Arról tájékoztat bennünket Nagy Attila Tibor a Magyar Hang hasábjain, hogy a politikai sikerességhez nem hiányozhat a felkészültség és a szakmai kompetencia. A politikai látnok példaként Dobrev Klára és Márki-Zay Péter miniszterelnökjelölt-jelölteket említi, akiknek a mostani tévévitákban mutatott nagyszerűsége – szerinte – mindnyájunkat meggyőzhetett erről. (Klára asszonyt pár napja már tagolt beszédéért, szép artikulációjáért is megdicsérte a szerző.) A vitaindító felütés után emberünk fölteszi szellemesnek szánt kérdését: „Nem arról volt szó eredetileg, hogy a politikát olyan érthetővé kell tenni, hogy még egy alacsony iskolai végzettséggel rendelkező is megértse?” Itt egy rövid felsorolás következik a Fidesz „faék egyszerűségű kampányából”: rezsicsökkentés, migránshelyzet, riogatás stb. A kormányzat szájába adott mondatát alighanem ütős szatírának szánja: „Gyurcsányék visszacsinálják a rezsicsökkentést, behozzák a migránsokat, akik megerőszakolják asszonyainkat, lányainkat…” Ezek a szerző szerint megmosolyogtató szamárságok, hisz Láriferinek eszébe nem jutna eltörölni a Fidesz-kormányzat szociális vívmányait. A migránsokkal pedig csak riogatnak Orbánék, nem lenne semmi baj, ha lebontanák a határkerítést…
Innen nézve úgy látni, hogy inkább a „Dobrev-entellektüeleknek” örvendező Nagy Attila Tibor gondolatmenetében találhatók faékelemek. Ezek egyikével pár hónapja maga Nagy ötletgazda állt elő, amikor sajátjain azt kérte számon: miért nem használták ki jobban a járványban elhalálozottak kínálta „lehetőségeket” az Orbán-kormány ellen. Haláli egy ürge.
Borítókép: Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere a Transparency International Magyarország konferenciáján. Fotó: MTI/Mohai Balázs
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Fogáskeresők
Hősünk minap arról értekezett, hogy az égvilágon semmi értelmük nincs a miniszterelnöki rádióinterjúknak.

Vöriénél nagyobb szíve még senkinek sem volt
Egy legendás akaraterejű, csupaszív fiatalembert képzeljünk el Horváth László személyében.

Melyik Kuncze?
Az SZDSZ-es belügyminiszter, avagy a frenetikus humorista? Mégse mindegy.

A leghűségesebb falu
Zajta históriája nem szerepel a mai tankönyvekben, pedig a szatmári falu – karnyújtásnyira a román határtól, pár kilométerre Ukrajnától – maga a történelem.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhez
A nemzeti kormány felelősségéről

A klímahiszti a globalizmus eszköze

Lecke emberi minőségből

Nem kompország – hídország
A szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Fogáskeresők
Hősünk minap arról értekezett, hogy az égvilágon semmi értelmük nincs a miniszterelnöki rádióinterjúknak.

Vöriénél nagyobb szíve még senkinek sem volt
Egy legendás akaraterejű, csupaszív fiatalembert képzeljünk el Horváth László személyében.

Melyik Kuncze?
Az SZDSZ-es belügyminiszter, avagy a frenetikus humorista? Mégse mindegy.

A leghűségesebb falu
Zajta históriája nem szerepel a mai tankönyvekben, pedig a szatmári falu – karnyújtásnyira a román határtól, pár kilométerre Ukrajnától – maga a történelem.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk