Zavarban lennék, ha döntenem kellene, ki a magyar parlament legtenyérbemászóbb politikusa. Az biztos, hogy az űzött tekintetű Tordai Bence ott lenne az aspiránsok között. Megrázó élmény. Ezúton csatlakozom Kocsis Máté Fidesz-frakcióvezető minapi kijelentéséhez, miszerint a Párbeszéd-képviselő parlamenti főtevékenysége a provokáció.
A túlmozgásos atléta akut rohamairól az első írásos emlék még 2013-ból való. Az egyik ilyen során valami zavaros molinót feszített ki a Lánchídra, reménykedve, hogy ezért elviszik a rendőrök, ám a kutya se foglalkozott vele. (Egyetlen vágya, hogy mikrofon és kamera közelében lehessen – mintha Gyurcsányt látnánk a megyei kettőben.) A kudarc nem szegte kedvét, volt, hogy a szónoki pulpituson egy végtelenített „CÖF-ögéssel” jelezte előrehaladott állapotát. Igaz, pár hónapja, amikor a mutatványos ember ápolóit kijátszva Tarlós István fatelepítési ünnepségén mutatta volna be esedékes kunsztját, a főpolgármester bekapcsolt megafonjával találta magát szembe. Csórikám köpni-nyelni nem tudott. Még a rutinosabb botrányszervezők is kiesnek a ritmusból, ha saját módszereikkel találják magukat szembe.
Megjegyzem, maga a kétségbeejtő ember sem vitatja, hogy az ellenzék lételeme a botránypolitizálás. Tegnap a Hír TV-ben azt nyilatkozta, jelentéktelenek lennének a parlamentben trágárkodás és botrányok nélkül, csak ezek eredményeznek számukra „kattintékony” eseteket, csak így ér el az ellenzéki képviselők üzenete az emberekhez. Botrányok nélkül senkit sem érdekelnének…
Stimmel.
