többiknek a vele való együttműködés. Kulcsfontosságú lesz számunkra, hogy ezt megakasszuk. Irányítóként a tapasztaltabb Lékai és a fiatal Fazekas a játékuk motorja. Ott van még Szita, Bodó, Ilics és Ancsin, akik szintén nagyon jól együttműködnek Bánhidival. Ráadásul Szita, Bodó és Lékai évekig játszott együtt a Pick Szegedben, így jól ismerik egymást, jó az összjátékuk, ami problémát jelenhet majd a védekezésünknek. A magyar válogatott legnagyobb hátránya az, hogy nemzetközi szinten csak egy klasszisa van, Bánhidi, miközben a legjobb nyolcba jutott többi csapatban akad két-három olyan sztár, akik képesek eldönteni a meccseket. A magyar csapat jól szervezett, egységes, de úgy gondolom, hogy minőségben mi felülmúljuk őket.
A mai találkozó előtt Horvátországban a Magyar Nemzet egyik hétfői cikkét szemlézik, amelyben azzal foglalkoztunk, hogy horvátokat a szlovének elleni meccsükön látványosan segítették a cseh játékvezetők. A horvátok ezt nem így látják, és megsértődtek, ezt a történetet az Origó írta meg.