Kezdésnek nem gyenge: a magyar bajnok egy háromszoros Euroliga-győztes csapat, a Bourges Basket ellen rajtolt a legrangosabb európai sorozat új kiírásában. Ugyanakkor tegyük hozzá, a francia együttes nem mostanában aratta a legnagyobb sikereit, utoljára 2001-ben vihette haza a serleget. Tavaly tavasszal ráadásul a Sopron Basket 2-0-lal lépett túl rajta a két csapat két győztes meccsig tartó párbajában, és így jutott be egymást követően másodszor az Euroliga négyes döntőjébe.
Hollandiában erre fogják a Fradi elleni vereséget, szerintük Keane irigykedhet
Az AZ Alkmaar talán kicsit alábecsülte a Fradit az alapján, amit a holland lapok kiemelnek.