időjárás 5°C Hedvig 2021. October 17.
logo

Óriásit esett a színpadon, csúnyán megsérült a magyar énekes

Forrás: ripost.hu
2021.09.19. 17:33 2021.09.19. 18:33
Óriásit esett a színpadon, csúnyán megsérült a magyar énekes

Nem ez volt az első eset, hogy a munkája során baleset érte a Kowalsky meg a Vega énekesét – írja online felületén a Ripost.

A Kowalsky meg a Vega énekese, Kowa hatalmasat zakózott a színpadon a soltvadkerti koncertjük közben, csúnya csípősérülését pedig a Facebookon mutatta meg.

Kowa azt írja, nem ez az első eset, hogy a munkája során baleset éri, volt már térdsérülése, de előfordult olyan is, hogy a szemhéja felszakadt, sőt 2019 nyarán az egyik turnébuszuk is balesetezett – defektet kapott a jármű, ami aztán megpördült és a tetejére érkezve állt meg az M3-as autópályán.

Makrai Pál rockszínpadi évei

Hamar a nyugati muzsika bűvkörébe került, de volt betűszedő, korrektor, tányérmosó, majd lett gitáros, énekes és színész. Több mint fél évszázad a színpadon! Makrai Pál jellegzetes hangját, színészi játékát számos hangfelvétel és film, néhány hete pedig egész eddigi életpályájának főbb mozzanatait rögzítő könyv őrzi, Rockszínpadi éveim címmel Szenczi Tóth Károly „lejegyző” tollának köszönhetően.

Az eredeti cikk ITT érhető el.

Borítókép: Facebook/Kowalsky meg a Vega

Ezek is érdekelhetik

Nyilvánosságra hozták ki volt Sir David Amess gyilkosa

hirtv.hu

Kocsis Máté: Életbe lép a Gyurcsány-Márki-Zay paktum

magyarnemzet.hu

Óvja otthonát és szeretteit modern, digitális eszközökkel!

origo.hu

Mintegy 800 ezer antigén gyorstesztet kapnak a háziorvosok

vg.hu

Életképek a kerítés túloldaláról + videó

magyarnemzet.hu

Dobrev Klára elismerte vereségét

magyarnemzet.hu

Életképek a kerítés túloldaláról + videó

magyarnemzet.hu

Hello, Leo! - ez volt az oroszlános jégkrém

origo.hu

Hamarosan szobrot állítanak a székely himnusz szerzőjének

magyarnemzet.hu

Ha megveri Dobrevet Márki-Zay, bebizonyíthatja, hogy nem közösködik a DK-val

magyarnemzet.hu

Dobrev Klára elismerte vereségét

magyarnemzet.hu

Deutsch Tamás: Márki-Zay legalább annyira Gyurcsány embere, mint Karácsony

hirtv.hu

Óvja otthonát és szeretteit modern, digitális eszközökkel!

origo.hu

Kocsis Máté: Életbe lép a Gyurcsány - Márki-Zay paktum

origo.hu

Mintegy 800 ezer antigén gyorstesztet kapnak a háziorvosok

vg.hu

Hamarosan szobrot állítanak a székely himnusz szerzőjének

magyarnemzet.hu

Ha megveri Dobrevet Márki-Zay, bebizonyíthatja, hogy nem közösködik a DK-val

magyarnemzet.hu

Kocsis Máté: Életbe lép a Gyurcsány-Márki-Zay paktum

magyarnemzet.hu

Nyilvánosságra hozták ki volt Sir David Amess gyilkosa

hirtv.hu

Ezekkel a számokkal nyerhetett a hatoslottón