– Biztos vagyok benne, hogy sok erőt ad neki, hogy ilyen meccsen láthat viszont – reagált Sigér Dávid az öccsére, Ákosra vonatkozó kérdésre, aki az NB II-ben nemrég szenvedett keresztszalag-szakadást. – Próbálok példát mutatni neki, és szerintem egy győzelemmel tudnám a legjobban segíteni a felépülését.
Sigér Dávid az öccse gyógyulásáért is küzd a Dinamo ellen
A Ferencváros–Dinamo Zagreb labdarúgó-mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón a hazaiak magyar válogatott középpályása a súlyos sérülést szenvedő testvéréről is beszélt, és hangsúlyozta, hogy hiába nagy a tét, élvezni kell, hogy valóra válthatják az álmaikat.

Sigérnek a tavalyi Dinamo elleni párharc nem színtisztán rossz emlék, hiszen a zágrábi első meccsen az ő góljával ért el bravúrnak számító 1-1-et a Ferencváros.
– Tavaly is megvolt az esélyünk arra, hogy jó eredményt érjünk el a Dinamo ellen, de a fordulópontokból nem jöttünk ki jól, illetve az ellenfél játékosai rendre jó döntéseket hoztak – emlékezett vissza a középpályás. – Nekem felejthetetlen volt a gólom Zágrábban, főleg, hogy onnan jó eredménnyel tértünk haza. Egyszer már megmutattuk, hogy fel tudunk nőni a Dinamóhoz, de most ennél még több kell.
A 29 éves, válogatott futballista a nagy gólokból a Celticnek is tartogatott egyet, a BL-selejtező előző fordulójában Glasgow-ban fontos találatot ért el.
– Egy ilyen nagy csapat ellen mindig jó érzés győzni, ráadásul a Celtic legyőzésére Európában is sokan felkapták a fejüket – mondta Sigér. – Egészséges önbizalmat kaptunk attól a meccstől, de nem szabad átesnünk a ló túloldalára. Arra kell építenünk, ami Glasgow-ban az erősségünk volt, csapatként, egységesen akarunk futballozni, viszont többet szeretnénk birtokolni a labdát.
A nagy téttel nem foglalkozik a középpályás, pontosabban próbálja megélni a pillanatot: – Nem szabad kizárni, hogy mi jöhet a Dinamo után – állapította meg. – Amikor az ember olyan lehetőséget kap, amivel valóra válthatja az álmait, akkor azokat a pillanatokat meg kell élni. Élvezni kell a futballt, mert bár nagy a tét, nem szabad elfelejteni, hogy ez egy játék. Méghozzá a legnagyszerűbb játék.
A Ferencváros–Dinamo Zagreb BL-selejtező győztese továbbjut a rájátszásba, és már biztosan ott lesz valamelyik európai kupa csoportkörében.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Hihetetlen sztori: az Inter BL-hősét a rák mentette meg a teljes összeomlástól
Francesco Acerbi a rákot kétszer is legyőzte, most pedig az Interrel Bajnokok Ligája-döntős.

Centiken múlott a tragédia: kalapáccsal találták arcon az atlétát
Joel Bengtsson a párizsi olimpiára készült, amikor megtörtént a csaknem végzetes baleset. Azóta sem tudott visszatérni.

Inzaghi viccet mesélt volna Marciniaknak? Dimarco piros laptól menthette meg edzőjét
Olasz játékosa közbeavatkozásán is múlhatott, hogy Simone Inzaghi a BL-döntőben is a kispadon ülhet.

Az Inter hőse a hitéről vallott, és azt sem tudja, mi történt a Barca ellen
Így lendült át minden akadályon az olasz együttes a Barcelona elleni BL-elődöntőn.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Ismét Pride-párti tüntetést szerveztek Hadházyék, de már ők is unják

Brutális áramszünet jön Magyarországon, az egyik vármegye szinte teljesen elsötétülhet

Kitálalt társa a Házasság első látásra Maricájáról, ezért tűnt el a reality sztárja?

Elbontanak egy stadiont Magyarországon: meglepő, mi épül a helyére – bemutatták a látványterveket

Óriási botrány a Bundesligában, Gulácsi Péterék segítséget kaphatnak

Orbán Viktor megszólalt az olasz villaügyről – perelni fog

India csapást indított Pakisztán ellen, több halottja van a támadásnak

Szerdai sportműsor: Szlovákia–Magyarország férfi kézi Eb-selejtező, PSG–Arsenal

Kapás Boglárka váratlan húzásra készül a férjével

Marciniak játékvezető fejét követelik, mert mindig a Barcelona ellen döntött + videó

Ha nem történik változás, Luke Littler visszavonulhat a dartstól

Ismert ember ölte meg a feleségét a II. kerületben
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Hihetetlen sztori: az Inter BL-hősét a rák mentette meg a teljes összeomlástól
Francesco Acerbi a rákot kétszer is legyőzte, most pedig az Interrel Bajnokok Ligája-döntős.

Centiken múlott a tragédia: kalapáccsal találták arcon az atlétát
Joel Bengtsson a párizsi olimpiára készült, amikor megtörtént a csaknem végzetes baleset. Azóta sem tudott visszatérni.

Inzaghi viccet mesélt volna Marciniaknak? Dimarco piros laptól menthette meg edzőjét
Olasz játékosa közbeavatkozásán is múlhatott, hogy Simone Inzaghi a BL-döntőben is a kispadon ülhet.

Az Inter hőse a hitéről vallott, és azt sem tudja, mi történt a Barca ellen
Így lendült át minden akadályon az olasz együttes a Barcelona elleni BL-elődöntőn.