A Real Betis gyorsan vezetést szerzett a Konferencialiga szerdai döntőjében, de a második félidőben minden összeomlott a spanyolok szempontjából, és míg a 64. percben 1-0 volt az állás a Betisnek, a végeredmény 4-1 lett a Chelsea javára.

Maresca és a Chelsea nyerte meg a Konferencialigát
Míg a vesztes csapat játékosai ezt nehezen vették tudomásul, a spanyol város másik felén ezt nagy örömmel fogadták. Nemcsak azért, mert a városi rivális bukta el a döntőt, hanem mert a Sevilla egykori játékosa és másodedzője, Enzo Maresca vezeti most a Chelsea-t. A londoniak sikere után a győztes közösségi médiás bejegyzését megosztva azonnal üzentek is neki:
„Gratulálunk szeretett Enzo Marescának, aki edzőként először nyert európai trófeát.”
A Betis odaszúrt a Sevillának
A kedves gesztus nem maradt megválaszolatlanul. De nem a Chelsea vagy Maresca reakciójából alakult ki balhé, hanem a Betiséből. A Sevilla és a Betis között feszült volt a helyzet az idényben, miután utóbbi beperelte a városi riválist egy zászló miatt. Végül megegyeztek egymással a klubok, de ez a bejegyzés most olaj volt a tűzre.
Ángel Haro, a Betis elnöke provokációként élte meg a Sevilla gratulációját, és amikor erről kérdezték, csípős választ adott:
Én pedig ahhoz gratulálok a Sevillának, hogy bennmaradt az élvonalban
– utalva arra, hogy a szebb napokat is látott csapat csak egy ponttal maradt a vonal fölött a La Liga most zárult idényében.
A klub játékosa, Marc Bartra is kihasználta az alkalmat, hogy odaszúrjon a Sevillának. – Hogy mit gondolok a Sevilla üzenetéről? Nem kell erre sok szót pazarolni. A lényeg, hogy a Betis egy hatalmas lépést tett előre ebben az idényben, ez viszont másokról nem mondható el…
A Liverpool korábbi kapusa, a döntőben a Betis kapuját védő Adrián finomabban fogalmazott: – A Sevilla nem indult ebben a sorozatban, szóval nem kell gratulálnia senkinek.
Reece James a trófeával: