
Fotó: Kurucz Árpád
– Éppen Szalait leszámítva a játékosok túlnyomó többsége még harminc éven aluli, sőt – Szoboszlai, Szalai Attila, Sallai – akadnak kimondottan fiatal futballisták a keretben. Fenntarthatók a mostani sikerek a következő évekre?
– Hadd jegyezzem meg itt, Törökország ellen hét olyan játékos kapott helyet a kezdőcsapatban, aki az NB I-ben szerepel, s Botka és Cseri beállásával ez a szám elérte a kilencet. Olyan labdarúgóknak adtunk lehetőséget a válogatottban, akiket már-már leírtak.
Ahogy eddig is tettük, a jövőben is figyeljük a teljes magyar mezőnyt, s akit érdemesnek találunk rá, szintén bekerülhet a keretbe. Az elmúlt években azon dolgoztunk, hogy kialakuljon a stílusunk.
A jövőben sem akarunk passzívan játszani, szenvedni a pályán – még a legjobb csapatok ellen sem. Az Európa-bajnokságon Franciaország, Németország és Portugália lesz az ellenfelünk. Pontosan tudjuk, hogy nem mi vagyunk az esélyesek. De ellenük is játszani akarunk, mert ez a futball lényege.
– Talán illett volna ezzel kezdeni. Túljutott a betegségen, már jobban érzi magát?
– Éppen az Izland elleni találkozó estéjén voltam a legrosszabb állapotban. Szerencsére a srácok mindent megtettek a gyógyulásom érdekében. Igen, köszönöm, már sokkal jobban vagyok, még néhány nap, s személyesen is szerepelhetek a nyilvánosság előtt.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!