Az angol klubok kedd éjszaka bejelentették, hogy kilépnek a hétfőn életre hívott Európai Labdarúgó-szuperligából (ESL). A Manchester City volt az első klub, amely hivatalosan is visszalépett, a Chelsea másodikként jelezte szándékát, majd a másik négy csapat, az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham is követte példájukat. A dominó aztán továbbdőlt, az olasz Internazionale is visszakozott. Az ESL pedig meghátrált, közleményt adott ki, amelyben arról tájékoztat, hogy az alapítók „átgondolják a tervüket”.
Meghátráltak a szuperliga alapítói, az éjjel megszöktek a klubok
Az Európai Labdarúgó-szuperliga közleményt adott ki: az alapítók „átgondolják a tervüket”.

„A Szuperliga meggyőződése, hogy az európai futballban változásra van szükség – fogalmaz a szervezet közleménye, amely reagál az angol klubok kilépésére. – Ezért javaslatot tettünk egy új versenysorozatra, mert a jelenlegi nem működik.”
A közlemény, a hétfőihez hasonlóan ismét hivatkozik a koronavírus-járványra, hogy a pandémia okozta bizonytalan pénzügyi helyzetben új, stabil alapokra lenne szükség, és ezt a stabilitást biztosíthatná az új sorozat.
„Az angol klubok külső nyomásra kénytelenek voltak távozni, miközben meggyőződésünk, hogy javaslatunk teljes mértékben összhangban van az európai joggal és szabályozásokkal – folytatódik a közlemény. – A körülményekre való tekintettel átgondoljuk a megfelelő lépéseket a projekt átalakítása érdekében.”
Az angol klubok lépését szerda reggel üdvözölte Boris Johnson, az Egyesült Királyság miniszterelnöke, szerinte ez a jó döntés a klubok és a szurkolók számára is, meg kell védeniük a „nemzeti játékukat”.
Az angol klubok után az Inter az ANSA hírügynökségnek bejelentette: „Jelen helyzetben a szuperligaprojekt már nem tűnik érdekesnek az Inter számára.” A másik milánói csapat, a Milan is a visszalépést fontolgatja, így maradna a Juventus, valamint három spanyol klub, a Real Madrid, a Barcelona és az Atlético Madrid – ez így már nagyon szűk szuperliga lenne...
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Balogh Botond beállása után kapott gólt a Parma, ez nagyon sokba kerülhet
A magyar védőnek mégis megnőtt az esélye, hogy a következő fordulóban a kezdőcsapat tagja legyen.

Lőw Zsolt szerepvállalása kudarcba fulladhat, Gulácsi inkább a szép múltra emlékezik
Az RB Leipzig a Bundesliga utolsó fordulójában még elkerülheti a mélypontot.

Marco Rossi meglepő titkot árult el, a válogatottra fontos változás vár
A szövetségi kapitány szerződéshosszabbítása körülményeiről is büszkén beszélt.

Érettségi és első NB I-es gól: a Puskás Akadémia nagy tehetségének tökéletes hete
A napokban érettségizett, szombaton gólt szerzett a fiatal focista.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

M44-es matrica – itt van minden, amit tudni érdemes

Gera Zoltán a kiesés okairól beszélt, edzőként sorra kapja a pofonokat

Fekete Dávid friss videóban mutatta meg súlyos betegen született kisfiát

Bayer Zsolt: Vadászjelenetek Alsó-Alvilágból

Szegedi Erika: ennek a három csillagjegynek a szülötteire most a szerelem vár

Óriási balhé a Fradinál: az edző a kispadra lökte az üvöltöző játékosát + videó

Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó

Óriási balhé a Fradinál: az edző a kispadra lökte az üvöltöző játékosát – videó

A testvérem mondta meg, hogy kirúgtak az olimpiai csapatból

Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára

Itt a fordulat: Putyin ajánlatot tett Ukrajnának és a Nyugatnak

A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Balogh Botond beállása után kapott gólt a Parma, ez nagyon sokba kerülhet
A magyar védőnek mégis megnőtt az esélye, hogy a következő fordulóban a kezdőcsapat tagja legyen.

Lőw Zsolt szerepvállalása kudarcba fulladhat, Gulácsi inkább a szép múltra emlékezik
Az RB Leipzig a Bundesliga utolsó fordulójában még elkerülheti a mélypontot.

Marco Rossi meglepő titkot árult el, a válogatottra fontos változás vár
A szövetségi kapitány szerződéshosszabbítása körülményeiről is büszkén beszélt.

Érettségi és első NB I-es gól: a Puskás Akadémia nagy tehetségének tökéletes hete
A napokban érettségizett, szombaton gólt szerzett a fiatal focista.