Mire jó a borverseny?

Így tavasszal egymást érik a különféle hazai és nemzetközi borversenyek, megmérettetések, amik rendre beindítják a fantáziámat. Mert ahogy az elmúlt harminc évben, most sem sikerült választ találnom a kérdésre: kinek is szólnak valójában ezek a versenyek. Fogyasztóknak? Termelőknek? Kereskedőknek? Szakértőknek? A választ azért nehéz megadni, mert léteznek célzott borválogatások, ahol többnyire egyértelmű a közös kóstolások célja.

Forrás: A szerző felvétele

Ha folyamatosan elfogadjuk a jellegtelen, középszerű, korrekt de semmitmondó borokat, a saját termőterületeinket, fajtáinkat, termelőinket degradáljuk és kényszerítjük egy sokszor igenis valós minőségi gödörbe. 

Ez pedig nem lehet célja egy olyan bortermelő országnak – nevezetesen nekünk –, amelyiket évszázadokon keresztül a három legjelentősebb borországok egyikeként tartottak nyilván. 

A másik kettő nem véletlenül Franciaország és Németország volt. Sok olyan kedvenc íróm volt annak idején, akik rendszeresen leírták egy-egy étkezés menüsorát és persze a kóstolt borokat is. Visszatérő eleme volt ezeknek műveknek a rajnai, a bordeaux-i vagy éppen burgundi, tokaji borok emlegetése. Ez ifjú koromban is igen jól esett. Mostanában elég ritkán botlom efféle élményekbe. 

A nagy, elismert, komoly márkákat és sokszor szemérmetlenül magas árakat reprezentáló pincészetek nem indítják boraikat az ilyen versenyeken. Ezeknek a boroknak általában már nincs szükségük ilyen jellegű népszerűsítésre. 

Nem is venné ki magát jól, ha a Petrus például 30 dolláros legyőzőre találna Chiléből vagy éppen Itáliából. Az ilyen veszélyes terepre ezek a nagy presztízsű borászatok nem merészkednek. No, nem mintha nem bíznának a saját boraik minőségében, de a sokváltozós kóstolók néha érdekes eredményeket produkálnak.

A szerző felvétele

Nagyon sok versenyen a zsűritagoknak fogalmuk sincs a bírált nedűk származásáról, fajtájáról vagy évjáratáról. Persze egy gyakorlott bíráló sokszor vakon is be tudja azonosítani a borok termőhelyét vagy összetételét is, mégsem ez kell legyen a fő szempont az értékelésnél. De a kérdés itt is örök. Lehet-e azonos mértékkel mérni egy autentikus ritka azori-szigeteki fajtából készülő bort egy profi új-zélandi sauvignon blanc-nal. Válaszoknál minden megoldás érdekel!

De számomra sokszor kissé visszásnak tűnik az egyes bíráló bizottságok eltérő hozzáállása is a tételekhez. Érthető a bíráknak az a megközelítése, hogy ha valaki egy körben egyszerű, fiatal és könnyed, egysíkú borokat kóstol, az is adhasson magas pontszámokat, ha úgy érzi, a bor megérdemli. 

Mégsem tűnik számomra jó megoldásnak esetenként ugyanazzal a pontszámmal jutalmazni egy kellemes nyári italként elfogyasztható illatos szőlőfajta borát, mint egy évtizedekre eltehető, a borélvezet legmagasabb fokát nyújtó tokaji aszút. 

Mégiscsak jó, ha egy belövő bor közös értékelése mellett a bírálóknak közös értékrendjük is van. Aminek nem lehet más az alapja, mint a minőség, egyediség és termőhelyhez köthető magas szintű élvezeti értékek. Ennél talán csak az lenne fontosabb, hogy az örökké a biztonságos átlagok között mozgó bírálókat ki lehessen szűrni. Nem hiszek ugyanis abban, hogy az a legjobb bíráló, aki a legtöbbször „találja el” a bizottsági átlagot. A langyos kategória itt sem vezet jóra. 

De a versenyeken nem ritkán az is előfordul, hogy a zsűritagok között komoly vita alakult ki egy-egy bor kizárását illetően. Ez véleményem szerint már a felvetés szintjén is rossz jel a bor minőségére vonatkoztatva.

Sokszor beszélünk egy-egy verseny kapcsán az indulókról – és természetesen az eredmények ismeretében, a győztesekről. De talán sokkal inkább tükrözi borászatunk jelenlegi helyzetét a távolmaradók listája. Olyan borászok és borok maradnak távol komoly hazai megmérettetésekről, amelyek nélkül nincs reális kép bortermelésünkről. 

A kicsik és sokszor ma még az organikus vagy biodinamikus borkészítést követő termelők sem indulnak ilyen utakon. Ezzel szemben a borkínálatunkról kapott nem teljes képet tovább homályosítja az a tény, hogy jó néhány résztvevő rendszerint tucatnyi bort küld be egy-egy országos versenyre. Így a megszerzett érmek száma nem igazán informatív a valós helyzettel kapcsolatban. 

Az értékcentrikus bírálat előtérbe kerülése, az átvitt értelemben is nagy értékű érlelt borok bírálatánál a bírálati idő meghosszabbítása, ezáltal a borok hőmérsékletének emelése és még jó néhány tényező nagyban növelné a versenyek informatív jellegét. 

Ha palackproblémák merülnek fel, ha szemmel láthatóan fáradt bírálók dolgoznak, az mind kérdőjeleket vet fel. Érdemes esetleg ezeket a felvetéseket egyszer végig gondolni.

Németh János Könnyűszél Bikavér 2018 Szekszárd

Sok szekszárdi termelő számára a bikavér kötelező gyakorlat, mégis mindenki egy kicsit másként közelíti meg. Számomra nagy öröm, hogy egyre több termelő fedezi fel a kategóriában rejlő, piac számára is értékelhető gyümölcsösséget és lendületet. 

Nem kell feladni a szekszárdi dűlők egyediségét ahhoz, hogy valaki jól iható bikavért készíthessen. Túl a szeretem-nem szeretem kérdésen egy ilyen házasításban mindenki megmutathatja, hogy mi az, ami számára igazán fontos. A jó arányok és cizellált aromatika elengedhetetlen. Rengeteg árnyalat bújik elő ebből a borból, fiatalon is. A kékfrankos a fellegekbe repíti. Vagy inkább a szél?

A szerző felvétele

Szentesi József Kadarka 2019 Nadap – Etyek Buda 

Sokszor kóstoltam már ezt a bort, igazán érdemes arra, hogy a fajta fejlődését nyomon kövessük általa. Megjelenésében a szokásos könnyedség, illatában érett csipkebogyó és hecsedli érezhető. Érett bor illata ez, hallatlan komplex. Szájban is könnyed, selymes tapintású. Mégis van benne koncentráció és igazi kadarka-élmény. Ez a régi szekszárdi klónokból szelektált kadarka, amelynek már több évjáratát volt szerencsénk kóstolni. Puha, krémes textúra, finom savak, jó szerkezet. Gyakran jut eszembe erről a borról a bársony gazdag, de simogató tapintása. Kicsit teltebb idomú és épp ezért mindig szerethető.