Mindig tenni kell valamit valamiért vagy valami ellen!

Szabad Györgyben az elmúlt évtizedek kiemelkedő személyiségét tiszteljük és ünnepeljük. Ez az egyszerű megállapítás, mint manapság olyan gyakran, magyarázatot kíván. Persze nem a tudós professzornak, az 1989–90-es átmenet, a kerekasztal-tárgyalások legendás alakjának, az új magyar demokrácia első országgyűlési elnökének érdemei a kétségesek. A körülmények hatására társadalmi életünk, a beszédmód kifejezéseinek értelme lett bizonytalan jó néhány esetben. Helyes-e vagy sem, töprengünk például azon, hogy ki és miért lehet ma nálunk jelentős személyiség, hogy egyáltalán milyen jelentős dolgok történtek velünk az elmúlt évtizedben. Ezért, amikor számba vesszük Szabad György erényeit, akkor a példát és a mércét is magunk előtt látjuk. Teljesítményét a legtömörebben talán ezáltal lehet megérteni, jellemezni és méltatni.Szabad példája segít eligazodni az élet dolgaiban. Személyiségének egyik nagy erénye ez. Napjaink mondhatni szorongató kihívásai közé tartozik ugyanis, hogy alig-alig rendelkezünk tapasztalattal, bölcsességgel jó néhány olyan változással kapcsolatban, ami most történik velünk.Személyiségéről közismert, hogy vonzereje, tudása, kultúrája előbb számtalan diákjára, fiatal pályatársára, később pedig a politikai élet szereplőire is hatott. Ám ez a vonzerő nem hasonlítható azon nagy egyéniségekéhez, akiknek fáklyaként felvillanó teljesítménye rekordokat dönt gyorsaságban, erőben vagy pénzben. Miként egy Bill Gates, aki, mint példakép, korunk hősét, a struktúra nélküli, rugalmas embert jeleníti meg a kereskedelmi televíziók vagy a színes hétvégi magazinok riportjaiban.Némely sztárok viselkedésével ellentétben Szabad György szerénységét, önzetlenségét, közösségformáló és a közösségi élet természetes kereteit féltő tudatos cselekedeteit kell kiemelni, ideértve mindazt, amit a legtágabb közösség, a nemzet érdekében tett. Ez történészi és egyetemi tanári tevékenységét kezdettől fogva jellemezte ugyanúgy, mint az ország egyik vezető közjogi méltóságaként végzett munkáját. Igen, Szabad György gondolkodásában mindig meghatározó szerepet játszott az antidemokratikus döntések és tettek elleni tiltakozás, a demokrácia formái, finom árnyalatai iránti különleges érzékenység. Kollégái visszaemlékezései szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkarának kari ülésein már az ötvenes években rendre felemelte szavát a különféle viszszásságok ellen. 1956-ban ennek igazolása lehetett, hogy az akkori történészkar be is választotta a Forradalmi Bizottságba, Sinkovits István és Sarkadi János mellé.Az a benyomás, hogy a kutatómunka kerete, az érdeklődési terület kezdettől fogva adott volt Szabad számára. A magyar polgári átalakulás történetírója lett. Választásainak tudatossága már akkor is szembeötlik, ha csak néhány jelentősebb művének a címét és keletkezési idejét idézzük fel: A tatai és a gesztesi Esterházy-uradalom áttérése a robotrendszerről a tőkés gazdálkodásra (1957, ez volt kandidátusi diszszertációja, melynek megjelenésekor 33 éves volt), Forradalom és kiegyezés válaszútján (1967), Kossuth politikai pályája ismert és ismeretlen megnyilatkozásai tükrében (1977), Miért halt meg Teleki László? (1985). A sok-sok könyv, tanulmány, forráskiadás arról is tanúskodik, hogy a máig ható politikai-intézményi átalakulás, Magyarország jelenkori arculata érdekelte kezdettől fogva. Ebben az átalakulásban a polgári társadalom megszületését és esélyét tekintette meghatározónak. Szabad tanárként, témavezetőként jó néhány, ma már közismert történészkutató, valamint közéleti személyiség pályafutá-sára gyakorolt döntő hatást. Műveinek száma, színvonala, iskolateremtő tevékenységének jelentősége megkerülhetetlenné tette, hogy 1982-ben tagjai közé válaszsza az Akadémia.Egy újságcikk keretei szűkek Szabad György szakmai teljesítményének elemzésére, ám eredetiségét néhány mozzanattal megpróbáljuk jelezni. Történészeink közül azon kevesek közé tartozik, akik következetesen vizsgálták, hogy mi a lényege nálunk a polgári népszuverenitásnak, a polgári parlamentáris rendszernek, miért tekintendő az 1848–49-ben létrejött országgyűlés a népakarat tényleges kifejezőjének. Neki és tanítványainak köszönhető jórészt, hogy az elmúlt évtizedekben világossá vált a polgári átalakulás egyik különleges vonatkozása. Érthető lett, hogy a magyar államiság és kultúra sok száz éves talaján miként, milyen formákban, milyen következményekkel alakultak ki azok az alkotmányos erők, keretek, amelyek meghatározták a nemzeti önrendelkezéshez szükséges modern hatalmi eszközöket.Érdeklődése újból és újból a törvényesség megőrzése mellett a polgári alkotmányosság megteremtése, a legális politikai fórumok létrejöttének lehetősége felé fordult. Ebből a szempontból Szabad György 1848–49-et tekinti a modern magyar átalakulás kiindulópontjának, mert Kossuthék nagy érdeme, hogy a törvényesség talaján álltak, ott is maradtak, s alkotmányos eszközökkel harcoltak a törvénytelen útra tért Habsburg-hatalommal. Ebbe a felfogásba illeszkedik három fontos tétel is, amelyek meghatározóak Szabad György történeti értelmezéseiben. Az egyik, hogy a jobbágyfelszabadítás nagy vívmánya előfeltétele volt az akkori európai típusú demokratikus átalakulásnak. Hasonlóan fontosnak vélem a másikat, a „törvényességet”, amely Szabad felfogása szerint a politikai küzdelmek alapszabálya, s amellyel kapcsolatban csak az lehet a kérdés, eltérnek-e tőle a politikai szereplők, vagy sem. A nemzetiségi megbékélés ügye (ma nemzeti kisebbségeket szoktunk mondani) ugyancsak különleges hangsúlyt kap abban az értelemben, hogy mi az adott politikai elit vagy elitcsoportosulás viszonya a vele együtt élő népekkel való összefogáshoz.A történész nagy dilemmái közé tartozik, hogy a történeti kutatások eredménye miként van kapcsolatban mindazzal, amit a történelmünknek gondolunk. Történelem (azaz a köztudat múltképzete) és történetiség (azaz a tudomány) között koronként és helyzetenként is változó, sőt hullámzó a kapcsolat, mert a társadalom igénye, várakozása saját történelmével kapcsolatban erősen ingadozik. A híres induló „A múltat végképp eltörölni” sora jól jellemzi például, hogyan kívánta kezelni a történelmet a proletárdiktatúra Magyarországa, s a következmény bizony végzetes. Elég, ha 1956 példáját idézzük, amely a közgondolkodásban, több évtizedes kollektív amnézia után csak éppen ezekben az években válik – tegyük hozzá: bukdácsolva – nemzeti történelmünk részévé.Szabad kutató és tudományszervező tevékenységét a nagy aktivitás jellemezte, s ugyanez mondható el közéleti tevékenységéről is. Történetiség és történelem különös kapcsolatára saját példáján keresztül adott egyéni választ. „Mindig tenni kell valamit valamiért vagy valami ellen!”, hangoztatja Szabad György, s ezt ő közéleti értelemben fogja fel. Kiállásai az egyetemen a demokratikus elvek mellett éppen úgy ideértendők, mint szakmai állásfoglalásai.Az 1867-es kiegyezés értelmezésekor, 1967-ben például sajátos Szkülla és Kharübdisz között kellett hajóznia. A Rákosi-korszakban gyökeret vert értelmezés a magyar uralkodóosztályok megegyezéséről beszélt, amelyek „saját népnyúzó hatalmukat” kívánták megőrizni. Ám 1967-ben a kiegyezés centenáriuma közel esett az 1956-os forradalom tízéves évfordulójához is. Nyilván nem véletlenül éppen ekkor bukkant fel tehát egy merőben „új felfogás”, amely a kiegyezés érdemeit ecsetelte mindazoknak, akik a forradalom veszteseinek érezték magukat. Az elvtelen kompromisszumokat mindig elutasító Szabad György az évfordulóra megjelent nagy könyvében a magyar polgárosodás és a közjogiság elveit követve magától értetődően tartotta távol magát mindkét aktuálpolitikai értelmezéstől, s olyan politikai felfogást képviselt, amely 1989–90-ben igazi politikai igazolást nyert.Droysen, a híres német történetíró szerint minden politikus gyakorló történész. Szabad közéleti szerepvállalása abból következett, amivel kutatóként és professzorként foglalkozott. Személyisége kiteljesedett, tevékenysége magától értetődően kapcsolódott mindahhoz, amit a nemzettel mint közösséggel, illetve a magyar polgárosodással mint a modern magyar társadalom hajtóerejével kapcsolatban történészként vallott. Történetiség és történelem intenzív kapcsolata egyedülálló módon valósult meg abban, amit a kerekasztal-tárgyalásokon, majd az Országgyűlés elnökeként hozott létre.Ki kell mondani, hogy akkor, 1989-ben és 1990-ben az országnak páratlan szerencséje volt több vonatkozásban is. Ezek közül az egyik, hogy a változások hajtóerőit megjelenítő közéleti szereplők között a múlt példái iránti érdeklődés, sőt, mondhatni a történelemből megismerhető válaszok iránti sóvárgás igen erős volt. A négy-öt évtized alatt végzett, központilag irányított és szervezett, tudatos történelempusztítás, -torzítás, hagyományrombolás ellenére is. Kultúránk ebből a szempontból a megroppanáshoz közeli állapotba jutott. De azok, akiket Szabad példaképe, Kossuth annak idején a „derékhadnak” nevezett, tehát a változást akaró és sürgető társadalom túlnyomó részében elemi erővel volt jelen a múlthoz, a hagyományokhoz, a kultúrához, a gyökerekhez való ösztönös ragaszkodás, sőt a hozzájuk való visszanyúlás, visszatérés vágya. A példák, a modellek keresésének ez a legtermészetesebb módja.Szabad György és a vele kiváló szakmai és baráti kapcsolatban álló Antall József politikai színre lépésének, vezetői szerepvállalásának maradandó jelentősége az, hogy a modern magyar politikai kultúra kimagasló ismerői és szuggesztív megjelenítői voltak. Nem tudóskodtak a politikában, hanem a magyar polgárosodás hagyományait, modernségét, a plurális, parlamenti demokrácia intézményeit jelenítették meg. Meggyőzően és a lehető legmagasabb színvonalon teremtették meg a gyakorlati kapcsolatot a magyar múlt, a magyar közjogiság keretei és a jelen igényei között. Ők képviselték tehát azt a tudatosságot, amelyet a politikai avantgardizmus eszközeivel, az induló ritmusára majdnem sikerült végképp eltörölni. Nem lehetett volna azonban Szabad Györgynek és Antallnak sem akkora közéleti szerepe, sikere 1989–90-et követően, ha, mint mondottam, a közeg, a politikai élet szereplőinek jelentős része nem lett volna fogékony, ne igényelte volna a múlthoz fűződő kapcsolat helyreállítását, a modellek felkutatását. A történelmi szerencse az volt, hogy a magyar polgárosodás gazdag hagyománya ezúttal végre természetes módon épült mai intézményeinkbe, biztos útmutatást jelentett akkor, amikor a magyar történelem egyik legnagyobb korszakváltozásakor volt szükség fogódzókra.Ma, másfél további parlamenti ciklus távlatából egyre jobban látszik, hogy az az első négy év tartósan alapozta meg az új magyar demokrácia intézményrendszerét és az ehhez kapcsolódó közgondolkodást. Most, az ezredfordulón úgy érezzük, hogy annak az időszaknak a törvénykezése kikezdhetetlen, visszavonhatatlan változásokat hozott. Volt is azóta már néhány eset, amikor ez a rend kiállta a próbát, átesett a tűzkeresztségen.A modern magyar polgárosodás újraindításának Szabad György, az 1990–94-es időszak Országgyűlésének elnöke egyik főszereplője volt. Nemcsak eddig ecsetelt értékei és erényei miatt, hanem azért is, mert mindezek ott és akkor, az elnöki székben egybeforrottak. Még legádázabb ellenfelei is hiteles és erkölcsileg rendíthetetlen embernek tartották, tartják ma is. A magyar parlamentarizmus múltjának átfogó és mély ismerete a törvényalkotás útvesztőiben egyedülálló biztonságot adott neki. Ő volt a megfelelő ember a megfelelő helyen. Több száz igen fontos törvény született, a mű létrejött.Szabad György tettrekészsége, erkölcsi ereje, műveltsége régóta megvolt, csakúgy, mint történészi tapasztalata és a tapasztalat gyakorlati alkalmazásának képessége. A helyzetek változtak, sokszor kiszámíthatatlanul. Az élet úgy hozta, hogy az Országgyűlés élén is gyakorolhatta kiforrott erényeit. Lehet azt mondani, hogy a nagy fordulatot követően, 1990-ben megnyílt előtte a tér, és azt is hozzá kell tennünk, hogy az országnak nagy szerencséje, hogy rátermett ember adatott a feladathoz.Nem tekinthető véletlennek, mégis a sors jutalma, hogy az országot ma olyan emberek vezetik, akik ismerik és elismerik mindezt, s Szabad Györgyöt kitüntetve egyben kifejezik azt is, milyen hatalmas, korszakváltó sorsforduló zajlott le hazánkban 1989–90-ben. A Gondviselés jóvoltából tehát nem a hálás utókor ünnepli ma Szabad Györgyöt, hanem azok, akik tevékenyen részt vettek az 1848–49-ben elindult modern magyar polgárosodás újraindításában és kiteljesítésében. A szerző a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke