Nyakig a Rubiconban

Az elmúlt hét péntekén Vásárhelyi Mária Hol folyik a Rubicon? címmel hosszú elemzést jelentetett meg egyik hetilapunkban.Ebben a művében Ön, asszonyom, mintegy másfél újságoldalnyi terjedelemben foglalkozik személyemmel. Mindez igen hízelgő rám nézve, mégis, sorainak többszöri elolvasása után az a gyanú támadt fel bennem, hogy Ön talán nem jóindulattal, nem a felebaráti szeretet igényével és parancsával, s nem elfogulatlanul közelít énhozzám. Ön, a sajtó közelmúltbéli magatartását elemezendő, a következő fontosnak tartott megállapítást teszi: „Az inkriminált írások témái: a kormány egy tagjának házasságon kívül született gyermeke, valamint az ORTT elnökének és férjének büntetőügyei. Az ifjúsági és sportminiszter magánéleti válságának részleteivel nem foglalkoznék, mert ez éppen úgy nem érdekel, mint a miniszterelnök boldog családi életének epizódjai, avagy a nyilvánosházban rajtakapott kormánypárti képviselő esete.”MagánügyekEbben a rövidke bekezdésben két figyelemre méltó mondandót is sikerült Önnek elbújtatnia. Az egyik – amit már Debreczeni József is felvetett –, hogy az egyik hetilap képes beszámolót tett közkinccsé, amely a miniszterelnök úr nyaralásával foglalkozott. Debreczeni ebből azt a zseniális következtetést vonta le, hogy ezek után várható a sajtó „támadása” a magánélet szentsége ellen, és a közéleti szereplők számíthatnak magánéleti szennyesük kiteregetésére. (Nyilván szóltak neki előre.)Nos, nem tudom, elkerülte-e az Ön alapos és mindenre kiterjedő figyelmét, hogy az elmúlt időben, mondjuk a Horn– Kuncze-kormány alatt szintén megjelentek ilyen riportok. Emlékeztetném Önt a Hócipő című, egészen kiváló, egészen elfogulatlan és végtelenül tisztességes vicclap Az elnök nyaral című megkapó riportjára, amelyben Göncz Árpád köztársasági elnök úr volt látható a Balaton vizében, közvetlen, barátkozó, „a nép egyszerű fia” gatyában, mindjárt a címlapon, odabent pedig ugyanő nejével koktélivás, esti séta s mindenféle egyéb nyaralós elfoglaltság közepette. Azután nem tudok szabadulni azon képek emlékétől sem, amelyeken Demszky Gábor főpolgármester úr lovagol, illetőleg gyermekei társaságában sétálgat, s olyan boldog atyai mosoly játszadozik a szája sarkában.Talán szőrszálhasogatásnak fog tűnni, mégsem fér a fejembe, hogy a Göncz elnök úr, illetve Demszky főpolgármester úr magánéletét, családi életét, vidám nyarát bemutató képsorok láttán miért nem jutott eszébe senkinek – még Önnek sem, és Debreczeni úrnak sem! –, hogy most aztán kiönthet a reterát, most aztán semmi és senki nem fogja a sajtót visszatartani attól, hogy beszámoljon, mondjuk Demszky úr hat(!) házasságáról vagy érdekesen született gyerekeiről, esetleg néhány szocialista képviselő felettébb tanulságos magánéletéről, netán arról, hogy az akkori parlament tagjai és egyéb prominens személyiségek közül kik is látogatják az Angyalbár nevű, homoszexuálisok számára fenntartott műintézményt. Ugyanígy senki nem veti fel ezt a problémát akkor, amikor a bulvárlapok minden nyár elején megkérdezik a politikai élet szereplőit, hol is töltik szabadságukat, s a politikai élet szereplői alaposan megválaszolják a kérdést. Miért van az úgy, hogy ha a győzelme pillanatától a legalpáribb, leggusztustalanbb módon támadott és gyalázott miniszterelnökről egyetlenegyszer megjelenik valami pozitív kicsengésű semmiség, akkor abból mindjárt a magánélet kiteregetése következik – mit következik? Természetes lesz, és magától értetődő!A másik fontos mondandója az Ön előbb idézett sorainak az a bizonyos kuplerájban rajtakapott „kormánypárti” képviselő. Higgye el nekem, asszonyom, aprólékosan figyelemmel kísértem annak a budai nyilvánosházban tartott razziának sajtóbéli utózöngéit, és állítom Önnek, csak arról olvastam, hogy „kivezettek” onnét néhány, magát diplomataigazolvánnyal igazoló személyt, valamint más fontos közéleti szereplőt. Döbbenetesen igaza van Önnek abban, hogy fontos közéleti szereplő éppenséggel lehet képviselő, hovatovább kormánypárti képviselő is. Ám – talán nem tartja tőlem felesleges akadékoskodásnak –, éppúgy lehet például ellenzéki képviselő is a jámbor. Ha tehát Ön teljes határozottsággal állítja, hogy a meg nem nevezett személy kormánypárti képviselő volt, akkor Önnek ott kellett lennie. Viszont nyilvánosházba férfiak járnak, nők ott többnyire alkalmazottként tartózkodnak.E rövid, mondhatni hangulati bevezetőt követően Ön rátér zseniális cikkének lényegi mondanivalójára. Ezt – talán túlságosan is leegyszerűsítve – imigyen foglalnám össze: jobb- és baloldali publicisták egyöntetűen a sajtót hibáztatták azért, amiért a Körmendy-Ékes- és a Deutsch-ügy kapcsán az átlépte a jó ízlés, a magánélet szentsége és az erkölcs határát. Ön szerint a publicistáknak nincs igazuk, és a sajtó tette a dolgát, „tényeket közölt”, sőt Körmendy-Ékes Judit maga volt az, aki átlépett bizonyos magánéleti határokat, amikor beszámolt testvére kálváriájáról. Ezen a ponton tűnök fel én is az Ön írásában, holott igazán nem vagyok méltó arra, hogy egy olyan közismerten elfogulatlan, páratlanul tehetséges, jó tollú szerző, mint Ön, rám vesztegesse idejét. Mégis, Ön már az elején ezekkel a kedves sorokkal közeledik hozzám: „(...) az érzelmek mozgósítását csak úgy lehetett elérni, ha Körmendy-Ékes Judit, valamint a feladattal nyilvánvalóan megbízott Bayer Zsolt beavatja a nagyérdeműt az elnök asszony családjának titkaiba.”Kétféle ököljog?Igazán megható, hogy Ön magányos óráiban ennyi teret szentel énnekem, hogy fantáziájában ennyire előkelő helyen szerepelek, s még azt is látni véli, amint engem barátaim „megbíznak a feladattal”. Igazán mondom, ha ennél többet gondolna rám, azt lennék kénytelen feltételezni, hogy Ön frivol. Ám – bármenynyire is fáj ez nekünk – ki kell ábrándítsam egy szép álomból. Engem nem bíznak meg feladatokkal. Szó sincs arról, hogy az éjszaka közepén felhívnak, öltözzek azonnal, és nem jön értem a fekete autó. Én pedig nem veszem fel SS-egyenruhámat – Ön egy korábbi remekművében már megírta, hogy a Fidesz az SS és a Kisgazdapárt az SA, s majd a Hosszú Kések Éjszakáján fogunk egymással leszámolni, azt hiszem, akkor szerettem meg Önt visszavonhatatlanul és végérvényesen –, tehát nem öltök egyenruhát, és nem szaladok a Sasfészekbe. A mi földhözragadt köreinkben ez másképpen megy – szinte szégyellem megvallani Önnek az igazat. Nálunk, mucsaiaknál, ha a sajtóban megtámadják egy barátunkat, ráadásul meg vagyunk győződve annak ártatlanságáról, akkor magunk emeljük fel a telefont, és közöljük, hogy szándékunkban áll megírni a történet másik verzióját. Azt, amelyikből kiderül például, hogy a Körmendy-Ékes Judit férjét feljelentő, sikkasztással vádoló gazember kicsoda, és mit csinált Körmendy-Ékes Eszterrel. Jelesen nevezett nőt terhesen annyira megverte, hogy az elvetélt. Felajánljuk ezt, mert meggyőződésünk, hogy az egész történet szempontjából kulcsfontosságú, kicsoda is a feljelentő, mekkora súlya van szavának, illetve hogyan befolyásolja ez a tragédia a két család viszonyát, vajon kereshetünk-e ok-okozati összefüggést a feljelentés ténye, illetve aközött, hogy a feljelentő mit tett a megvádolt testvérével. Szerintem van összefüggés, szerintem, aki ilyesmire képes, annak meg sem kottyan egy kis hamis vád és hamis tanúzás, vagyis mindez alapvető az ügy szempontjából.Amint a Körmendy-Ékessel és férjével ellenséges sajtó külön felhívja a figyelmet arra, hogy Körmendy-Ékes férjének tanúja az az Ottlik, aki utóbb parlamenti csalóként híresült el. Teszi ezt a sajtó azért, hogy hiteltelenné tegye Lissák Marcell egyetlen tanúját. Arról viszont már nem számolnak be, hogy ezzel az Ottlikkal korábban – közvetve – üzleti kapcsolatba keveredett egyebek mellett Magyar Bálint is. Szóval, kedves Vásárhelyi Mária, ennyire bonyolult és ennyire egyszerű ez. Felemeli tehát az ember a telefont, elmondja, hogy mit akar megírni, és az a válasz, hogy ne tegye. Körmendy-Ékes Judit, aki bizony a barátom, sír és azt mondja, ezt nem lehet megírni. Ugyanis a testvére ismét gyereket vár, és nem lehet kitenni ennek a borzalomnak. Aztán telnek a hetek, és Körmendy-Ékes Eszter maga egyezik bele, hogy a történetet megírjam. És valóban, egyeztettem velük – de ez talán megbocsátható...Külön ki kell térnem még az Ön remek írásának azon részére, amelyben védelmébe veszi a Népszava újságíróját, aki ezt a mondatot vetette papírra: „a fideszista szépasszony, aki bizonyos politikusok családi tűzhelye körüli perpatvarkodások okozója”. Asszonyom, nyilván az Önre oly jellemző jóindulat, jó szándék és megértés mondatja Önnel azt, hogy ez a mondat nem Körmendy-Ékes Judit lekurvázása. Tudom és tudjuk mindannyian, hogy Ön annyira erényes és megengedő, hogy fel sem tudja tételezni valakiről a rosszat. Mégis, arra kérem, elemezze velem Veress Jenő ezen mondatát. Szerintem ez a mondat azt jelenti, hogy Körmendy-Ékes Judit viszonyt tart vagy tartott fenn több családos fideszes politikussal, miközben – tudjuk –, ő maga is családos asszony. Vajon hogyan nevezik egyszerűen az ilyen „kikapós” asszonykát? Vagy kérdezze meg egyszer kedves férjét, asszonyom, a szeretve tisztelt Dés László urat, mit szólna, ha Önről jelenne meg ilyesmi az újságban. Netalán képzelje el, mit szólna az Ön férje és minek nevezné Önt, ha kiderülne...?Ön, kiben végtelen türelem és szelídség lakik, kifogásolja azt is, hogy beígértem egy kiadós pofont a Veressnek. Én azonban tudom, ezt csak az irántam táplált szeretete, s e szeretetből következő féltés mondatja Önnel. Hogyan is lehetne másképp, hiszen Ön egyetlen rossz szót sem szólt, amikor Haraszti Miklós „én tökös zsidó gyerek vagyok” felkiáltással megfenyegette Szentmihályi Szabó Pétert, hogy megveri. Ön nyilván megveti Harasztit, ezért nem emelte fel a szavát akkor. De megnyugtatom, hölgyem, Haraszti nemcsak tökös zsidó gyerek, de okos is. Kizárólag a nagyon gyenge fizikumú, elesett Szentmihályinak ígér verést. S abban is biztos vagyok immár, hogy Ön megvetésével sújtja Rajk László és Demszky Gábor eszdéeszes politikusokat is, ugyanis akkor is bölcs, félreérthetetlen hallgatásba burkolózott, amikor ezek orrba verést helyeztek kilátásba Csurka Istvánnak. Ne törődjön azokkal, akik majd azt mondják, Ön csak egy meghatározott körben ítéli el a fizikai erőszakot. Én tudom az igazat: Ön kedvel engem és félt engem egy verekedés lehetséges következményeitől. Ne féltsen, bízhat bennem, megoldom valahogy a feladatot.Azonban, ne vegye zokon, nem tudtam, mit kezdjek ezekkel a sorokkal: „(...) Bayernak bevett szokása, hogy (...) rendre olyan humanista művészektől (Camus, Benda, Márai, Babits) vett idézetekkel próbálja hitelesíteni mondanivalóját, akik mindegyike – ahogyan E. P. ezt Márai kapcsán igen tömören megfogalmazta – Bayert olvasva „csak okádott, okádott, okádott volna, mint a lakodalmas kutya.”Erre nincs szóHa nem érezném a közöttünk meglévő kölcsönös vonzalmat, még azt gondolnám, bántani akar. Tudja, amióta világ a világ, az írással foglalkozó emberek más írással foglalkozó emberektől vett idézetekkel „próbálják hitelesíteni mondanivalójukat”. Olyanokéval, akiket tisztelnek, szeretnek, s akikkel egyetértenek. Nem gondolom, hogy ezzel valami különlegeset cselekedtem volna. Na most érvek helyett, a halott Márai nevében kijelenteni, hogy nevezett okádna tőlem... Mit mondjak... Ez tényleg nem színvonal, ez alpári kis gonoszság, ez még annál is roszszabb, mint amikor E. P. átordított egy fogadáson Alexa Károlynak, hogy „azért haragszol rám, mert eladtam magam a zsidóknak?!” Ugye, csak furcsa, mikor valaki halottak nevében beszél, s úgy tesz, mintha nem lenne mindegy, hogy kinek adja el magát...Kegyed azt is írja kristálytiszta, logikus és szeretettől átitatott kis remekében, hogy „akarva-akaratlan ebben a kampányban vesz részt a másik oldal, amellett érvelve, hogy a Körmendy-Ékes-ügy a baloldali és liberális sajtó számára nem egyéb, mint egy, a hollywoodi filmek dramaturgiája szerint zajló szexista hecckampány”. És Ön nem ért ezzel egyet. Nos, ha a Veress-féle mondat elemzése nem győzte volna meg, idézek valamit, hátha az segít. Idézek valamit, bár megígértem valakinek (a kegyed által szintén leteremtett György Péternek), hogy nem teszem, de megszegem ígéretem, mert ahányszor csak meghallgatom az ominózus kazettát, úgy érzem, erről mégiscsak értesülnie kell a szélesebb nyilvánosságnak, meg aztán Önök nagy kampányokat, aláírásgyűjtéseket szerveztek, hogy a Tilos Rádió, mint fantasztikus érték, mégiscsak kapjon frekvenciát. Ami pedig alább következik, az bizony a Tilos Rádióban volt hallható, imigyen:Műsorvezető: „Mi mondjuk a híreket 9 óra 6 perckor...”Műsorvezetőnő: „Azt a hírt kaptuk, hogy Körmendy-Ékes Judit gyereke közös gyereke Körmendy-Ékes Juditnak és Orbán Viktornak.” (Nagy röhögés)Műsorvezető: „Mondd el még egyszer! Egyszerűsítsd!”Műsorvezetőnő: „Van egy közös gyereke Körmendy-Ékes Juditnak és Orbán Viktornak.”Műsorvezető: „Tőlünk tudtátok meg először.”Ezután hosszan beszélgetnek a témáról, hallgatók betelefonálnak, többnyire azt mondják, hogy ez mindenkinek a magánügye – a lényeg azonban, hogy ettől kezdve tényként kezelik a dolgot, és arról vitatkoznak, szabad-e erről beszélni. Majd műsorvezető ismét összegez...Műsorvezető: „Én azt gondolom, hogy egy ilyen népnemzetiesedő (sic!) ember, akit úgy mutatnak, hogy a család meg a negyedik gyerek jön, meg ilyenek, egy ilyen ember ne kúrjon félre.”Ezt követően még belebeszélnek az éterbe a kedves hallgatók.Egyikük ezt mondja: „Nem az a probléma, hogy Orbán Viktor kivel dugott összevissza, hanem, hogy az ORTT-nek függetlennek kéne lenni. És ha Körmendy-Ékes Judit, a gyerekének az anyja ül bent, az nem biztos, hogy független.”Műsorvezető (röhögve): „Tehát az egyik Orbán csemete fog kapni egy frekvenciát a mi rovásunkra.”És így tovább.Nem szeretnék vaskalaposnak, maradinak, netán értetlenkedőnek mutatkozni éppen Ön előtt, mégis meg kell jegyeznem, hogy erre nincsenek szavak. S talán ne is próbáljuk elemezni az elemezhetetlent, pusztán azt gondoljuk végig, hogy Körmendy-Ékes Judit és gyermeke aznap reggel éppen a Tilos Rádiót hallgatja odahaza. Ugye-ugye... És azt is nehezen tudnám minősíteni, ami szintén ezen „értékes” rádióban hangzott el, s így szólt:Hallgató: „Bizonyítékot találtam arra, hogy Jézus homoszexuális volt. Ez van a Bibliában... Jézus pedig egy meleg, bizalmas együttléten megkérdezte tanítványaitól: ti minek tartotok engem?Műsorvezető: „Egyébként az nagyon színvonalas lenne, ha úgy lenne dogmatizálva, hogy Jézus Krisztus meleg volt, mert én azt mondom, hogy az egy fejlettebb civilizáció.”Hát fene tudja... Meg kellene kérdezni E. P.-t – ő tudja –, vajon Márai, Camus, Babits és Benda ettől okád