Igyunk-e magyar bort?

Igen. Mert a miénk. Mert senki másnak nem fontos annyira, mint nekünk. Mert rajtunk kívül másnak nem érdeke, hogy kiálljon mellette, érte.

Forrás: Pxels.com

Igen. Mert a miénk. Mert senki másnak nem fontos annyira, mint nekünk. Mert rajtunk kívül másnak nem érdeke, hogy kiálljon mellette, érte. Amúgy rengeteget segítünk a termelőknek azzal, ha értelmes mégis objektív és reális értékelést – visszajelzést – adunk a borokról. Rohály Gábornak rengeteg, ma is sokak által idézett jó mondása keringett annak idején a borok körül. Például az, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a legjobb versenyautót tervező mérnök végig is tudna menni a Hungaroringen. Ma már ennek talán kicsit kisebb a jelentősége, de annak idején rettentő nehezen fogadták el ezt a tényt, hogy a borokat igenis el kell tudni adni, és ez nem működik automatikusan. Sőt. Ma sokkal nehezebb a borokat eladni, mint harminc évvel ezelőtt. Ezért van szükség a képzett kereskedőkre és azokra a tanácsadókra is, akik a borokat képesek megfelelően értékelni és a megfelelő helyre pozícionálni. A pincevakság létező eleme a borkészítésnek, amiből néha ki kell lendíteni a termelőket. 

A folyamatos összehasonlítás, kóstolás és értékelés nélkül ez nem feltétlenül működik. Viszont talán az egyik legfontosabb az, hogy a termelők egymással is szót értsenek, hogy egymás munkáját is értékeljék és jóindulatú objektív kívülállóként tegyék mindezt.

Ezt a célt szolgálja a BORÁSZOK BORÁSZA díj is. Lehet szeretni, nem szeretni, értékelni vagy éppen negligálni. De úgy gondolom, nem érdemes. Ugyanis, ha a termelők maguk ismerik el egy kollégájuk munkáját, az talán a legtöbbet jelenti mindenki számára.

 

Annak idején mi is megpróbáltuk ezt megtenni, igaz, elég kis körben. Mégis a Hét Borbírák Rendje volt az a maroknyi csapat, amelynek a tagjai rendszeresen összeültek kóstolni és akkoriban egész biztosan a legteljesebb rálátással rendelkeztek a hazai borkínálatról. Majdnem minden kedden kóstoltunk, nyilván egyre több olyan bort, amelyekre már érdemes is volt odafigyelni. Ne felejtsük el, hogy ezek az idők nem a mai igények szerint készült borokról szóltak. Akkoriban örültünk, ha egy borban fel lehetett fedezni valamilyen tiszta és újra kóstolni vágyott karaktert, örültünk egy emlékezetes és jól sikerült borászati megoldásnak és így tovább. Soha nem felejtem el Báthori Tibor etyeki borász első, 1990-ben palackozott kishordóban erjesztett és érlelt chardonnay borának az illatát, ízét, tapintását. Nem véletlen, hogy Focht Géza csopaki termelő és

Tiffán Ede után ő következett a sorban. Akkor ő lett az Év Borásza hiszen még a kilencvenes évek elején szintén Rohály Gábor volt az, aki ennek a címnek az adományozását kigondolta és az első hat díj átadását meg is szervezte. Úgy érzem Tibornak is itt lenne ma a helye, a BORÁSZOK BORÁSZA jelöltjei között. Sajnos túlságosan is fiatalon hagyott itt bennünket, de a jó hír, hogy sokan érdemesek a díjra, nem csak azok, akik már megkapták vagy éppen várják a sorukat a legjobbak között.

Izgatottan várom a ma esti eredményhirdetést, de bárki legyen is ma a BORÁSZOK 2024-es BORÁSZA, ennek a történetnek leginkább mi, fogyasztók leszünk újra és újra a nyertesei.

A gazdasági körülmények okozta, látszólag elkerülhetetlennek tűnő bezárások ellenére néhány borász nem volt hajlandó feladni - megtalálták a módját, hogy a kihívásokkal teli környezet ellenére is tovább vigyék a stafétabotot. Rugalmasak és eltökéltek, hogy ne szakadjanak meg családi és borvidéki tradíciók, új utakon néha, olyanokon, amit senki sem kívánt magának. Bár most nehéz időszakot élünk, a borászok mindent megtesznek azért, hogy életben tartsák az ágazatot a jövő generációi számára. De ehhez mi is kellünk, az oldalvonalról bekiabálók.

Szomorúan tapasztalom lépten-nyomon, hogy a bor és egészség kapcsolatáról lassan szinte épp úgy nem lehet beszélni, mint Európa valós történelméről. Vagy hasonló, nemkívánatosnak minősített témákról. Vajon éppen milyen lobby érdekeket sért, ha a gyerekeinket megtanítjuk a mérsékelt és tudatos borfogyasztásra és igényes gasztronómia felé tereljük őket. Sajnos a hitek és tévhitek ma épp olyan gazdagon keringenek a világban, mint a boszorkányüldözés idején. Csak kicsit gyorsabb a tempó.

A borfogyasztás csökkenése nem csak a magyar borokat érinti, világméretű válsággal kell szembe néznünk évek óta. Bár a járvány miatti korlátozások enyhülnek, az utóhatások még mindig áthatják a borpiacot. Például azért, mert nagyon komoly verseny zajlik a vevőkért. A bor iránti kereslet csökkenéséhez vezető út és a napjainkban is folyamatosan átélt kiútkeresés mindenkit érint. De mégis van egy idilli kép, amit rendszeresen magam elé képzelek. Amikor a termelők nem egymást taposva versengenek a vevőkét, sokkal inkább egymásba kapaszkodva.

A járvány utáni életbe való átmenet során a fogyasztók szinte világszerte egészségtudatosabbá váltak, vagy éppen abba az irányba terelték őket, hogy azt higgyék: egészségtudatosabban élnek. És ennek részét képezi az alkoholfogyasztás visszaesése is – ami részben lehetne jó is. De sajnos nem az, mert tudjuk jól, az alkohol helyét más veszi át. És jó esetben azt is tudjuk, hogy a bor, normális esetben nem csupán egy alkoholos ital. Ha valaki a borban kizárólag az alkoholt látja és keresi, az más ligában játszik. Kár érte. A magam részéről drukkolok mindazoknak, akik nem így teszik. Akik tudják, értik és érzik is, hogy a Kárpát-medence ültetvényei sokkal többet jelentenek ennél. Ma, holnap és talán még holnapután is.

Éljen a most még ismeretlen idei BORÁSZOK BORÁSZA!

Borítókép: Illusztráció (Fotó: Pexels.com)