idezojelek

Százéves szöveg

A Hírklikkben publikáló, 73 éves Sebes György szerint Orbán Viktor miniszterelnök jelentősen megöregedett.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Mirkó István
0
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem vagyunk egyformák. A Hírklikkben publikáló Sebes Györgynek például az maradt meg Orbán Viktor szerdai nemzetközi sajtótájékoztatójából, amikor a Telex riportere megkérdezte a kormányfőt, gondolkodott-e már azon, meddig akar aktívan politizálni. Ezen egy kicsit elmerengett a 73 éves szerző, majd megjegyezte, szerinte jelentősen megöregedett, s ha nem is százéves, de túl van már a csúcson. Mármint az 59 éves miniszterelnök.

Szerintem meg Sebes kollégának kellene elgondolkodnia, meddig akar még aktívan írogatni. Fáradtnak érzem szegényt, ami persze nem csoda, hisz nem ma kezdte a pályát. 

Alapítója volt a Bánó-féle Egyenleg „híradónak”, a Horn-korszak éveiben a rádió Krónika műsorában hallhattuk a tenorját, 2000 óta pedig a Népszava és a Hírklikk olvasóit győzködi az igazáról. 

(Nemrég azon háborgott, miért kell még mindig elő-elővenni az őszödi beszédet.)

Egyébként a veterán kolléga figyelmébe ajánlom Tölgyessy Péter minapi nyilatkozatát. A volt SZDSZ-elnök egyebek mellett ilyeneket mondott a Partizán mikrofonja előtt a magyar kormányfőről: „Akár tetszik, akár nem a baloldalnak, Orbán világpolitikai tényező lett. Vele van tele a világsajtó. Az ország méretéhez képest nagyságrenddel magasabb a szereplési mennyisége, amely nagyjából a mindenkori olasz miniszterelnökéével azonos. Nem éri el Franciaország első számú emberéét, de 8-10-szer nagyobb, mint Hollandia miniszterelnökének, ami nem semmi.”
Fogalmazhatnék úgy is, hogy Orbán Viktor ismertsége még Sebes György édesapjáénál (néhai Sebes Imre Fejér megyei párttitkár) is nagyobb, pedig róla a Rákosi-korban még utcát is elneveztek.

Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök a Kormányinfón (Fotó: Mirkó István)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.