Ennek dacára megtudhattuk, hogy a helyzet „sose volt jó, de mindig van lejjebb”. A kabinet egyre kevésbé kedveli a civileket, akik szembefordulhatnak vele.
„Valójában nem is az oktatásért, hanem a tudásért kell küzdeni, az Orbán-kormány ugyanis minél több tájékozatlan és könnyen manipulálható alattvalót óhajt.” (Ezek mi lennénk.)
Persze a szociális helyzet sem maradhatott ki a beszélgetésből. Egyebek mellett kiderült, Magyarországon – a Kádár-korszak rövid időszakait kivéve – sosem volt korrekt segélyezési rendszer. Onnan nézve pedig különösen elszomorító, hogy a mai Fidesz-kormány számos feltételt nehezített és jelentősen megemelte a segélyezésből kiszorulók számát.
Kis színes. Ferge Zsuzsa is tagja volt annak a legendás értelmiségi brigádnak, amely 2000-ben könnyes nyilatkozatban állt ki a Zámolyból Franciaországba vándorló „meghurcolt” romák mellett. Akikről nemsokára kiderült: egy gyilkosság következményei elől pucoltak ki nyugatra. (Ahol aztán az ottani rendőröknek adtak tartós elfoglaltságot.) Akkor egy darabig nem hallottunk Zsuzsa asszonyról.





























Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!