időjárás 12°C Mihály 2022. szeptember 29.
logo

Egy elsodort író

Pilhál György
2020.01.04. 06:59
Egy elsodort író

Budapest ostromának kellős közepén, hetvenöt éve, 1945. január 5-én (más források szerint 13-án), egy József körúti bérház óvóhelyén érte utol a halál – az éhhalál – Szabó Dezsőt, a XX. század egyik legvitatottabb íróját. „Meghalok én tízszer, százszor, / Nem félek én a haláltól. / De rakhatsz rám hegyet, hatot: / Míg magyar van: feltámadok” – jövendölte egyik versében a korszakos Az elsodort falu kolozsvári születésű szerzője, akinek neve földi életében rengeteget forgott – nem mindig pozitív előjellel. Kritikusai a magyar irodalom meghökkentő egyéniségei közt említik, akit nemcsak nyelvi ereje, műfaji sokoldalúsága, plasztikus írásai emeltek ki a többiek közül – politikai állásfoglalásain, szuggesztív előadásain nevelkedett az 1920-as évek diáksága. Az elborult betűvetőtől a mélyen gondolkodó írástudóig számos minősítést kapott. Írta, hirdette: szabadon gondolkodó, független polgárként szeretne élni. Úgy, ahogy az akkori Magyarországon – a századelő rövid éveit leszámítva – nemigen lehetett. A bolsevik demagógián éppúgy átlátott, mint az éledező nácizmus veszélyein. Prófétaként veszett össze a világgal. Kicsit önmagával is.

Szomorú, hogy a jelenkor még mindig alig tud valamit Szabó Dezsőről. De hát honnan is tudhatna? A kommunista évtizedekben, akárcsak kor- és sorstársai, Tormay Cécile, Wass Albert, Nyirő József, Márai Sándor, ő is indexen volt. Azt még ellenségei sem vitatták, hogy gyötrődései, sokszor tettlegességig fajuló indulata mögött mindig a magyarság féltése állt. Szállóigévé lett ars poeticája – Minden magyar felelős minden magyarért! – ma különösen érvényes.

Aki még nem tette, olvassa el Az elsodort falut!

Hírlevél feliratkozás
Nem akar lemaradni a Magyar Nemzet cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi naponta elküldjük Önnek legjobb írásainkat.