Szerda este az FTC az örmény Noah ellen az idegenbeli 2-1-es győzelem után hazai pályán minimális előnnyel lépett pályára. Robbie Keane vezetőedzőnek a kezdőben mindenképpen változtatnia kellett, miután Ibrahim Cissé kiállítás miatt nem volt bevethető. A keddi sajtótájékoztatón az ír vezetőedző még nem árulta el, hogyan fogja pótolni a hátvédet, a BL-meccs előtt egy órával viszont választ kaptunk erre a kérdésre is.

Három helyen változott az FTC kezdője
A védelembe Szalai Gábor került be, illetve Varga Barnabás helyén Alekszandar Pesics játszott, és ezúttal Naby Keita csak a kispadon ült, Toon Raemaekers viszont a kezdő tizenegy tagja volt. Az örmények kezdőjében is három csere volt.
Gyors gólváltás az Üllői úton
Az új hazai mezében pályára lépő Ferencváros jobban nem is kezdhetett volna: kevesebb mint egy perc után megszerezte a vezetést.
Lenny Joseph indult meg, aki Alekszandar Pesicsnek passzolt, a támadó pedig a tizenhatoson kívülről eleresztett lövése a vendégek kapujában kötött ki (1-0). Így az FTC előnye összesítésben már két gól volt.
Sokáig nem örülhetett a magyar bajnok, a hetedik percben Hélder Ferreira kapott tökéletes labdát a jobb oldalon egy FTC-védő belógott, így lesről nem lehetett szó, a portugál pedig könnyedén elpasszolta a kilencvenkilencedik nemzetközi kupameccsén védő Dibusz Dénes mellett (1-1). A Fradi viszont jól reagált a kapott gólra, öt perccel később Tóth Alex gyönyörű beadását Joseph fejelt a kapuba (2-1) – és még mindig csak a 13. percben jártunk.
Már-már úgy nézett ki, hogy Robbie Keane együttese kontrollálja a meccset, majd a 23. percben egy örmény kontra végén az első gólt szerző Ferreira készített elő Matheus Aiásnak, a brazil pedig Dibusz lábai között a kapuba lőtt (2-2).

Az első félidőben újabb gól nem esett, de a játékrész második fele is Fradi-helyzetekkel volt tele. A Felcsútról érkező Jonathan Levi viszont a kapu belőtt rendre rossz döntéseket hozott, emellett a magyar csapat visszazárásánál nagy bajok voltak. Az örmények egyértelműen a kontrákra álltak be, és ebben igen erősek voltak, hiszen mindkét góljukat így szerezték.