Olimpiai bajnokunk szerint három magyar érem a realitás
Knoch Viktor szerint a magyar versenyzők ezúttal is maradandót alkothatnak.
Knoch Viktor szerint a magyar versenyzők ezúttal is maradandót alkothatnak.

Négy téli olimpián indult, s az elsőn és a negyediken is történelmet írt Knoch Viktor.

Knoch Viktor olimpiai bajnok, Universiade-győztes rövidpályás gyorskorcsolyázó bekerült a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) elnökségébe.
„Hatalmas stresszel és nyomással jár az élsport, mentálisan pedig már nem érzem magamban az erőt, hogy folytassam” – indokolta döntését a sportoló.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyelőre csak pénz nincs a bontásra, de felújítani már nem akarják.

Helyenként komolyabb mennyiségű csapadékra is számítani lehet.

A duzzadt szemek mögött veseprobléma is állhat, de a hirtelen megjelenő ráncokra is érdemes figyelni.

Korrekcióba kezdtek a balliberális kutatócégek a kormánypártok folyamatos erősödése után.

A két ország együttműködése számos területen fejlődik.

Miami következik: ukrajnai béketárgyalások az USA-val a moszkvai forduló után.

A szervezők abban bíznak, hogy az utcai megmozdulások világos jelzést küldenek a Bundestagnak.

Fájhat a románoknak az IHF posztja, ámul a világ azon, amit a magyar válogatott sztárja művelt a vb-n.

A torinói Zebrák ikonjára egy olasz kiscsapat támadója jelent veszélyt.

A román sajtó azonnal felkapta az esetet, sokak szerint ez a viselkedés megalázó.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.