Kamala Harris mellett az USA közvélemény-kutatói is nagyot égtek az amerikai elnökválasztáson. Zömük az utolsó pillanatig demokrata győzelmet jósolt (legvadabbjuk, a PBS News nevezetű egyenesen négyszázalékos Harris-fölényről fantáziált). Ehhez képest a lesajnált, alulmért Donald Trump alaposan eltángálta a hónapok óta örvendező fogpasztareklám-asszonykát. – Az amerikai közvélemény-kutatók már megint mértek mindent, csak közvéleményt nem – magyarázta az Alapjogokért Központ elemzője az M1-en.
Én úgy mondanám, nem jött be nekik a választók hülyítése.
Közvélemény-kutatásban mi sem vagyunk lemaradva az Egyesült Államoktól. A mi Mediánunk például azt kutatta ki a minap, hogy a Tisza Párt támogatottsága egy mostani választáson nemcsak a kormánypártokat múlná felül, de több szavazatot kapna, mint a Fidesz–KDNP és a Mi Hazánk együtt. A Medián szerint egy mostani voksolás masszív Tisza-győzelmet hozna.
További Tollhegyen híreink
Némiképp árnyalja a képet, ha belepillantunk a pártszimpátiagörbe-készítő csapat korábbi munkásságába. A Medián (hajdani kutatási igazgatója Karácsony Gergely) 2013-ban kikutatta, hogy Bajnai Gordon Együtt 2014 pártja megelőzte a kormányzó Fidesz–KDNP-t – ehhez képest utóbbi újra kétharmaddal nyerte az esedékes voksolást. (Ennél is viccesebb volt Pulai András alakítása. A Publicus Intézet vezetője a 2022-es választás előestéjén kijelentette: „Mindenki figyeljen! Zárul az olló, az ellenzék aktivitása magas, Orbán szavazóinál elbizonytalanodás tapasztalható.” Figyeltünk, de csak azt láttuk, hogy a Fidesz laposra verte az ollózáró Márki-Zay-csapatot.)
Tiszta Amerika!
További Tollhegyen híreink
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Elvonási tünet
Ismerős a módszer: bukott, lefokozott, megsértődött kormánypárti politikusokat szólaltat meg az ellenzéki sajtó.

Svédcsavar
Egy svédországi friss jelentés rossz képet fest az ottani diákok helyzetéről.

Zaklatóiért hívott imára
Ki ne emlékezne még arra az idős ferences atyára, akire tavaly ősszel rárontott néhány feldühödött tüntető a Ferenciek terén álló templom ajtajában.

Elfelejtette volna Klára asszony, hogy hajdani férje mekkorát bukott?
Emlékezetes, a baloldal ettől a referendumtól kezdte meg látványos fonnyadását, s került a politikai elfekvőbe.
Véleményváró
Tovább az összes cikkhezA szerző további cikkei
Tovább az összes cikkhez
Röhögtek a markukba
MÉLYSZÁNTÁS – A memorandumot 1848. február 26-án adta közre a két hétpróbás anyaszomorító, Karl Marx és Friedrich Engels.

Elvonási tünet
Ismerős a módszer: bukott, lefokozott, megsértődött kormánypárti politikusokat szólaltat meg az ellenzéki sajtó.

Svédcsavar
Egy svédországi friss jelentés rossz képet fest az ottani diákok helyzetéről.

Zaklatóiért hívott imára
Ki ne emlékezne még arra az idős ferences atyára, akire tavaly ősszel rárontott néhány feldühödött tüntető a Ferenciek terén álló templom ajtajában.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Elvonási tünet
Ismerős a módszer: bukott, lefokozott, megsértődött kormánypárti politikusokat szólaltat meg az ellenzéki sajtó.

Svédcsavar
Egy svédországi friss jelentés rossz képet fest az ottani diákok helyzetéről.

Zaklatóiért hívott imára
Ki ne emlékezne még arra az idős ferences atyára, akire tavaly ősszel rárontott néhány feldühödött tüntető a Ferenciek terén álló templom ajtajában.

Elfelejtette volna Klára asszony, hogy hajdani férje mekkorát bukott?
Emlékezetes, a baloldal ettől a referendumtól kezdte meg látványos fonnyadását, s került a politikai elfekvőbe.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!