Ismételten kiosztották a rangos Laurence Olivier-díjakat

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Andrew Scott és Ian McKellen is a díjazottak között volt vasárnap Londonban a brit színházi világ legrangosabb elismeréseinek, a Laurence Olivier-díjak átadásán, amelyet a pandémia miatt fél évvel később, előre felvett és online, valamint a brit tévében közvetített műsorban láthatott a közönség.

Forrás: MTI2020. 10. 26. 12:39
McKELLEN, Ian
London, 2019. október 28. Ian McKellen brit színész a The Good Liar címû filmje bemutatóján Londonban 2019. október 28-án. A filmet november 8-tól vetítik a brit mozik. MTI/EPA/Neil Hall Fotó: Neil Hall

Nagy-Britanniában júniusban lazítottak a karanténkorlátozásokon, de a koronavírus-járvány terjedését szigorú szabályokkal próbálják megakadályozni. Néhány színház augusztus közepén kinyitott ugyan és csökkentett nézőszámmal tartott előadásokat, de a legtöbb továbbra is zárva tart, és megpróbálja a kormány által nyújtott rendkívüli támogatásból átvészelni ezt a válságos időszakot.

A ceremónia szervezői bejelentették, hogy a következő díjátadót valószínűleg 2022-ben rendezik meg, mivel idén nagyon kevés előadás született.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.