Egymás után jelennek meg az európai és tengerentúli állami vezetők elítélő nyilatkozatai a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni megdöbbentően ocsmány, aljas, s főként gyilkos szándékú merényletet követően. Természetesen minden politikus a megdöbbenésének ad hangot, az eset sokkoló hatását emlegeti, s arról beszél, hogy nem szabad engedni az erőszaknak, a demokráciát ért támadásnak. Csak hát nem véletlenül van déja vu érzésünk: ezek a szörnyülködő szavak és a terrort elutasító fogadkozások mindig elhangzanak egy-egy merénylet után. S
miután a mesterségesen gerjesztett migránsinvázió kezdetétől ugrásszerűen megszaporodtak a merényletek, brutális akciók, egyre több alkalom van az erőszak eszkalációját elutasító szólamokra. A tragikusan új elem az, hogy immár egy uniós tagállam miniszterelnökét akarták nyílt színen meggyilkolni.
Mindebből kitűnik, hogy a politikai vezetők felhívásainak, elítélő nyilatkozatainak eddig nem volt túl sok foganatja. Ideje lenne tehát stratégiát váltani. Elsőként azzal próbálkozhatnának, hogy felhagynak a háborús retorikával és a gyilkos szándékú erőszak mentegetésével. Hátha úgy kevesebb merényletet, erőszakos, a társadalmat megfélemlítő akciót követnének el Európában és szerte a világon. Honnan veszik, hogy nem felhívás a táncra, a gyilkos indíttatású bűncselekményekre az, amikor az olasz terroristát, Ilaria Salist hősként ünneplik?
A komplett szélsőbaloldalivá vált olasz baloldal és sajtója egységesen véd, istenít egy olyan nőt, aki emberek kegyetlen összeverésének feltett szándékával érkezett Magyarországra. És nem csupán jött, hanem látott és agyba-főbe vert ártatlan járókelőket, de szerencsére győzni nem tudott, mert lekapcsolták és egyelőre rács mögött kuksol.
Az itáliain kívül a nyugati média is vagy mélyen hallgat az ügyről vagy lelkesen pártfogolja a könyörtelen antifás aktivistát. Azt a legendát terjesztik róla, hogy kimondottan fasisztákat keresett tettestársaival Budapesten, hogy úgymond megbüntessék, eltángálják őket, csak miután nem találtak ilyeneket, ruházat alapján beérték pár nemzeti, szerintük szélsőjobbos kinézetű személlyel. Holott az a gyanúnk, hogy
pontosan azokat verték össze kíméletlenül, akiket kerestek, hisz ők nem szélsőjobboldaliakra, fasisztákra, hanem „csupán” jobboldaliakra, konzervatívokra vadásztak. Mivel nekik a polgári jobbközép a legfőbb ellenség, mert kormányképes, tehát rájuk veszélyes.
Már csak az a kérdés, mitől antifasiszták az antifások? Mit keres az „anti” előtag a „fa” előtt egy tevékenysége alapján hamisítatlan fasiszta társaság nevében? Isteni csoda, hogy nem volt halálos áldozata a budapesti őrjöngésüknek. Az általuk viperával, kalapáccsal összevert emberek olyan iszonyatos látványt nyújtottak, mintha náci, nyilas keretlegények bántak volna el így velük.
Visszatérve a Robert Ficóba öt lövést eresztő elvetemült szlovák férfira: vajon miből gondolják a saját szélsőséges felelőtlenségükbe, hülyeségükbe belegyönyörödött háborúpárti nyugati politikusok, hogy Ilaria Salis kritikátlan támogatása nem olaj a tűzre?
Úgy gondolhatja bármelyik szélsőbaloldali merénylő, hogy ha a Salis-féléknek dicséret, de legalábbis brutális bűntetteik eljelentéktelenítése jár, akkor neki is elismerésben lehet része, ha lelő egy szuverenista, nemzeti vonalú miniszterelnököt, mint egy kutyát.
Ha Macron francia elnök infantilisan világháborúról fantáziál, mi a lehetséges sok millió halotthoz képest egy likvidált kormányfő? A baloldali erőszak-monopóliumra épülő világot elutasító választ az európai polgároknak a mostani drámai események ismeretében kell megadniuk a júniusi választásokon. Különben azt a kérdést kellene feltenniük: a szuverenistákat lelövik, ugye?
