idezojelek

Lendvai szaporítószervei

Az egykori MSZP-elnöknek a Népszavában közzétett „humoros” tudósítása egyúttal a szerző aggasztó kórlapja.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Koszticsák Szilárd

Nagyot szólt a napokban megrendezett V. Budapesti demográfiai csúcs. Nem is elsősorban a méretei miatt (négy kontinensről mintegy hatvan állam- és kormányfő, egyházi és civil szervezeti vezető vett részt az eseményen), hanem az ott elhangzott előadások kapcsán: hogyan teremthetünk biztonságos, kiszámítható jövőt a családok és a következő generációk számára. 

Kiderült, Magyarország jó úton jár, nőtt a házasságok és a születések száma, csökkent az abortuszoké (a családpolitikai lépések miatt 160 ezerrel több gyerek született).

Ma már kétszer annyi bölcsődei és óvodai férőhelyhely van, mint 2010-ben, ingyenes az óvodai ellátás, növekedett a munkavállaló édesanyák aránya stb. Csupa jó hír – már akinek.
Lendvai Ildikó egy másik demográfiai csúcsot látott. Az egykori MSZP-elnöknek a Népszavában közzétett „humoros” tudósítása egyúttal a szerző aggasztó kórlapja. 

A népességfogyás megfékezésére a kormányzati szaporítószervek hivatottak – frappíroz a hajdani cenzor asszony. – Az elmúlt napokban ezekből kettőt ismerhettünk meg: a mikrofont és a szavazócédulát.

 És dől belőle a jópofaság: a mikrofon azért szaporítószerv, mert abba nagyon sokszor kell bemondani, hogy családbarát kormány. 

A szavazócédula meg azért, mert (Orbán Viktor szerint) népszaporulat akkor lesz, ha nem szavazunk a liberálisokra.

Végezetül egyfajta hármas „átkaroló hadműveletről” is ír az elnyűhetetlen proletárhumorista: kötcsei fideszes találkozó, a demográfiai csúcs magyar beszédei, pénteki Orbán-rádióinterjú. Frenetikus!
Lassan mondom, hogy Ildikó asszony is megértse: Ez már nagyon gáz.

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Borítókép: Lendvai Ildikó (Fotó: Koszticsák Szilárd)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Jeszenszky Zsolt avatarja
Jeszenszky Zsolt

A baloldal eldobta a zsidókat

Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Kiszabadulhatunk a kalodából

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Célkeresztben az etnikai politizálás

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Megint csak a szív diadala

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.