Teleki Pál balsejtelmei igazolódtak

1940. június 26-án a szovjet kormány ultimátumot intézett Romániához, amelyben a Romániához tartozó Besszarábia és Bukovina északi részének átadását követelte. Sztálin a „kérés” teljesítésére negyvennyolc órát engedélyezett Romániának. A román kormány alig több mint huszonnégy óra alatt eleget tett a szovjet „kívánságnak”. Az 1939. augusztus 23-án megkötött Molotov–Ribbentrop-paktum ismét jól működött. Németország az egyezmény szellemének megfelelően nem lépett fel Románia támogatójaként, s a németekkel szemben álló, velük harcoló Nagy-Britannia sem tett érdemi lépéseket.A magyar katonai vezetés – élén Werth Henrik gyalogsági tábornokkal, a honvéd vezérkar főnökével – úgy vélte, hogy a szovjet fellépés lehetőséget teremt Magyarországnak az „erdélyi kérdés” megoldására. A vezérkar főnöke még azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy Magyarország ebben a kérdésben együttműködjön a Szovjetunióval, s így szerezze vissza az 1919–1920-ban Magyarországtól elszakított területeket.A kormány, elsősorban elnöke, széki Teleki Pál gróf azonban nem támogatta az elgondolást. Ő úgy vélte, hogy Magyarországnak lehetőleg egyedül kell megoldania a revíziós elképzeléseit, mert idegen hatalmak aktív támogatása a magyar külpolitika önállóságát kérdőjelezheti meg. Ugyanakkor Teleki azt is hangoztatta a német diplomácia tisztségviselői előtt, hogy Magyarország nem marad tétlen abban az esetben, ha Románia szomszédaival területi kérdésekről tárgyal, Magyarországgal pedig azokról nem hajlandó érdemben megbeszéléseket folytatni.Magyarország nem kívánt Németország ellenében sem cselekedni, hiszen egyértelmű volt, hogy a térségben Németország – és Olaszország – nélkül nem lehet politizálni. Csáky István gróf, külügyminiszter 1940. július 2-án keltezett feljegyzésében arról írt, hogy „…Magyarország a tengelyhatalmakkal egyetértőleg óhajt eljárni a román kérdésben. Négy sürgős esetet kell azonban megemlíteni, mely azonnali közbelépést váltana ki részünkről: 1. az erdélyi magyar kisebbséggel való rossz bánásmód; 2. társadalmi felfordulás; 3. az oroszok közeledése a Kárpátokhoz, azaz, ha a mai állásukat elhagynák, és 4. kísérlet Erdély elrománosítására besszarábiai-bukovinai románok betelepítésével”.Miközben a diplomáciában „nagyüzem” volt, mind Románia, mind Magyarország katonai előkészületeket tett. A román mozgósítást magyar követte, mert a magyar katonai és politikai vezetés nem fogadta el azt a román érvelést, hogy az nem irányul Magyarország ellen.Július 10-én Teleki miniszterelnök Csáky külügyminiszter kíséretében tárgyalt Hitlerrel, aki Ribbentrop német és Ciano olasz külügyminiszter jelenlétében a magyar fél tudomására hozta, hogy Németország nem tekintené helyes lépésnek a magyar katonai fellépést Romániával szemben, és Magyarország nem számíthatna német segítségre. Németország terveit jelentősen zavarta volna ugyanis, ha a térségben – amelynek nyugalma fontos volt a Harmadik Birodalom számára nyersanyagai és élelmiszer-ipari termékei miatt – fegyveres konfliktus alakul ki, ráadásul két olyan ország között, amelyek számára fontosak.Románia közben a maga részéről is tett a németeknek kedvező lépést, hiszen július 1-jén felmondta az országnak adott brit garanciát, amivel egyébként érdemben, mint láttuk, nem számolhatott, ezzel is jelezve, hogy a jövőben honnét vár támogatást.Hitler a Telekivel és Csákyval folytatott müncheni megbeszéléseken azt javasolta, hogy Magyarország kezdjen tárgyalásokat Romániával, és ebben az ügyben Mussolinival együtt eljárnak a román uralkodónál is. II. Károly végül is elfogadta a javaslatot, és a tárgyalások megkezdődtek.A Hory András rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter által vezetett magyar tárgyalóküldöttség a Zsófia hajón érkezett Turnu Severinbe, és még aznap, augusztus 15-én megkezdte a tárgyalásokat. A román fél a tárgyalások során csak kisebb területi engedményekre volt hajlandó, és a lakosságcserét tartotta jobb megoldásnak. A magyar fél igyekezett minél nagyobb területeket visszakövetelni. (A románok korábban, július 28-án Hitler előtt úgy nyilatkoztak, hogy tizennégyezer négyzetkilométerről lennének hajlandók lemondani, és lakosságcserét ajánlanak.)A két fél álláspontja közötti nyilvánvaló, jelentős eltérések miatt a tárgyalások augusztus25-én megszakadtak. Mind a két fél a másikat hibáztatta, és ismét a katonai megoldás eshetősége került előtérbe. A már hetek óta mozgósított alakulatokat mind a két oldalon a háborúra készítették fel. A magyar haderő két hadsereggel támadott volna, bár a siker igen bizonytalannak látszott.A magyar elképzelések szerint a támadás augusztus 28-án indult volna meg, és az a Szovjetunió hallgatólagos támogatását is bírta, hiszen Kristóffy moszkvai magyar követ érdeklődésére augusztus 25-én Molotov azt nyilatkozta, hogy a magyar követeléseket „…megalapozottaknak tartják, és (a) szovjetek magatartása az események során kedvező lesz Magyarország részére”. Ennek a kedvező magatartásnak a „kihasználására” azonban nem került sor, mert a tervezett támadás napjára Hitler Bécsbe kérette a magyar és a román külügyminisztert, hogy azok Ribbentroppal és Cianóval együtt tárgyalások útján rendezzék a problémát.A tárgyalásokra népes magyar küldöttség utazott Bécsbe, és a miniszterelnök is jelen volt mint megfigyelő. Az érdemi munkát Ribbentrop és Ciano végezte. Viszonylag rövid idő alatt kijelölték a két ország között húzódó új határt. Az eredményt augusztus30-án a Belvedere-palotában rögzítették jegyzőkönyvben és megállapodásban. A román felet képviselő Manoilescu külügyminiszter, amint megtudta a döntést, elájult, orvost kellett hívni hozzá. Úgy érezte, Románia többet veszített, mint amire számított.A megállapodás értelmében Magyarországhoz visszacsatolják a a keleti és az erdélyi részeket (illetve utóbbiak egy hányadát), és a másik országban élő magyar, illetve román nemzetiségű állampolgároknak jogukban áll optálni. Az optálók vagyonukkal szabadon rendelkeznek, és a román állampolgárságú magyarok, illetve a magyar állampolgárságú románok egyforma elbánásban részesülnek a többségi nemzethez tartozókkal. A vitás kérdéseket a későbbiekben a kormányok közvetlen tárgyalások útján rendezik.A megállapodás arról is rendelkezett, hogy a területek átadását tizennégy napon belül kell megoldani. Ehhez a két fél vegyes bizottságot állított fel, amely a részletek kidolgozását volt hivatott elvégezni. A többszöri ülésezés után végül is arra a megállapodásra jutottak a felek, hogy a területek magyar átvétele 1940. szeptember 5-én kezdődik meg és szeptember 13-ra fejeződik be. A bevonuló magyar csapatok mindennap reggel 7 órakor (magyar idő szerint) kezdhetik meg a mozgásukat, és az utolsó napon a román helyére este 6 órára vonulnak be (magyar idő szerint).A Bécsből visszatérő magyar küldöttséget hatalmas tömeg várta Budapesten. Az ország lakosságának többsége a húsz esztendőn keresztül folytatott következetes revíziós politika újabb sikerének könyvelte el a második bécsi döntést.Teleki Pál ezt kicsit másként látta. Úgy vélte, hogy a német–olasz döntőbíráskodás bizonyos fokig csökkentette a magyar önállóságot; nem egyszerűen jóváhagyásról, hanem annál többről volt szó. Úgy vélte, ezért a segítségért még adnia kell majd valamit Magyarországnak. Nem is tévedett. A német kérések sorra érkeztek, és a lemondását is fontolgató Teleki azokat teljesítette. Megkötötték a magyarországi német kisebbség helyzetét jelentősen befolyásoló megállapodást (ez biztosította számukra a politikai szervezkedést), újabb gazdasági megállapodások születtek, majd 1940. november 20-án Magyarország is csatlakozott a háromhatalmi egyezményhez.