Bette Davis Midler Honoluluban született, ahol apja a haditengerészeti bázison mázolóként dolgozott, keresztneveit az egykori filmsztár tiszteletére kapta. Szülei egyáltalán nem örültek annak, hogy nyughatatlan lányuk a szórakoztatóiparban akart szerencsét próbálni, és három szemeszter után otthagyta a Hawaii Egyetem dráma szakát. New Yorkba költözött, ahol megkapta a Hegedűs a háztetőn című musicalben Tevje legidősebb lányának szerepét.
A darab szerint magasnak és vékonynak kellett volna lennie, de ő – saját szavai szerint – alacsony volt és kövér, mégis elvarázsolta a közönséget. Öröme mégsem volt felhőtlen: nővére az előadásra tartva szenvedett halálos autóbalesetet, a tragédia évekig kísértette Midlert.
1970 nyarán egy homoszexuálisok számára fenntartott, előkelő New York-i fürdőben kezdett énekelni, a zongorán Barry Manilow kísérte, aki később maga is fényes pályát futott be. Amikor 1998-ban ezeknek az éveknek a dalterméséből elkészítette a Bathhouse Betty című albumát, azt nyilatkozta:
„Az AIDS-válság ellenére még mindig büszke vagyok életemnek erre a szakaszára. Úgy érzem, a melegek jogaiért való mozgalom élvonalában voltam, és megtettem mindent, amivel segíthettem. Szóval büszkén viselem a Fürdőházas Betty nevet.”
Az énekesnő 1971-ben szerepelt a The Who együttes Tommy című rockoperájának első színpadi előadásában. A következő évben megjelent bemutatkozó albuma, a The Divine Miss M platinalemez lett és Grammy-díjat nyert a legjobb új női előadó kategóriában. Ezután sorra jelentek meg sikeres albumai, és megkezdődött filmes karrierje is. 1979-ben kapta meg A rózsa című film főszerepét, amelyben egy nem titkoltan Janis Joplinról mintázott, kábítószerfüggő rocksztárt alakított.
Jutalma Oscar-jelölés, a legjobb popénekesnőnek járó Grammy-díj és két Golden Globe-díj lett, a legjobb színésznő és az év felfedezettje kategóriákban.
Harmadik Grammy-díját 1989-ben nyerte a Wind Beneath My Wings című daláért, amely az év felvétele lett. 1985-ben ott volt a legnagyobb amerikai sztárok által énekelt We Are the World című dal felvételén, a bevételt az afrikai éhezés enyhítésére ajánlották fel.
Ugyancsak 1985-ben írt alá szerződést a Disney Stúdióval, és egy sor sikerfilmben kapott szerepet.
Komikaként remekelt a Koldusbottal Beverly Hillsben című filmben, ezt követte a Borzasztó emberek, a Szemérmetlen szerencse. A Kopaszoknak szeretettel című 1991-es vígjátékért újra Golden Globe-díjat nyert, és a másodszor jelölték az Oscar-díjra.

Fotó: FLICKR
Emlékezetes alakítást nyújtott 1996-ban az Elvált nők klubjában, majd 2000-ben a Dögölj meg, drága Mona! című krimiben Danny DeVito mellett nevettetett a rémséges Mona szerepében, akinek halálát egy egész város kívánta. A legjobb televíziós produkcióknak járó Emmy-díjból hármat őriz vitrinjében, ezeket showműsorainak felvételéért kapta, 1974-ben a színházi Oscarnak nevezett különleges Tony-díjat is neki ítélték. Az igazsághoz tartozik, hogy nem csak kedvező kritikákat kapott, két alkalommal jelölték a legrosszabb filmszínésznőnek járó Arany Málna-díjra is.