Itt már több milliárd forintnyi összeg a tét, hiszen a csúcsfutball nemcsak dicsőségre, hanem pénzre is megy. Az Európa-bajnokságot rendező UEFA már korábban nyilvánosságra hozta, hogy mekkora összeggel premizálja a huszonnégy válogatottat, köztük természetesen a magyart is. A legtöbbet nyilván azzal lehet keresni, hogy egy csapat eljut a döntőig, ott pedig megnyeri a tornát, ez azonban csupán egynek sikerülhet. Ezért is lehet sajnálni, hogy az utolsó körben a német Goretzka 2-2-re kiegyenlítette az eredményt, és így nem a magyar válogatott ünnepelhetett továbbjutást Münchenben.
A játékosok 1,1 milliárd forint bónuszt kapnak az MLSZ-től
Nem elég, hogy büszkén jöhetett haza a magyar válogatott Münchenből, és helytállt az Európa-bajnokság halálcsoportjában, pénzt is hozott a konyhára. Az UEFA komoly összeget utal a magyar szövetség számlájára, amiből természetesen jut a játékosoknak is. Azt viszont még csak sejteni lehet, hogy a futballistáink értéke nőtt a jó teljesítmény nyomán.
Az UEFA a 2016-os Európa-bajnoksághoz képest 23 százalékkal emelte a csapatok díjazását, amely így 371 millió euróra rúg majd. A kijutásért eleve dukált 9,25 millió, a csoportkörben a győzelemért 1,5 millió, a döntetlenért pedig 750 ezer euró jár. Mivel a magyar válogatott két pontot szerzett, könnyű kiszámolni, hogy 10,75 millió eurót keresett az Eb-szerepléssel. A kieséses szakaszban viszont már pénzben mérhetően is emelkedik a tét, mert pusztán a továbbjutás a csoportból 2 milliót ér, a negyeddöntő 3,25 milliót, az elődöntő 5 millió eurót hoz az odáig eljutó válogatottaknak, a finálé két résztvevője közül a vesztes 7 millióval, a győztes pedig 10 millió euróval lesz gazdagabb. Ezek az összegek természetesen összeadódnak, tehát ha az eddig százszázalékos olaszok, belgák és hollandok közül kerülne ki az új Európa-bajnok, akkor az 34,25 millió eurót kasszírozna, ez mintegy 11,6 milliárd forintot tesz ki.
Visszatérve az MLSZ 10,75 millió eurójára (3,65 milliárd forint), ez a bevétel, de van a mérlegnek kiadási oldala is. A keret május 17-én kezdte el a felkészülést, több mint egy hetet Ausztriában töltött, oda el is kellett juttatni a játékosokat, kettőt például az Egyesült Államokból, pénzbe került a szállás, az étkezés és az utazás az Eb alatt is, az UEFA csak a müncheni tartózkodás költségeinek egy részét téríti meg.
És persze kapnak prémiumot a játékosok, valamint a szakmai stáb tagja is. A játékosok mindig kapnak egy nem túl magas összeget a szereplésükért, de komoly összeg csak komoly eredményért üti a markukat. Lapunk megkeresésére az MLSZ sajtóosztálya ezt a tájékoztatást adta: „A válogatott játékosai, stábtagjai minden esetben az elért eredmény alapján részesülnek bónuszban. A bónusz kifizetése az UEFA/FIFA-tól az MLSZ-nek átutalt díjazásból történik. A jelenlegi gyakorlat szerint az elért eredményért kapott összeg 30 százaléka a játékosoké, 15 százaléka a szakmai stábé. A nevezett összeg tartalmazza az adókat és járulékokat is.”
Ebből kiderül, hogy a keret tagjai között nyilván érdemektől függő arányban mintegy 1,1 milliárd, a stábtagok között pedig valamivel több mint félmilliárd forintot oszt szét majd az MLSZ. Adódik a kérdés, hogy az Eb-t követően mennyivel emelkedhet az egyes játékosok értéke.
Ezt ma még lehetetlen megmondani, de az biztosra vehető, hogy különösen a fiatalabbak esetében lesz ugrás, az pedig más lapra tartozik, hogy mekkora lesz irántuk az érdeklődés.
Jó példa esete, aki az idén januárban szerződött Ciprusról Törökországba a Fenerbahcéhez, s fél idény alatt a török élvonal egyik legjobbja lett a posztján. Sajtóhírek szerint a topligás klubok közül a Leicester City, a Sevilla, az Atlético Madrid és az Atalanta is komolyan érdeklődik iránta, a Birmingham Mail értesülései szerint pedig a remek Eb-szereplést követően az Aston Villa is szerződtetné. A török Fanatik is arról ír, hogy a kontinenstorna csoportkörét követően még több klub jelentkezhet be Szalaiért, hiszen a világ legjobb támadói elleni is bizonyította klasszisát. A lap úgy tudja, a Fenerbahce csak abban az esetben válna meg tőle már ezen a nyáron, ha legalább 20 millió eurót kap érte, ám ebből több is lehet, amennyiben az érdeklődő klubok licitálni kezdenek, a mértékadóként kezelt transfermarkt.com oldalon a magyar védő értéke még mindig 7 millió eurón áll.
Az elgondolkodtató, hogy bár öt éve a kontinenstornán a válogatott továbbjutott a csoportjából, és a nyolcaddöntőben esett ki, utána senki sem kapott nagy klubtól ajánlatot. Reméljük, most ebben is sikerül előbbre lépni.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezDárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
A berlini klub nem zárta le a tárgyalásokat a tréner szerződésévek kapcsolatban.
Hajnal Tamás Sztankovics váratlan távozásáról és az utódjáról is beszélt
„Nem ideális a helyzet” – ismerte el a Ferencváros sportigazgatója.
Sallai Roland ma a másodosztályba lökheti a magyar válogatott egy másik tagját
A Bundesliga zárófordulójában ma délután nagy lesz a tét az Union Berlin–Freiburg meccsen.
A magyar gólkirály, aki visszatért a Holtak szigeréről, a patkányok közül + videó
Simon Attila: Az egész pályafutásom hullámvasút volt, de hálás vagyok érte, mert mindig visszarántott a földre a valóság.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Ezek Magyar Péter legdurvább, legagresszívebb őrjöngései
Elverte a jég Székesfehérvárt, Budapest irányába tart a szupercella + videók
Átlátszó fehérneműben mindenét felfedi a brutál mellű Katrina
Orbán olyat tett, amitől Soros Györgyöt kiverte a víz
Balesetet szenvedett a magyar színész, elmaradnak az előadások
Turistákat öltek Afganisztánban
Komoly ígéretet tett Békés vármegye ikonikus városának Lázár János
Bravúros győzelme után tovább él a férfi 3x3-as kosárválogatott olimpiai álma
Azonnali intézkedést rendelt el a Nébih, nagyon megbetegszik, ha ezt a táplálékkiegészítőt elfogyasztja
Csődöt jelentett, és az összes üzletét bezárja a magyarok egyik kedvenc ruhamárkája
Lisztes megalázása miatt dühös a lelépett Sztankovicsra a Fradi legendája
Túl intim pillanatokat szerzett egy nő a Nyugati téri járókelőknek, gyorsan ki is tört a népharag
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhezDárdai Pálnak megtiltották, hogy beszéljen, a Hertha is hallgat
A berlini klub nem zárta le a tárgyalásokat a tréner szerződésévek kapcsolatban.
Hajnal Tamás Sztankovics váratlan távozásáról és az utódjáról is beszélt
„Nem ideális a helyzet” – ismerte el a Ferencváros sportigazgatója.
Sallai Roland ma a másodosztályba lökheti a magyar válogatott egy másik tagját
A Bundesliga zárófordulójában ma délután nagy lesz a tét az Union Berlin–Freiburg meccsen.
A magyar gólkirály, aki visszatért a Holtak szigeréről, a patkányok közül + videó
Simon Attila: Az egész pályafutásom hullámvasút volt, de hálás vagyok érte, mert mindig visszarántott a földre a valóság.