időjárás °C Miklós 2021. December 6.
logo

79 éves lett a híres filmrendező, Martin Scorsese

Forrás: HIRADO.HU
2021.11.18. 13:36
79 éves lett a híres filmrendező, Martin Scorsese

Az olasz-amerikai filmrendezőnek a mai napig jelennek meg Oscar-díjra jelölt filmjei – olvasható a Hirado.hu cikkében.

New York olasz bevándorlók lakta részében született, asztmás gyermek lévén az utca helyett a mozikban töltötte idejét. A vallásos fiú papnak készült, és bár végül a film kedvéért otthagyta a szemináriumot, műveiben tetten érhető a hívő katolikus szellemiség.

Rendezőként mindig a saját útját járta, így pályafutását végigkísérte a dilemma: hogyan maradhat szuverén egyéniség, miközben eleget tesz a producerek elvárásainak. Scorsese sajátos megoldást választott: afféle mesteremberként dolgozott megrendelésre is, majd gázsijából leforgatta saját filmjeit – írja a Hirado.hu.

1973-ban tette le névjegyét az Aljas utcák című filmben, amelyben már együtt dolgozott egyik kedvenc színészével, Robert De Niróval, akivel összesen nyolc filmet forgatott. 1974-ben következett az Alice már nem lakik itt, amelynek címszerepéért Ellen Burstyn Oscar-díjat vehetett át (pontosabban az elfoglaltsága miatt távol maradt színésznőt maga Scorsese helyettesítette).

Az igazi áttörést a Taxisofőr hozta meg számára. A vérfürdőbe torkolló film egy álmatlanságban szenvedő, ezért éjszakai sofőrként dolgozó vietnámi veteránról szól; a főszerepekben emlékezetes alakítást nyújtott Robert De Niro és a 12 éves prostituáltat alakító Jodie Foster – írja a Hirado.hu.

Érdekesség, hogy 1987-ben ő rendezte Michael Jackson Bad című videoklipjét;

 a hosszabb verzió 18 percig tartott, a tévékben a rövidebbet játszották.

A rendező üzletileg és szakmailag legsikeresebb vállalkozása végül A tégla lett, a gengszterfilmért 2007-ben átvehette az áhított Oscar-díjat.

A teljes cikk ITT olvasható.

Borítókép: Martin Scorsese amerikai rendező érkezik a The Irishman című filmjük bemutatójára a Londoni Filmfesztiválon 2019. október 13-án (Fotó: MTI/EPA/Andy Rain)