Eltávozott közülünk a magyar girondista

Alig két hete adtunk hírt arról, hogy a távoli Dél-Amerikából hazalátogató Dessewffy Ilona vette át édesapja, a 91 éves Dessewffy Gyula részére a MÚOSZ által az egykori lapszerkesztő, újságíró, politikus számára adományozott Aranytoll kitüntetést. Most szomorú hírről kell tudósítanunk. A kitűnő publicista, az elvéhez hű, a föld népét szerető politikus augusztus 12-én este, családjával körülvéve, békésen, csendesen, távol hazájától, a brazíliai Curitibában elhunyt.Nem akárkire emlékezünk a hír hallatán. Olyan főnemesre, aki nemcsak két anyai dédapjának, gróf Batthyány Lajosnak és gróf Andrássy Gyulának progresszív nemzeti szellemét képviselte, de hordozója volt annak a gondolatvilágnak is, amelyet a magyar arisztokrácia kiemelkedő alakjai Rákóczitól Széchenyiig, a Wesselényiektől Eötvös Gyuláig, Teleki Páltól Bethlen Istvánig testesítettek meg. A nemzet felemelkedése érdekében végzett áldozatkészsége szinte kiapadhatatlan volt. Huszonéves fővel Barankovics Istvánnal, a hazai kereszténydemokrácia vezéregyéniségével együtt megalapította az Ország Útja című folyóiratot, ahol a harmincas években a magyar sorskérdésekkel foglalkozott, majd a náci befolyás térhódítása idején annak veszélyeire hívta fel a figyelmet. Nem kis pénzért megvásárolta a Kis Újságot, hogy azt először az antináci propaganda, majd a Parasztszövetség és a Kisgazdapárt félhivatalos lapjává tegye.Sorra jelentek meg antináci írásai. Csak néhány a sok közül: A köd, amely óriásokat varázsol a törpékből; Régi és új március; Csak a szólamok azonosak, és 1944. március 16-án: Roszszul tudtuk a leckét idáig...Azután visszaadta a lapengedélyt. A német megszállást követően bujkálni kényszerült. Tildy Zoltán és Nagy Ferenc megbízásából Pfeiffer Zoltánnal együtt a Kisgazdapártot képviselte a Magyar Frontban. A nyilasok hatalomátvétele után részt vett a Magyar Nemzeti Felkelés Felszabadító Bizottságának munkájában. Szoros kapcsolatot tartott Bajcsy-Zsilinszky Endrével. 1945. november 4-én a Kisgazdapárt színeiben nemzetgyűlési képviselővé választották. Már 1945 márciusában újraindította a Kis Újságot és annak egy esztendeig – 1946. március 12-ig – főszerkesztője volt. Nem akart megalkudni a választók által nem támogatott kommunisták hataloméhségével, ezért ezek követelésére leváltották saját lapja éléről. 1947. június közepén, a kisgazdapárt élén bekövetkezett baloldali fordulat után menekülnie kellett hazájából.Néhány évig a Szabad Európa Rádió müncheni adásának magyar igazgatója, majd az Egyesült Államokba távozott, ahol a Magyar Nemzeti Bizottmány tagja lett. 1958-ban Brazíliába ment, ahol háziipari kisüzem tulajdonosa lett. Ezt vezette személyesen két évvel ezelőttig. 1987-ben megírta Tanúvallomás címmel visszaemlékezéseit, amely először az USA-ban, majd az Országos Eckhardt Tibor Alapítvány és az Agroinform Kiadóház gondozásában 1997-ben hazánkban is megjelent. Már a nyolcvanas évek közepén is hazalátogatott, majd a rendszerváltást követően több alkalommal is. Az elmúlt években figyelemre méltó írásai jelentek meg a Magyar Nemzetben. Sokatmondó életút.Említett könyvének bevezető gondolatait ez a mottó zárja: „Oh, magyar Gironde, milyen szomorú a sorsod, konzervatív vagy a forradalmárnak, s forradalmár vagy a konzervatívnak.” Valóban, magyar girondista volt. Fontolva haladó, aki elutasított mindenféle szélsőséges gondolatot, megoldást. Jobboldalit, baloldalit egyaránt. Talán ezért élte le életének nagyobbik felét a hazától távol és hunyta le szemét a távoli Curitibában.