A kérdés akár jó is lehetne, én megsem hiszek az effélében. Valójában mire is értjük azt, hogy női bor vagy férfibor? A termelőre? A bor karakterére? A színére, illatára? Arra, hogy mit isznak szívesebben a nők? Az általánosítások ritkán vezetnek jófelé, érdemes hát kicsit konkrétabban feltenni bizonyos kérdéseket.
Közel harminc év tudatos borfogyasztói és tanári tapasztalattal a hátam mögött állíthatom, hogy a sztereotípiák itt egyáltalán nem vethetők be. Sőt!
Ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy ki mit választ, vannak-e preferenciák nemek szerint a borválasztásnál, akkor a gyakorlat teljesen ellentmond egy efféle megkülönböztetésnek.
Sokszor a női tudatos borfogyasztók markánsabb borokat keresnek, mint a férfiak. Hogy ebben a viselkedési formában vajon mennyi az egészségmegőrzés vagy éppen a divatok szerepe, nem tudnám megmondani. A borfogyasztás oldalát nézve vannak számottevő különbségek a női és férfiszervezet felépítése és működése terén. A nők durván feleannyi alkoholt és tannint tudnak lebontani ugyanannyi idő alatt, mint a férfiak.
Mondhatjuk azt is, eleve úgy lettünk kitalálva, hogy működjön egyfajta természetes önkontroll. Ön- és családvédelem…
Ami persze vagy működik, vagy nem. A nők talán jobban figyelnek az étkezésekre, ritkábban adják át magukat annyira szabadon az evés-ivás örömének, mint a férfiak. Talán ezért a borválasztásuk is tudatosabb. Ebbe a körbe ritkábban fér bele a cukor, azaz az édes bor. Úgy vettem észre, hogy a nők ritkábban rajonganak a nagyon tanninos borokért is. A férfiaknak viszont egy igazi édesszájú nemzedékét sikerült már megismernem.
A férfiak nyíltabban vállalják azt, hogy igenis szeretik az édes bort.
A nők ezt gyakran szinte szégyellik, vagy elhitetik magukkal, hogy nem szeretik az édes borokat. Tudjuk jól, hogy az édes bor nem egyenlő a jó borral. Mégis gyakori az a fajta leírása a „nőies” bornak, hogy maradékcukor van benne. Ez abszolút hibás megközelítés.

A borválasztás egésze amúgy sokszor pénztárca és előképzettség függvénye. Ha valaki már határozott alapokkal és borkóstolási ismeretekkel választ, sokkal inkább a minőség dönti majd el, mit vesz le a polcról. Talán az olcsóbb kategóriáknál még fellelhető az az attitűd, hogy ha valami édes, akkor annak legalább a hibáit nem érezzük.
Vélhetően így alakult ki a XX. század második felében szűkebb környezetünkben a kényszerű édesvörös-imádat is.
Ha azt szeretnénk felfedni, vajon a borok saját kereteiken belül tudnak-e kerekdedebb, netán barátságosabb, könnyebben szerethető egyéniséget kínálni, és ezt nevezhetjük-e egyáltalán nőiesnek, akkor megint más vizekre evezünk. Jó esetben minden bornak van egyensúlya. Ez a valóságban sajnos nincs így, de játsszuk azt, hogy van. Ennek a lényege nagyon leegyszerűsítve az, hogy a bor markáns (férfias) oldalát adó savak, és ha van, akkor a tannin, mindig legyen kiegyensúlyozva, legömbölyítve a borok kerekségét adó alkohol-, és a nem minden bornál fellelhető maradékcukor-tartalmával. Valójában itt kémiai értelemben vett vegyületek érzékszervi megjelenéséről van szó.
A közérthetőbb borleírások kedvéért gyakran használunk szinte megszemélyesítést is magában rejtő jelzőket.
Az alkohol és a cukor érezhető jelenléte szokta előcsalogatni a borleírásokban a nőies, kerekded, barokkos, barátságos, rubensi jelzőket. Ezek zöme nőies jelzőként fogható fel, a férfiakat sokkal inkább a szikár, határozott, markáns, szögletes jelzőkkel szoktunk illetni. Ha a sav és tannin erőteljesebb, a bor egyensúlya erre billen.
Ezek egyáltalán nem határoznak meg önmagukban minőséget, de a bor karakteréről sokat elárulnak.
Mindez azonban csak stílus, nem minőség! Ezzel szemben ha az alkohol vagy cukor felé, akkor sokkal gyakrabban nevezzük a borokat nőiesnek.