Mága Zoltán Prima Primissima-díjas hegedűművész a 2023-as évet köszöntő XV. jubileumi Budapesti Újévi Koncertjének délutáni, külön előadását a tisztelet és hálaadás gálájaként az ország legkülönbözőbb részeiből érkezett sokezernyi orvos, ápoló, rendőr, katona, határvadász, szociális munkás és önkéntes civil számára rendezte, akik az év minden napján embertársaink életéért, egészségéért és ellátásáért, valamint biztonságáért dolgoztak. A társadalmi megbecsülés és a tisztelet jelképeként a koncertre meghívást kaptak azok a pedagógusok, tanárok is, akik hivatásukból fakadóan írni, olvasni tanítják, oktatják, nevelik gyermekeinket.
A Pro Caritate-díjjal is kitüntetett hegedűművész köszönetet mondva Pintér Sándor belügyminiszternek, hogy fővédnökként kiemelten támogatta a délutáni jótékonysági koncert megrendezését, bejelentette, jövőre szintén egy köszönetnyilvánító gálakoncertet rendez az egészségügyi és rendvédelmi dolgozók és a társadalmunk alappillérének számító pedagógusok tiszteletére újév napján, mert ők valóban értünk és a jövőnkért dolgoznak.
– Meggyőződésem, a hétköznapi hősök minden támogatást, bátorítást és elismerést megérdemelnek – jelentette ki Mága Zoltán, megjegyezve: – Ha valaki ezt másként gondolja, vagy emiatt sértve, megbántva érzi magát, attól én kérek elnézést.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!