Katrine Lunde végleges búcsúját és üzenetét nem bírták könnyek nélkül Norvégiában

Tervei szerint vasárnap játssza le profi pályafutása utolsó hivatalos mérkőzését a norvég kézilabdakapus. Katrine Lunde a Norvégia–Szlovákia Eurokupa-mérkőzésen búcsúzik a norvég női kézilabda-válogatottól és a kristiansandi közönségtől.

2026. 04. 12. 9:40
Katrine Lunde befejezi a játékoskarrierjét Fotó: AFP/John Thys
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Katrine Lunde 2002-ben mutatkozott be a norvég női kézilabda-válogatottban, amellyel az évek során három olimpiát, három világbajnokságot és hét Európa-bajnokságot is megnyert. Klubszinten hétszeres norvég, valamint négyszeres-négyszeres magyar és dán bajnok, a Bajnokok Ligája trófeáját pedig hét alkalommal emelhette magasba. Miután a Viborggal és a Győrrel két-két BL-t nyert, a Vipers Kristiansand csapatával további három évben ünnepelhetett, majd a norvég klub tavaly év eleji megszűnése után az Odense és a Crvena zvezda csapatánál is megfordult. A 46 éves kapus a belgrádiakkal szeptemberben olyan szerződést kötött, amely már lezárult, Lunde jelenleg a Randesund kapusedzőjeként dolgozik. A norvég válogatottal decemberben ismét vb-aranyérmes lett, vasárnap pedig a nemzeti csapattól is végleg elbúcsúzik.

A norvég női kézilabda-válogatott kapusa, Katrine Lunde alighanem a vasárnapi búcsúmérkőzésén is fog majd a levegőben időt tölteni
A norvég női kézilabda-válogatott kapusa, Katrine Lunde alighanem a vasárnapi búcsúmérkőzésén is fog majd a levegőben időt tölteni. Fotó: DPA/Federico Gambarini

A norvég Katrine Lunde játékosként búcsúzik a kézilabdapályától

A visszavonulás mellett döntő Lunde szülővárosában, Kristiansandban játssza profi pályafutása utolsó találkozóját: Norvégia vasárnap 18 órától Szlovákia ellen lép pályára. Az Eurokupa-mérkőzésnek komoly tétje már nincs, hiszen a pont nélküli szlovákok nem juthatnak tovább, a százszázalékos norvégok pedig már biztos csoportelsőként Magyarország ellen játszanak a szeptemberi négyes döntő nyitónapján. Így aztán a teljes összecsapás épülhet a 389., egyben utolsó válogatottságára készülő Lunde köré.

– Sok érzelem kavarog bennem, ott van a gombóc a torkomban és a gyomromban is. Jönnek az érzelmek, mert hálás vagyok mindenért, amit ennyi év alatt megélhettem. Ám még vissza kell fognom magam, és nem szabad átadnom magam ezeknek, hogy át tudjam vészelni a napot. 

A karrierem mint játékos véget ér, még ha nem is szeretek így fogalmazni, de tényleg nem írok alá semmilyen profi szerződést a következő idényre

nyilatkozta Katrine Lunde, aki megjegyezte, hogy bár nem tervezi, de szükség esetén ősszel akár beugorhat a másodosztályú Randesund együttesébe játszani.

A kapus a négy hónappal ezelőtti vb-döntő óta (amely után a torna legjobb kapusának választották) először lép pályára, és a telt házas kristiansandi csarnokban ott lesz a tízéves lánya is, akivel szeretne sokkal több időt tölteni a jövőben. Minden idők legsikeresebb kézilabdázója a karrierjével kapcsolatban elárulta, hogy alighanem akkor is idén fejezné be, ha a Vipers tavaly nem ment volna csődbe.

A társaknak is érzelemdús lesz a vasárnapi búcsú, ezt megerősíti a Lundét méltató előzetes videó is, amelyben a kapus mellett az elmúlt három év legjobb női kézilabdázója, Henny Reistad, valamint az ő esbjergi csapattársa, a játékosként már szintén mindent megnyerő exgyőri Nora Mörk is elsírta magát. A szlovákok elleni találkozóval ugyanis egy nagyon hosszú, és annál is eredményesebb korszak zárul le.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!
Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.