Az utánozhatatlan Amerika

Amióta létezik az Egyesült Államok, az európai értelmiség megoldani kívánja, mint egy rejtélyt. Goethe, Hegel, Tocqueville, Dickens – mind igyekeztek a rébuszt európai arányokra és szervezetekre bontani, vagyis megfejteni a titkot: hogyan létezhet egy állam és társadalom a görög–római tradíción kívül? Más jogrendszerrel, más alapú kultúrával, más szokásokkal (life style-lal). Különösen a franciák jártak elöl az „Amerika-kutatásban” (magam is írtam egy „Americanologie” kötetet egy párizsi kiadónak), mivel az Egyesült Államok éppen a francia politikai, irodalmi, gazdasági hagyományok ellenpólusán helyezkedik el, ami ingerli a kutatóösztönt.Manapság ez a felfedezési vágy elavult, hiszen mindennap százan és ezren repülnek át az óceánon, és saját érzékeikkel tapasztalhatják meg a „rejtélyt”. Legtöbben visszajönnek és kijelentik, nincs rejtély, az amerikaiak éppen olyanok, mint mi. Mások úgy vélik, hogy „fordítva”: mi lettünk olyanok, mint ők. Ezzel szemben szerintem Amerika utánozhatatlan, és az általános európai ambíció az amerikanizálódásra nem érinthet mást, mint a felületet. Fast food és a többi.Vegyünk sorra néhány fogalmat, és vizsgáljuk meg lényegüket itt és ott! Mindenki száján és fülében rezeg manapság a szó: demokrácia. Az európai polgár ekkor Periklészre és Athénra gondol, esetleg a svájci államszerkezetre, szavazásra, népakaratra. Amerikában mindezt a múlt botladozó erőfeszítéseinek tartják – ha egyáltalán figyelembe veszik –, és demokrácián azt értik, hogy ez a családban kezdődik, az iskolapadban folytatódik, és az elnökválasztás „éltető zavarában” csúcsosodik ki. A demokrácia nem az időnkénti voksolásból áll, hanem kényszerből és habitusból. Legalábbis ideológia, hacsak nem egy civil vallás. Mielőtt dicsérjük vagy kárhoztatjuk, illik tudni, mit ért demokrácia alatt az amerikai polgár.Vegyük másodiknak a businesst. Az óceánon túl ez nem a megélhetés egyik módja, afféle foglalkozási ág vagy kereskedelmi iskolai végzettség; inkább a központi aktivitás, amelyről a katolikus publicista, Michael Novak azt mondja, hogy egyenlő értékűnek tartja a businesskarriert a középkori szerzetesi hivatással. Valóban, kisgyermekkortól a pénzkeresés – a gondolat és a tett – centrális fontosságú. A felnőttet, akit nehéz azonosítani, az átlagembert még az irodalom is „businessmannek” titulálja (lásd Arthur Miller színdarabját), fontossága talán a „porosz katonatisztével” egyenlő (1870-től 1940-ig). A business az általánosan elfogadott típus és mérce, és ezzel méretik minden intézmény. Az újonnan emancipált fiatal feketének a „businesskarriert” ajánlják mint kaput az élethez, és sokszor hallani, hogy az egyetemet businessvállalatként kell kezelni ahhoz, hogy sikeres (?) legyen.Vissza a fogalmakhoz. A puritanizmus nem feltétlenül a nemi szemérmet hirdeti, inkább arról az amerikai hajlamról van szó, amely konformista, és akkor érzi biztonságban magát, ha formulák szerint él. Ez lehet akármilyen formula, ha mindenki elfogadja, ami a life style-nak is lényege. Változik, és mostanság a teljes nemi szabadság van műsoron. A „puritanizmus” azonban érvényes a régi módban is: a meztelen strandoló elképzelhetetlen, a törvény hatásosan tiltja, és a rendőrség nem ismer pardont. A pornókultusz nem jelenhet meg a kirakatban, és a trágár szavakat még ma is kiradírozza a televízió műsorigazgatója.Metodika nélkül vizsgálgatjuk az amerikai életet, szándékunk néhány valóságképet felvillantani, szemben az Európában elterjedt nézetekkel. Erre jogunk van, mert Amerika önmagát egy laboratóriumnak tekinti: sok faj együttélése szempontjából, a sikerformula szempontjából, a demokratikus jogállam szempontjából. Jó ezt is szem előtt tartani.Hogyan jön ez a helyzet létre? Következő fogalmunk az amerikaiság motorja, amelynek hivatása a múltat aláértékelni és állandóan, mondhatni rögeszmésen a privát kezdeményezést felmagasztalni. Ebből fakad az amerikai kapitalizmus. A jövő egyenlő minden polgár lehetőségével, hogy új árucikket dobjon a piacra, új eljárásmódot hirdessen, új vallást alapítson, új stílusra hívja fel a figyelmet, új rekordot állítson fel. Ez volt a minap Clinton elnök üzenete a néphez, mondhatnánk hitvallása. Ilyenformán a múltat (épület, life-style, iskolai tananyag, vallási dogma) lezárjuk, és nyitva tartjuk a jövő kapuit.Újdonság, újdonság, újdonság:Minden vonal az „amerikanizálódás” hajszolásában fut össze. Érthető, hiszen ez egy bevándorlókból épített ország, akik mindenben különböznek – nyelv, vallás, háttér, érdeklődés –, így közös nevezőre illik őket hozni. Ennek folytán óriási és sokszor nehezen elviselhető súly nyugszik a polgáron, hogy alkalmazkodjék tetteiben, szavaiban és gondolataiban is. Nevezhetjük ezt a súlyt „Big Brother”-nek vagy paradicsomi állapotnak, sikerdús kommunizmusnak, globális tanítómesternek – tény az, hogy sok jelenséget magyaráz. Azt is, miért tartjuk az Egyesült Államokat utánozhatatlannak akármelyik ország részéről, például az Európai Unió részéről. Sőt azt is, miért van az, hogy az amerikai többség nem kíván más földrész ügyeibe beavatkozni, ugyanakkor még soha nem látott imperializmust folytat, bár ezt jótékonyságnak nevezi, és „nem veszi észre” a hasznot, amit ebből húz.Lehetetlen feladat utánozni az Egyesült Államokat, mert kivétel nélkül minden „amerikai fogalom” egészen mást jelent, mint európai eredetije. Így majdnem minden intézmény is mást jelent, más funkciót tölt be az óceán egyik és másik oldalán. Ez a szavak szintjén tűnik fel legtisztábban: a tömérdek amerikai szó és szólásmondás, szlogen és reklám, amely ömlik át az európai nyelvekbe, azért ilyen átütő hatású, mert Amerika nap nap után új és teljesen sajátos, csak Amerikára érvényes társadalmi helyzeteket teremt – amelyek nem léteznek Európában. Európa népei így átveszik a szavakat, és rákényszerítik azokat a nem létező vagy még nem létező európai viszonyokra, helyzetekre, gondolati sémákra. Eredmény: a mindenható szó önmaga teremti meg azt az állapotot, gondolatot, képzetet, amely addig ismeretlen volt a hagyományos kultúra képviselői által. Űr képződik, amelyet a tartalom nélküli szó igyekszik kitölteni. Használjuk az importált szót, anélkül, hogy tudnánk, mi a tartalma. Akkor viszont könnyebb a szóhoz idegen értelmet ragasztani, mint a szót magát meghonosítani.Gondoljuk meg: minden alig asszimilált kifejezés, amelyet kölcsönzünk-koldulunk, olyan, mint egy ránk nem illő ruhadarab. Rajtunk van a cipő és az ing, de a megfelelő testrész vagy végtag más méretű, más alakú. Viszsza kellene adni.