Egymás után jelennek meg az európai és tengerentúli állami vezetők elítélő nyilatkozatai a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni megdöbbentően ocsmány, aljas, s főként gyilkos szándékú merényletet követően. Természetesen minden politikus a megdöbbenésének ad hangot, az eset sokkoló hatását emlegeti, s arról beszél, hogy nem szabad engedni az erőszaknak, a demokráciát ért támadásnak. Csak hát nem véletlenül van déja vu érzésünk: ezek a szörnyülködő szavak és a terrort elutasító fogadkozások mindig elhangzanak egy-egy merénylet után. S
miután a mesterségesen gerjesztett migránsinvázió kezdetétől ugrásszerűen megszaporodtak a merényletek, brutális akciók, egyre több alkalom van az erőszak eszkalációját elutasító szólamokra. A tragikusan új elem az, hogy immár egy uniós tagállam miniszterelnökét akarták nyílt színen meggyilkolni.
Mindebből kitűnik, hogy a politikai vezetők felhívásainak, elítélő nyilatkozatainak eddig nem volt túl sok foganatja. Ideje lenne tehát stratégiát váltani. Elsőként azzal próbálkozhatnának, hogy felhagynak a háborús retorikával és a gyilkos szándékú erőszak mentegetésével. Hátha úgy kevesebb merényletet, erőszakos, a társadalmat megfélemlítő akciót követnének el Európában és szerte a világon. Honnan veszik, hogy nem felhívás a táncra, a gyilkos indíttatású bűncselekményekre az, amikor az olasz terroristát, Ilaria Salist hősként ünneplik?
A komplett szélsőbaloldalivá vált olasz baloldal és sajtója egységesen véd, istenít egy olyan nőt, aki emberek kegyetlen összeverésének feltett szándékával érkezett Magyarországra. És nem csupán jött, hanem látott és agyba-főbe vert ártatlan járókelőket, de szerencsére győzni nem tudott, mert lekapcsolták és egyelőre rács mögött kuksol.
Az itáliain kívül a nyugati média is vagy mélyen hallgat az ügyről vagy lelkesen pártfogolja a könyörtelen antifás aktivistát. Azt a legendát terjesztik róla, hogy kimondottan fasisztákat keresett tettestársaival Budapesten, hogy úgymond megbüntessék, eltángálják őket, csak miután nem találtak ilyeneket, ruházat alapján beérték pár nemzeti, szerintük szélsőjobbos kinézetű személlyel. Holott az a gyanúnk, hogy
pontosan azokat verték össze kíméletlenül, akiket kerestek, hisz ők nem szélsőjobboldaliakra, fasisztákra, hanem „csupán” jobboldaliakra, konzervatívokra vadásztak. Mivel nekik a polgári jobbközép a legfőbb ellenség, mert kormányképes, tehát rájuk veszélyes.
Már csak az a kérdés, mitől antifasiszták az antifások? Mit keres az „anti” előtag a „fa” előtt egy tevékenysége alapján hamisítatlan fasiszta társaság nevében? Isteni csoda, hogy nem volt halálos áldozata a budapesti őrjöngésüknek. Az általuk viperával, kalapáccsal összevert emberek olyan iszonyatos látványt nyújtottak, mintha náci, nyilas keretlegények bántak volna el így velük.
