idezojelek

Nem érdemlünk választ

Nem derült ki, hogy melyik írásunkkal volt baja a tekintetes bizottságnak.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined

Mint megírtuk, pert indított Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató cég vezetője a Megafilm Kft. ellen a tavaly bemutatott ElkXrtuk című film kapcsán. Azt sérelmezi, hogy a filmben szereplő Endrét, aki egy közvélemény-kutató intézet igazgatójaként hamis adatokkal manipulálja a közvéleményt, róla mintázták.

A per kapcsán szerettük volna megtudni a Soros-szervezetként számontartott Helsinki Bizottság jogászaitól, szerintük bíróság elé vihető-e vagy cenzúrázható-e egy vállaltan fik­ciós elemeket tartalmazó játékfilm. Meg arra is kíváncsiak voltunk, egy játékfilm esetleges betiltása, a gyártó cég megbüntetése kimeríti-e a szólásszabadság, az alapvető alkotmányos és emberi jogok elleni súlyos támadás esetét. És ha igen, vajon ők vállal­nák-e az alperes jogi védelmét?

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagy bánatunkra azonban érdemi választ nem kaptunk. A magát a demokrácia fölött őrködő, világnézetileg semleges testületnek hirdető Helsinki Bizottság csupán annyit közölt, azért nem válaszolnak, mert a Magyar Nemzet figyelmen kívül hagyja az újságírás szakmai standardjait. „Ha előnyükre változnak, majd mi is változtatunk és válaszolni fogunk.” Ennyi.

Hogy konkrétan kivel, mivel, melyik írásunkkal stb. volt baja a tekintetes bizottságnak, nem derült ki. Még az is lehet, hogy az enyémmel. Jó múltkor felszisszentem, amikor helsinkiék alapító elnöke, Kőszeg Ferenc azon merengett: mikor volt Magyarországnak a legrosszabb híre a világban? A fehérterror idején? A Nagy Imre kivégzését követő hetekben? Dehogy – mondta Kőszeg –, „mindkét gyalázatot felülmúlja a déli határkerítés felállítása”.

Nos, ha ezzel volt bajuk, akkor ne is válaszoljanak. Valahogy majd elleszünk nélküle…

Borítókép: a Helsinki Bizottság emblémája (Fotó: Vimeo)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Kétszeres árulók közöttünk

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Sírni akarva, akaratlanul

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Trumpra vár a világ – és mi is

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente

A szeretett iszlamisták

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.