Latisev: 64 éve szitokszó a neved

Június 11-én a Mexikó–Dél-Afrika mérkőzéssel kezdődik el az idei labdarúgó-világbajnokság. Pontosan száz nappal a rajt előtt indítottuk el a Magyar Nemzet százrészes sorozatát, amely a világbajnokságok történetének száz – általunk kiválasztott – legérdekesebb történetét meséli el. A 27. részt írni is fájdalmas volt, olvasni is az lesz. A helyszín Rancagua, Chile. Az ellenfél: Csehszlovákia. A játékvezető: Nyikolaj Latisev.

Tichy Lajos, akinek a gólját nem adta meg Latisev Chilében Fotó: MLSZ

Nyikolaj Latisev. 64 éve szitokszó ez a név a magyar sportban, a honi labdarúgásban. Lássuk be, ez azért nem mindennapi teljesítmény. Mármint az, hogy valakinek ennyi idő elteltével se tudjunk megbocsátani. Sajnos, nem lehet. Nem fogunk, mert nem tudunk. Ez az ember, Nyikolaj Latisev ugyanis olyat tett a magyar válogatottal, amit képtelenség elnézni, elfelejteni. Mi múlt rajta? Lehet, hogy a legjobb négy közé jutás az 1962-es világbajnokságon.

Szépen elbánt a magyar csapattal az 1962-es világbajnokságon Nyikolaj Latisev  Fotó: Arcanum

Nyikolaj Latisev már korábban megsértődhetett a magyarokra

Az 1958-as svédországi vb-n a Wales elleni drámai megismételt csoportmérkőzés, az ottani kiesés megviselte a magyar szövetségi kapitányt, Baróti Lajost. A mester a legszívesebben a föld alá bújt volna szégyenében. 

Szerencsére az MLSZ és a magyar sport vezetése nem rúgta ki az edzőt, aki újra munkához látott.

Beépítette a válogatottba a kor legnagyobb tehetségét, Albert Flóriánt, fiatalított, így az 1962-es világbajnokságra érkező magyar csapatot sokan a torna egyik olyan együttesének tartották, amely meglepetést okozhat.

A mieink nehéz csoportba kerültek, mert a bolgár csapat mellett ott sorakoztak a „futball tanítómesterei”, azaz az angolok, valamint Argentína is. A nyitány annál csodásabban nem is sikerülhetett volna, mint az angolok 2:1-es legyőzésével, márpedig 1962. május 31-én ezt az eredmény kürtölték világgá a hírügynökségek. A második fordulóban Bulgária ellen 6:1 lett ide, így a csoport záró találkozóján az Argentína ellen elért 0:0 elég volt a csoportelsőséghez és a negyeddöntőbe jutáshoz. Ott pedig Csehszlovákia várt a mieinkre. A csehszlovákok, akik a brazilok mögött, de a spanyolok és Mexikó előtt végeztek a második helyen az 1-es csoportban.

1962. június 10-én került sor a negyeddöntőre. Tabák Endre, a Népsport Chilébe küldött tudósítója bizakodva jelentette, hogy a magyar csapat játékosaival – eltekintve az ilyenkor szokásos kisebb sérülésektől – minden rendben. A megszólaltatott focisták és Baróti Lajos is örült annak, hogy a csehszlovákok következnek. Ugyanakkor Baróti azt is elmondta, hogy óriási hiba lenne lebecsülni az ellenfelet. A Népszabadság egyenesen az írta, hogy ennek a negyeddöntőnek az esélyese Magyarország. Idehaza mindenki nagy izgalommal, szinte felajzva várta az ütközetet, amely chilei idő szerint 14.30-kor, magyar idő szerint 19.30-kor kezdődött. 

A Kossuth rádió csak 20.15-kor kapcsolta Szepesi Györgyöt Chilében, azaz az első félidőről  semmit nem lehetett hallani Magyarországon.

A közvetítés hangminősége – a nagy távolság miatt – nagyon rossz volt. Szepesinek arra is vigyáznia kellett, hogy a szokásosnál lassabban beszéljen, mert az irgalmatlan messzeségből érkező hangvonalon a gyors beszédet nem lehetett érteni. A tévében élő közvetítés nem volt erről a mérkőzésről.

A meccs:

VII. labdarúgó-világbajnokság, negyeddöntő: Csehszlovákia–Magyarország 1:0 (1:0)
Rancagua, 12 ezer néző. Vezette: Latisev (szovjet).

Csehszlovákia: Schrojf – Lála, Popluhar, Novak – Pluskal, Masopust – Pospichal, Scherer Kadraba – Kvasnak, Jelinek.
Magyarország: Grosics – Mátrai, Mészöly K., Sárosi – Solymosi, Sipos – Sándor, Rákosi, Albert, Tichy, Fenyvesi. 

Gól: Scherer (13.)

A két csapat rettenetesen idegesen kezdett. Elképesztően sok volt a hiba. Aztán a mérkőzés 13. percében Masopust egyéni játék után a fedezetlenül álló Scherer elé tette a labdát, és Scherer, mielőtt még védőink beavatkozhattak volna, a tizenhatosról éles lövést eresztett meg. 

A labda a kapunkban kötött ki. 1:0 Csehszlovákia javára. Grosics elnézte a labdát.

Nagy volt a baj, de végzetesnek semmiképp sem neveznénk. A magyar csapat feléledt, egymás után vezettük a támadásokat, de a betonkemény csehszlovák védelem mindent megakasztott. Majd elérkezett a 28. perc. Nézzük, szó szerint mit írt erről a Népsport: „A 28. percben Tichy labdája a kapufát találta el, a labda a gólvonalon túlra pattant, a játékvezető azonban továbbot intett.” A Népsport azt már nem írta le, hogy a partjelző gólt intett, Latisev azonban rá sem hederített. Mindez még döbbenetesebbé teszi a történteket.

Korabeli fotó az 1962-es világbajnokság magyar–csehszlovák negyeddöntőjéről  Fotó: Arcanum

Felfoghatatlan hiba. Akik ott voltak, akik látták, azt mondják, nem is értik, mi járt a szovjet Latisev fejében. Talán az 1958-as világbajnokságon lejátszott Wales elleni megismételt összecsapás? Mert azt is ő vezette. 

Azon a stockholmi mérkőzésen is a magyarok ellen fújt, s – állítólag – néhány játékosunk keresetlen szavakkal küldte el a szovjet játékvezetőt melegebb éghajlatra.

Latisev ezt jól megjegyezte magának, s talán épp ezen a rancaguai negyeddöntőn látta elérkezettnek az időt a bosszúállásra.  De az is lehet, hogy a magyarok elleni bosszúvágy már korábban kialakult benne, mert az ötvenes években egyszer Puskás Ferenc is keresetlen szavakkal illette a szovjet játékvezető ténykedését. 

Így vagy úgy, ez már csak utólagos okoskodás. A magyar válogatott nem tudta feltörni a csehszlovákok betonvédelmét. Az összes helyzetünk kimaradt, a csehszlovákok pedig megőrizték minimális előnyüket. Amikor Latisev lefújta az összecsapást, Magyarország összeomlott. A szurkolók nem hitték el, hogy ilyesmi velünk megtörténhetett.

Kádár János távirata

A Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, az ország első számú politikusa, Kádár János táviratot küldött Chilébe. A szöveg a következő volt: „Természetesen sajnáljuk, hogy a negyeddöntőben bennünket ért kudarc következtében csapatunk kiesett a további küzdelmekből. De mindnyájan büszkék vagyunk arra, hogy válogatottunk ellenfeleink által is elismert sportszerű eszközökkel, önfeláldozóan küzdve, csoportelsőként a világ jelenleg legjobb nyolc labdarúgócsapata közé jutott. Tény, hogy evés közben jön meg az étvágy, de az igazat megvallva, a válogatott csapat által elért eredmény így is sokkal jobb annál, mint amivel indulás előtt közvéleményünk reálisan számolhatott. Legjobb kívánságainkat, honfitársi üdvözletünket küldjük Barcs Sándornak, Baróti Lajosnak, szakvezetőinknek, s becsülettel helytállt válogatott csapatunk minden tagjának.”
Budapest, 1962. június 11. 
Baráti üdvözlettel Kádár János.

Kádár János táviratot küldött Chilébe Fotó:  J. Cuinières /Roger-Viollet

Erre szoktuk mondani: szép gesztus, de a világon semmit sem ért. 

Ami a bírót és a magyar sajtót illeti: erős túlzás lenne azt állítani, hogy az újságírók szétszedték volna a szovjetet, de ez akkoriban nem is volt lehetséges. 

Még csak az kellett volna, hogy egy rosszul sikerült mondat miatt Moszkva éktelen haragra gerjedjen.

A Népsport ezt írta: „Latisev higgadtan, körültekintően vezette a mérkőzést, Tichy góljának meg nem adásával azonban hibázott.” A Népszabadság? Ott egy sor sem jelent meg a galád szovjet áldásos tevékenységéről. A világ nagy (nyugati) hírügynökségei nem voltak ennyire szemérmesek. Jelentéseikben azt írták, hogy Latisev ítélete döntően befolyásolta a mérkőzés alakulását. 

A FIFA elégedett volt

A FIFA meg? Mit lehet mondani arra, hogy a szovjet döbbenetes hibája után a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség a brazil–csehszlovák döntőre is Latisevet jelölte. Szórjunk még sót a sebre? Megtesszük. A világbajnokság előtt egy chilei cég ezüst sípokat küldött a FIFA-nak, azt kérve, hogy ezeket adja oda a világbajnokság legjobb bíróinak. Azoknak, akiket a FIFA erre érdemesnek tart. Kik kapták az ezüstsípot? A perui Yamasaki, a spanyol Gardeazabal, a holland Horn, a svájci Dienst, a skót Davidson, a chilei Robles és… 

Dobpergés: Latisev.

A szovjet aztán ezzel az ezüstsíppal a szájában futott ki a vb-döntőre. De mit is várhattunk volna attól a FIFA-tól, amely a magyar–csehszlovák negyeddöntőre azért küldött szovjet bírót, mert úgy vélte: a két szocialista ország meccsét vezesse csak le a „gazda”, azaz ezeknek jó lesz a civilben szerszámgépipari szaktanár, Latisev. Aki az 1962-es világbajnoki döntő után nem sokkal vonult vissza a nemzetközi bíráskodástól. A FIFA nem maradt hálátlan: a derék szovjetet azonnal beválasztotta a testület játékvezetői bizottságába.

Tichy Lajos 1999. január 6-án halt meg. Tizenkét nappal később, 1999. február 18-án az akkor 85 éves Nyikolaj Latisev is követte Tichyt az árnyékvilágba. A sors kegyetlen játéka lett volna, hogy ez a két ember szinte „kéz a kézben” távozott az élők sorából? Akár így is nézhetjük a két haláleset között eltelt csekélyke időt. 

A cikket az Arcanum Digitális Tudománytár segítségével írtuk meg.