idezojelek

Népmesét is mond

Pár napra rá, hogy félrevezetőnek nevezte saját felmérését, minap újra korszakos bejelentést tett a Medián közvélemény-kutató vezetője.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Magyar PéterFideszTisza Párt 2024. 12. 09. 5:02
Fotó: Molnár István Péter

Pár napra rá, hogy félrevezetőnek nevezte saját felmérését (a Tisza Pártnak 11 százalékos előnyt mért a Fidesszel szemben, majd – utólag – közölte, „ez csak kisebb mintarészre vonatkozik, így nagyobb a hibahatár, blabla”), minap újra korszakos bejelentést tett Hann Endre, a Medián közvélemény-kutató vezetője. A Klikk TV Mélyvíz című műsorában arról tájékoztatott, hogy a júniusi választások óta tíz százalékkal nőtt azok aránya, akik kormányváltást akarnak. Jól látható (de legalábbis Hann jól látja), hogy egyre több embernek kezd elege lenni a fennálló rendszerből. Szerinte még az is elképzelhető, hogy előre hozott választás lesz vagy elhalasztják a tervezett referendumot.
A főfelmérő egy Magyar-népmesével is kedveskedett a Klikk TV nézőinek. Elmesélte, hogy a Fidesz mélyrepülése az év elején, a pedofilügy kapcsán kezdődött, s az akkor keletkezett vákuum segítette a nagyeszű, ám mindaddig méltatlanul mellőzött Magyar Péter üstökösi pályáját, aki – lám! – pillanatok alatt a Tisza Párt elnökévé avanzsált. Fantasztikus menetelése egészen elképesztő. 

Hann mesélő szerint Magyar Pétert tehetsége és kreativitása viszi előre.

 Példátlanul nagy a munkabírása, remek a reakcióképessége, jól kezeli a váratlan helyzeteket, s nagy ötletnek bizonyult, hogy elkezdte és ma is folytatja az országjárást, amivel rengeteg embert tud maga mellé állítani. Minden akadály dacára egyre nő a támogatottsága, holott lényegében nem is áll párt mögötte.
Ennyi jött le Hann kutakodónak Magyar Péter ámokfutásáról. Talán a cseh kettőt nézi szegény, háttal a képernyőnek. 

VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

A nagypapák élete nem az unokák élete

Deák Dániel avatarja
Deák Dániel

2025: a fordulat éve!

Pilhál Tamás avatarja
Pilhál Tamás

Pressman ugat, Sorost kitüntetik

Szentesi Zöldi László avatarja
Szentesi Zöldi László

Törökbálint messze van?

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.