Képzelt riport egy amerikanizált riporterről

Ne hagyd élni. Provokáld, idegesítsd fel rögtön az elején, majd ha bepöccent, háborodj fel a viselkedésén; vágj állandóan a szavába, egyetlen mondatát se tudja végigmondani; hivatkozz arra, hogy nem a lényegről beszél, ha pedig mégis frappánsan válaszolna, vágd a képébe, hogy eltért a témától; sértődj meg, mielőtt megsértődhetne. Föl is ugrálhatsz, mintha el akarnál rohanni. Éreztesd vele minden percben, hogy ez a te műsorod, ő itt csak fölösleges kolonc, kvázi tárgyi bizonyíték saját létezésére, te csak a hitelesség kedvéért hívtad meg, ne higgye, hogy bárki kíváncsi a véleményére. Ha mindez nagyon bunkóra sikeredik, kend rá az egészet. Mondd azt neki sokat sejtetően, hogy a nézők bizonyára jól látták és értették, ki miatt ment tönkre a műsor, ami a tiéd.Ezekkel a mondatokkal vert magába életet ebéd utáni szunyókálásából felébredve a sokarcú műsorvezető, kinek neve veretes elbeszélő múlt az utódlás témakörében. (Fiala!) Azzal a bátorsággal dörgölte ki a csipát a szeméből, ami inkább munkavégzéskor jellemző rá, civil énje csenevészebb merszét előzőleg gondosan behajtogatta alsógatyái közé. Nagy dologra készült ugyanis. A bakancs talpába való félgömbfejű szeg, amelynek neve ugyanaz, mint az ő műsorának (Jancsiszög!), már régóta ösztökélte egy jókora rúgásra a listákat készíttető Orbánba, kormányba, de különösképpen abba a külföldi sajtót szemléző „nemkívánatos” publicistába, kinek neve nemzetünk jelzője volt dicsőbb korokban (Lovas!). És eljött végre a lehetőség, a pillanat feltartóztathatatlanul közeledett. Ezért a műsorvezető ordított még néhányat a tükör előtt, csapkodta egy kicsit a szekrényajtót, hogy kieressze fejéből a gőzt, felöltötte saját stílusát, majd elindult a színpadra, amely mikroszkópként a láthatatlan világot igyekszik láthatóvá tenni számunkra.Ott már mindenki nagyon várta. A kamerás embereknek bepárásodott a nézőkéje a hálától, amit iránta éreztek, mert őt kamerázhatják, nem pedig a sarki fűszeres aranylakodalmát. A tanítványok is hálásan vihorásztak a háttérben. Kendőzetlen szépségüket csak befektetésre váró tehetségtőkéjük múlta felül. És várta őt a nagy barát, akinek a neve csak azért is (Juszt!), és bátorságától a saját szája is állandóan tátva. Ők így együtt a nagy csapat, amelyik – hiába rúgták ki innen-onnan – újra itt van, hogy megmutassa ezeknek a „szélsőjobbal összekacsintó, újkádárista listagyártó kollégiumi szobatársaknak” az Úristen feltételezett lakhelyét. Ott volt még – amúgy mellékesen – a kormányhivatalnok, az internetes újságíró és a „nemkívánatos” publicista is. A púderes hölgy mindenkit demokratikusan bepúderezett, kiosztották a lehallgatókészüléknél alig nagyobb mikrofonokat.Eörsi Mátyás országgyűlési képviselő viszont elkésett. Ám a műsorvezető ezt nem vette észre, mert azt sem tudta, hogy jönni fog. Csak csendben mormolta az ő saját műsorának aranyszabályait, amit egy belső hang súgott a fülébe: „A bemutatkozással el kell töltened legalább fél órát. Egyáltalán nem fontos, hogy a témáról túl sok szó essen. Biztosan előhozza, ki a jobboldali, ki a független, akkor azonnal ordítsd magadból kikelve, hogy te igenis független akarsz lenni. Érezze a néző, hogy nem te vagy a hibás, amiért ez nem megy. Cukkold azzal, hogy senki nem akart leülni vele egy asztalhoz. Tekintse kegynek, hogy te leereszkedtél hozzá, sőt mindent megtettél, no nem érte, hanem a műsorért, ami a tiéd. Ha véletlenül a többiekkel szót értene, és valamiféle beszélgetéshez hasonló indulna be, azonnal vágj közbe! Mondd azt, hogy ufó legyél, ha érted, mi az összefüggés az elhangzottak és az ő reagálása között. Ha fütyülne rád, kérd ki magadnak. Rád nem lehet csak úgy fütyülni. A te műsorodban csak te fütyülhetsz. Nem lesz ez jó adás, de mindenki látja majd, milyen elviselhetetlen, ideges, kötekedő, pökhendi emberek ezek a listagyártók!”És elkezdődött. A műsorvezető, aki tekintélytisztelő, de nem szervilis, rövidnek nem mondható történetben adta elő, hogyan hívta meg a kormánytisztviselőt, amit ebben a formában az érintett is csodálkozva hallgatott. Állítólag vele akarták helyettesíteni a „nemkívánatos” publicistát, mert a többiek, akik szerepelnek a listán, amely a műsor témája, nem akartak vele együtt szerepelni a műsorban. A kormánytisztviselő viszont sem a publicista helyett, sem nélküle nem akart szerepelni egy olyan műsorban, amiben nem akartak szerepelni azok, akikről szó van. Kerülendő annak látszatát, hogy azt sem tudják, kivel és miről akarnak beszélgetni, a szervezők meghívták még az internetes szerkesztőt, aki szédülten roskadt a fotelbe, és szakállába kapaszkodva keresett biztonságot. Közben megérkezett Eörsi Mátyás, akit nyitott szájú barátja – csak azért is – utólag beültetett a műsorba. Erről a műsorvezető az eléje csúsztatott kis cédula alapján szerzett tudomást, majd beúszott a képbe egy szék, amire ráhuppant a képviselő. A kamerás emberek mögötti térben izgatott sutyorgás indult meg arról, látott-e már valaki ilyet a szakmában, de eredmény nem született.„Ez az én műsorom!” – fortyant föl a műsorvezető, akinek mindig a hátánál áll igazságérzete, de mivel nincs olyan váratlan helyzet, amit ő ne tudna megoldani, ünnepélyesen megkérte a jelenlévőket, ne számoljanak háromig, és ne hagyjanak ott csapot-papot, ha addigra Eörsi mégsem távozna. Maradt mindenki a helyén. Érdekes módon ezek után esett néhány szó arról is, hogy mi az a lista, kik készítették, és vajon a listázók a veszélyesebbek az országra nézve, vagy akik rajta vannak. Még megegyezésre is jutottak egy igen lényeges kérdésben, ami a listától teljesen függetlenül tanulságokkal szolgál. Nevezetesen, hogy nem kellene se külföldön, se idehaza senkinek szemérmetlenül belehazudni a médiába. Még a műsorvezető is azt rikácsolta teljesen begerjedve a „nemkívánatos” publicista szónoki képességétől, amivel egymástól látszólag távol eső dolgokat is össze tudott kapcsolni a tisztánlátás érdekében, hogy „az én műsoromban csak olyasmit lehet mondani, aminek van létjogosultsága, és kapcsolódik a témához!” Ő már ekkor két és félnél járt a saját műsorában, amiből csak azért nem rohant ki, mert közben vége lett. A kamerás emberek mögötti térben felsikoltott egy szépségénél is tehetségesebb tanítvány: „Úristen, mi lesz ebből!?” „Semmi!” – dörmögte egy producer kinézetű ember, miközben igyekezett Eörsi Mátyás közelébe férkőzni, akit csak azért is marasztalt még. Ez volt a végszó azon az estén.