– Ha már a felesége szóba került, Marta lengyel, ugyancsak gyorskorcsolyázó volt, aki a szülőhazája színeiben, majd a magyar válogatottal is Eb-bronzérmes lett váltóban. Csak közbevetőleg kérdezem, csütörtökön nézték a vb-selejtezőt?
– Néztük, persze. Marta a lengyeleknek szurkolt – a fél válogatottat ismerte is –, de nem vesztünk össze. S végül mindkettőnk csapata szerzett pontot, így jó este volt, bár szerintem nyernünk kellett volna.

– Vissza a múltba: Phjongcshang, döntő, arany, katarzis. No persze azután, hogy Liu Shaolin Sándor elsőként áthaladt a célvonalon, még négy percbe és húsz másodpercbe telt, amíg kihirdették a végeredményt, a bírók hét jelenetet is visszanéztek. Ezt hogy lehetett kibírni?
– Mi azért már megtanultuk, hogy ebben a sportban a futamok nem a célba érkezéssel fejeződnek be, és örülni csak akkor szabad, amikor a kijelzőn megjelenik a hivatalos végeredmény. Előttünk a koreai lányok, akiket szerintem ki kellett volna zárni, megcsinálták azt, hogy még nem volt meg a végeredmény, de már körbementek a jégen a zászlójukkal, és ezzel is egyfajta nyomást helyeztek a bírókra. Mondtam, hogy ezt csináljuk meg mi is. Ezt nem terveztem előre, de abban a pillanatban végiggondoltam. Először csak Burján Csabival mentünk be ketten a jégre, és a felvételen le tudom olvasni a számról, hogy azt mondom neki: ha minket kizárnak, akkor kizárhatnak mindenkit. Utólag visszanézve a döntőt, szerintem a legkomolyabb szabálytalanság a kínai és a kanadai váltó között volt, egy csúnya összeütközés váltás után. De azt a bírók is tudják, hogy ha mindenkit elkezdenek kizárni, akkor azt érik el, hogy senki sem mer majd versenyezni. Márpedig ennek a sportnak az hoz nézettséget, ha sok akció van, izgalmasak a futamok.

Fotó: MTI/EPA/Taccjana Zenkovics
– Tagja a téli olimpiák történelmi, első magyar aranyérmét nyerő váltónknak, emellett a sportágának köszönheti a feleségét, így a fiát, Olivert is. Ki lehetett volna ennél többet hozni a short trackből?






















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!