– A játékvezető túlzásba esett Édersonnal. Éderson hibázott a szarkasztikus tapssal, de a játékvezető tönkretette a meccset, ami nemcsak nekünk, hanem az ellenfélnek és a nézőknek sem jó – mondta a lefújás után Gasperini, aki úgy érzi, az Atalanta büszke lehet magára.
Inzaghi elégedett, Inter, Napoli, Atalanta a sorrend a dobogón
Azt mindenképpen túlzás lenne állítani, hogy Éderson ostobasága és 81. perces piros lapja határozta meg a végeredményt, az Inter végig fölényben játszott, a várható gólok (xG) mutatója is erről árulkodik. Ez 2,45–0,67 volt a milánóiak javára, akik egyébként végül szintén tíz emberrel fejezték be a meccset: Alessandro Bastoni a 95. percben kapta meg a második sárga lapját.
– Edzőként nagyon elégedett vagyok a teljesítménnyel, még jobban, mint az eredménnyel. Már az első félidőben is megnyerhettük volna a meccset, kapufát lőttünk, Martínez elvett gólja pedig valószínűleg szabályos volt.
Az Atalanta nagyszerű formában van, ugyanúgy 63 gólt lőtt a bajnokságban a meccs előtt, mint az Inter, mi viszont semmit sem engedtünk nekik
– örvendezett Simone Inzaghi, a címvédő Inter vezetőedzője, akinek csapata kilenc fordulóval a zárás előtt három ponttal vezet a Napoli és hattal az Atalanta előtt.
Újabb pofont kapott a szurkolók által elhagyott Juventus
A negyedik Bajnokok Ligája-helyen már a Bologna áll, ugyanis a Juventus az Atalanta elleni zakó után újabb nagy pofonba szaladt bele, ezúttal a Fiorentina otthonában kapott ki 3-0-ra, miközben az elmúlt hetekben váratlanul búcsúzott a Bajnokok Ligájától és az Olasz Kupától is. A torinói klubot a kiábrándult Juventus-ultrák el sem kísérték Firenzébe.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!