időjárás 3°C Artúr, Vince 2022. January 22.
logo

Fényt hozna Berci

Pilhál György
2021.11.29. 05:59 2021.11.29. 14:56
Fényt hozna Berci

Advent van, tájékoztatta a Népszava olvasóit Tóth Bertalan MSZP-társelnök a minap, majd – a várakozás krisztusi gondolatkörét elhagyva – röpke bepillantást engedett saját előrehaladott állapotába.

Kórlapjából idézek. „Lopásból és bosszúállásból jeles, életmentésből elégtelen – ez a Fidesz eddigi teljesítménye. Egyszerűen cserben hagyták a nemzetet.” Szerinte Orbánék páros lábbal rugdosták az árokba a rászorulókat. Tóthunk a pandémia körüli állapotokra is kitért, azt írta, félresikerült a kormány járványkezelése. „A felelősségét hárító hatalom részvét és együttérzés nélkül lép át az elveszített életeken.” Elnök úr szavai azt sugallják, hogy MSZP-kormányzás alatt a járvány nagy ívben elkerülte volna határainkat (még a migránsok előtt kitárt röszkei átkelőt is), senkit sem terített volna le a vírus. (Ehhez képest még harcos megmondóemberük, szegény oltásellenes Korózs Lajos is majdnem beadta a kulcsot, csak az általa teli szájjal szapult Szputnyik vakcina hozta vissza az árnyékvilágba. Lajos azóta az orosz vakcina reklámembere lett…)

„A magyar emberek többsége érzi, ami eddig volt, az nem folytatódhat tovább – kesereg Tóth gondolkodó. – Itt az ideje, hogy fényt vigyünk a remények és találgatások várakozó időszakába.” Hogy mi kérünk-e ebből a „fényből”, az nem különösebben érdekli a három százalékon álló pártocska frontemberét. Ez abból is sejthető, hogy nemrég azt ecsetelte: a Fidesz jobban tenné, ha követné a korábbi MSZP–SZDSZ-kormányok módszereit.

„A rendszerváltás utáni magyar történelem egyik legfájóbb karácsonyát hozza össze nekünk idén a Fidesz” – zárja gondolatait a szónok.

Elnök úr füllent. Ők hozták össze a fájó Karácsonyt.

Borítókép: Tóth Bertalan (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)