A helyes kérdésfeltevés az első lépés

Hát újra itt tartunk. Újra kezdődik az ágy- (pontosabban az ágyszám-) csata. Négy évvel ezelőtt már megvívták a felek. Volt ám nagy csinnadratta. Mindenki győzött. Mert lényegében nem történt semmi. Most újravívjuk. Most is az lesz az eredmény, mint négy évvel ezelőtt. Mindenki győz majd. Illetve nem lesz győztes. És nem történik semmi.A kórházi ágyak számának csökkentése vagy nem csökkentése a csata tétje. Mint négy évvel ezelőtt. De a vívó felek most is tudják – éppúgy, mint négy éve –, hogy a fekvőbeteg-ellátást finanszírozó egyetlen Országos Egészségbiztosítási Pénztárunk most sem az ágyakat, hanem a „betegellátási eseteket” – egy vakbélműtétet, egy sürgősségi ellátást vagy egy tyúkszemlevételt – fizeti meg (úgy, ahogy). Vagyis az ágyszámcsökkentés önmagában nem jelent megtakarítást a finanszírozónak. Azaz a meccs: árnyékbokszolás. Az ágyszámcsökkentés önmagában nem old meg semmit.Persze, ha kórházak vagy kórházon belüli telephelyek szűnnének meg, az már lenne valami. Spórolás. De nem a finanszírozó, hanem a fenntartó (zömmel az önkormányzatok, kisebbrészt az állam) számára. A jelenlegi célkitűzés – legalábbis papíron – azonban nem a bezárás. Sőt a kórházi osztályok minimális ágyszámának tervezett – drasztikus – csökkentése azt engedné meg, hogy a kórházi osztályok jelentős ágyszámcsökkentés mellett is működjenek. Megkapnák az ÁNTSZ-engedélyt a működésre. De. És azt hiszem, itt van a bibi. Jelentősen csökkentett ágyszám mellett a kórházak a jelenlegi finanszírozási rendszerben anyagi okokból képtelenek lesznek az osztályok működtetésére. Mert nem tudnak annyi „betegellátási esetet” teljesíteni, ami az osztály fenntartási költségeit „kitermelné”. Következmény: kórházcsőd, kórháziosztály-bezárás, kórházbezárás. Finanszírozási okok miatt. Az Állami Számvevőszék minapi jelentése állapította meg, hogy a kórházak csődből csődbe bukdácsolása a jelenlegi finanszírozás mellett elkerülhetetlen. Ha tovább szűkül a kórházak bevételi lehetősége, a bukdácsolás megszűnik. Mert megszűnik a kórház.A kérdés az: kell ez nekünk? Jó ez nekünk (állampolgároknak, polgároknak, betegeknek, hozzátartozóknak és potenciálisan betegeknek, azaz nekünk)?A kórházbezárás önmagában nem.Az egészségügy struktúrájának átalakítása igen.A struktúraátalakítás szómágiája mögött az az alapvető és helyes szándék rejlik, hogy a betegeket (a betegségeket) inkább a jóval olcsóbb járóbeteg-ellátáson gyógyítgassuk, és csökkenjen a drágább kórházi ellátás aránya. Anélkül, hogy a betegellátás színvonala, sikeressége csökkenne. Mi kell ennek a helyes – mindannyiunk érdekeit szolgáló – célnak az eléréséhez?Mi kell a kiváló járóbeteg-ellátáshoz? Jó felszereltség és jó orvosok. A járóbeteg-ellátásban. A magyar orvoskar támogatja a magyar egészségügy racionális átalakítását. Azt, hogy a szakorvosok jól felszerelt rendelőkben – horribile dictu a kórházakban meglévő rendelőkben, azok műszerparkjával – a járóbeteg-szakellátáson tudjanak magas színvonalú gyógyítómunkát végezni. A betegek javára. És csak azt a beteget utalják be a kórházba, akinek megfelelő ellátása csak ott megoldható. De a jó színvonalú járóbeteg-szakellátáshoz az is kell, hogy a készülő – várva várt – szakorvosi privatizációs jogszabály biztosítsa a jól képzett szakorvosok megélhetési lehetőségét is. Nem paraszolvenciás módon. Nem a baksismedicina keretében, hanem legálisan megfizetve. Hogy az orvosok – „hivatalos” – fizetése ne a harmada legyen egy gyógyszerügynökének. Hogy szűnjék meg végre már az egészségügyiek erkölcstelen bérezési rendszere. A hálapénzrendszer.Ehhez azonban – bármily furcsa is – pénz is kell. Az a fiskális elképzelés, miszerint előbb alakítsuk át a struktúrát, majd az-után tegyünk pénzt a „rendszerbe”, fából vaskarika. Nem megy. Nem fog menni. Többek között azért sem, mert – ahogy jelenleg állnak a dolgok – mire átalakítanák az egészségügyet, már nem lesz kivel. A szakdolgozók (ápolónők, műtősök, asszisztensek és a többiek) tömeges elvándorlása mára a működésképtelenség szélére vitte az egészségügyet. A betegellátás színvonala – mondjon bárki bármit – igenis csökkent. Persze nincsenek illúzióink, csökkenhet még tovább is. (Mint tudjuk, van betegellátás Burundiban is.) De ez nem lehet – és nem is ez – a struktúraátalakítás célja, hanem a gazdaságosabb és ennek következtében magasabb színvonalú, jobb betegellátás. Ez mindannyiunk közös célja. Pénz nélkül azonban nem megy.Ha az egészségügy részesedése a nemzeti össztermékből változatlanul jelentősen elmarad az európai átlagtól, ha a népgazdasági ágazatok közül az egészségügyiek bérszínvonala változatlanul a sereghajtók között marad, akkor sem az egészségügyiek – 180 ezer munkavállaló és családtagjai –, sem a betegek – ők még többen vannak – „reformkészsége” nem lesz jobb. De a hangulatuk sem.Az ágyszámcsatára visszatérve: önmagában a betegágyak száma indifferens. Az osztálybezárás már nem az. Ha egyes kórházi osztályok – sőt telephelyek vagy egész kórházak – bezárása nem sérti a betegellátás színvonalát, ha a járóbeteg-szakellátás színvonala (és finanszírozása) biztosítja a kórházba nem feltétlenül beutalandó betegek ellátását, és a szükségszerűen szélnek – pontosabban a járóbeteg-ellátásba – eresztett szakorvosok megélhetése is megoldott, nosza. Ennek megítélésére szakmai – orvosszakmai, azaz szakmai kollégiumi – elemzés, a szakmák közötti egyeztetés, az egészségügyi intézetek és az orvosok jogállását megnyugtatóan elrendező jogszabályok szükségeltetnek. Ezek nélkül a puszta ágyszámcsökkentés körüli csetepaté felesleges árnyékbokszolás. És – mint ahogy az orvostudományban, itt is igaz – minden, ami felesleges, egyúttal káros. Mert a mostani hercehurca is politikai csatározás témája lesz. Sajnos. Mint megannyi korábbi jó szándék. (Csak a legutóbbit említve: az a tény, hogy az egészségügyben dolgozók a Semmelweis-nap alkalmából de facto tizennegyedik havi bért kaptak, tiltakozáshullámot keltett a média egy részének közreműködésével. Riasztó.)A struktúraátalakítás – belátom – nagyon nehéz. Érdeksérelmekkel is jár. Szociális gondokkal is. Politikai feszültséggel is. De meg kell tenni, mert a köz javát szolgálja. Úgy kell megtenni, hogy a köz javát szolgálja. És – ceterum censeo – pénz kell hozzá. Az ágyszám pedig legyen annyi, amennyi. Nem az az érdekes.