Schmidt Gábor élményei
A sportági vezetőre kellemes terhet róttunk, amikor azt kértük, válasszon egyet a legemlékezetesebb milánói magyar sikerek közül.
− Nem szeretnék kiemelni különösebben. Azért Kopasz Bálintot mégis, mert felemelő élmény volt látni a versenyzését. Megkérdőjelezhetetlen volt a pályájának a felépítése, az utolsó 50-100 méteren, amin méterről méterre felőrölte a versenyzőtársait.
A két kenunégyesünk aranyérme áttörés a szakágban, illetve két érmet szereztünk két olimpiai számban. Végre megint van egy erős kenu szakágunk, lányok és fiúk is, van a csapatnak tartása.
Képesek együtt dolgozni, összhang van a kapitány és a versenyzők között. Ez óriási előrelépés, ifjabb Foltán László munkáját dicséri − dicsérte az egyik új szövetségi kapitányt Schmidt Gábor, aki a kajakosok szakmai vezetőjére is kitért.

− Legalább ennyire kiemelném Tóth Dávidot, aki mert komoly szakmai döntéseket hozni. A kajaknégyes ügyében határozott, valamint volt bátorsága az Európa-bajnokság után változtatni a férfi kajakpároson.
Ezek mindig nagyon veszélyes dolgok, de én is arra biztatom őket: merjenek szakmai vezetőként döntéseket hozni.
Ha azt látják, lehet valahol javítani, vállalják fel, még ha van is benne kockázat. Mindkettő kiváló versenyző volt és edzői tapasztalattal is rendelkezik.




















