Dárdai Palkó már nem hezitál, magyar válogatott lenne

Miután meglőtte az első NB I-es gólját, Dárdai Palkó interjút adott a Nemzeti Sportnak, amelynek elárulta, szerinte Fehérváron olyan körülmények uralkodnak, mint a Bundesligában. Bár a 21 éves szélső az otthonának Berlint tartja, azon már nem rágódna sokáig, ha Marco Rossi (vagy Gera Zoltán) meghívná, hogy képviselje Magyarországot.

Magyar Nemzet
Forrás: Nemzeti Sport2021. 02. 02. 9:30
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A tél legizgalmasabb NB I-es átigazolási híre az volt, hogy fia, Palkó, aki mindeddig a Hertha színeiben futballozott, és kilenc meccsen a Bundesligában is pályára lépett, Fehérvárra szerződött. A tehetséges szélső azóta már két magyar élvonalbeli mérkőzésen túl van, és legutóbb a Honvéd ellen az első itthoni gólját is megszerezte, majd először adott hosszabb interjút a Nemzeti Sportnak, amelyben tisztázta, hogy bár sokan ifjabb Dárdai Pálként emlegetik, ő Palkó, és az is maradna.

– Berlinben születtem, ott nőttem fel, ott futballoztam egészen mostanáig. Ha valaki azt kérdezi, hol van az otthonom, azt felelem, Berlinben. Magyarországhoz viszont mindig kötődtünk, amikor csak tehettük, hazamentünk Pécsre vagy a Balatonra, így azt is mondhatom, hogy van egy második otthonom – felelte Palkó arra a kérdésre, hogy miért Magyarországra igazolt, miközben voltak holland és osztrák ajánlatai is.

S hogy Magyarországon belül is miért pont a Fehérvár lett a befutó? – Amikor felvetődött a lehetősége annak, hogy itt folytathatom, nem sokáig hezitáltam. Tudtam, hogy erős csapatba kerülök, a körülmények legalább olyan jók, mint a Herthánál, arról nem szólva, hogy a közeg sem volt ismeretlen számomra. Kovács Zoltán sportigazgatót és Márton Gábor vezetőedzőt ugyanúgy ismertem, mint a videóelemző Késedi Gábort, aki apa munkáját segítette a válogatottnál, valamint Nikolics Nemanját, akinek két Dárdai is volt az edzője: Papa Barcson, apa pedig a nemzeti együttesnél.

A legérdekesebb kérdés Dárdai Palkó esetében nyilvánvalóan a válogatottságé, ugyanis korábban a német utánpótlás csapatokban szerepelt. – Ez a kérdés még nem aktuális. Amíg a klubomban nem bizonyítom be, hogy jó futballista vagyok, nem érdemes a válogatottságról beszélni. Előbb tegyek le valamit az asztalra, aztán úgyis jön, aminek jönnie kell – felelte megfontoltan Dárdai, de a visszakérdezésre, hogy ha vagy Gera Zoltán hívná a magyar felnőtt vagy U21-es válogatottakba, elfogadná-e az invitálást, határozott igennel válaszolt.

A teljes interjú a Nemzeti Sport oldalán olvasható.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.