Legendás idő

Kétezer augusztus huszadika: parádésan léptünk át egy újabb nagy ünnepet. Fontos hangsúlyozni egy millenniumi ünnep tartalmát, beszélni azokról a kulturális eseményekről, amik az ünnephez kapcsolódnak... Magam sem tudom, miért, engem az „itt és most” élménye ragad el, ha az ezredévről esik szó. Helyünk és a feladatunk az ezredfordulón...A most megünnepelt augusztus huszadika újabb lehetőség arra, hogy a millennium fogalmáról gondolkodjunk. Az évszám korántsem üres legendája... Az, ahogyan és ahányféleképpen vártuk a szent év eljöttét: „Majd kétezerben”. „Kétezerben már minden más lesz.” S itt van, pompával és tűzijátékkal, mesésen és hihetetlenül. Most már kettővel kezdődnek az évek, olyan egyszerűen, mintha mindig is így lett volna.Nekünk adatott meg, hogy itt legyünk, a „legendás időkben”... Vagy nem azok? Nem rendkívüliek? A napfény zuhog odakint. A teremtett világ pazarlón ontja színeit, mint mindig. A fákon aranyszínű máz, elkésett tavaszragyogás. De talán nem rendkívüli ez? Ez mindig rendkívüli; az okkerek, a tavasz-zöldek, a karmazsinok, a háztetőkön fénylő fehérek...„Majd kétezerben” – mondtuk úgy négy-öt éve, misztikus-romantikus csodálkozással. „Kétezer” – mondtuk ki tíz-húsz évvel ezelőtt. „Kétezer” – mondták négy-ötszáz évvel ezelőtt is: „Majd azok, akik kétezerben élnek...” Mint minden, amit úgy vártunk, a „kétezer” is egyszerűen jött el, bekopogtatott, a kalapját emelve – mint valami szegény rokon, aki leül a kanapé szélére, és puszta illendőségből alig tudatja magáról, hogy jelen van, nehogy megzavarjon minket mindennapos teendőinkben... Rég várt vendég, akinek jöttét izgatottan lestük, a nevét gyermeki láztól fűtve mondtuk ki, olyan csodálkozó örömmel, ahogyan csak a gyerekek tudnak örülni, várni és csodálkozni – kétezer!!! – ...Aztán egyszerre mellettünk áll, szerényen és kissé elfogódottan. Alig tudtunk örülni neki, máris beleolvadt a szobák kopott-zöldszín bútorai közé, és mi egyszerre megfeledkeztünk róla, az annyira várt, rendkívüli vendégről...Ilyen a legenda természete. Ami „volt” vagy „majd lehetséges”, az szinte mindig rendkívüli. A „van” az mindig egyszerű és közönséges, mert csak azon szeretünk csodálkozni, ami időbeli vagy térbeli távolsága miatt elérhetetlen messzeségben van. Pedig akadna tennivaló és „léteznivaló” ebben az évben. Az év katolikus vallási vonatkozása, Krisztust hordozó üzenete, a magyar államalapítás évfordulója mind lehetőség a nagyszerű tettekre, ahogyan lehetőség lett volna annyi korábbi esztendő...Négy-öt év múlva már legendásan-távolian nézünk vissza: „kétezer” – mondjuk majd kissé furcsállva az évszámot. Tíz-húsz évvel később már hitetlenkedve kérdezzük: „...ez kétezerben volt?..” Száz, kétszáz év múltán megint rejtelmes és varázslatos lesz kimondani az utánunk jövőknek: „Ez kétezerben volt...” Amint távolodik a nagy évszám, úgy erősödik újból a kultusza, úgy szökken szárba a legenda, úgy jelennek meg ismét újabb és újabb kutatók, akik elkápráztató felfedezéseket tesznek majd a rendkívüli évről, újra a misztikum és pátosz színpadára emelve „kétezret”...De mi, akik most itt vagyunk, nekünk most van dolgunk itt, egyszerű és halaszthatatlan, és voltaképp az sem baj, ha egyszer legenda tárgya lesz.