Új moralisták, farizeusok (3.)

2001. 07. 02. 22:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

morális fenntartásoknak vége. A politikai szembenállás a másik megsemmisítésének igényével lép fel.Mondjuk ki: politikai ellenfeleink megölnének minket, ha tehetnék. De mivel nem tehetik, hát legalább megpróbálnak olyannak lefesteni bennünket, mint akikért nem lenne kár.Ha a valóságos ölést, a nagy, „szükséges”, hatékony és a „jövő érdekében elengedhetetlen” gyilkolást sajna nem is teszik lehetővé a jelenlegi állapotok (vészesen forradalommentes lett Európának ez a fele is, a bolsevikok meg „liberálisok” lettek, „európaiak” lettek, „pc-k” lettek és mindenekelőtt és elsősorban milliomosok lettek, így már csak emlékezetből tudják felidézni a vér zamatát), az ellenfél, a másként gondolkodó erkölcsi és lelki kivégzésére azért még van lehetőség.És mert a vizesnyolcasokat is fel kell valakinek rajzolni jókor reggel az aszfaltra, és mindig van szalajtható nyikhaj, aki a sarki fűszereshez fut túróért, így lélekhóhérok is akadnak minden ganédombon, meg hálószobakukucsok is, akik megfelelő parancsra begyűjtik és elemzik a konténerekben talált szaros gatyát.Az új moralisták, farizeusok„Mi is az a moralizmus? Erkölcsi lecke, amelyről bizonyos gőggel oktatnak ki másokat. Moralistának lenni a legkevésbé sem jelenti, hogy az ember maga morális személyiség volna. A morális egyén az életét jó és rossz kritériumainak rendeli alá, amelyek túlmutatnak saját személyes kedvtelésein és ezek élvezetén. Az egyén, aki moralista, mások életét veti alá ugyanezen kritériumoknak, de ő maga csak a mások bűneinek a megbélyegzésében jeleskedik, mert a moralista nem fecsérli arra az idejét, hogy azt dicsérje, ami másokban jó, vagy éppen önmagában. Megelégszik a közvetett előnyökkel a maga posztján, mint olyan ember, aki azért felelős, hogy megbélyegezze másokban a gonoszt. (...) A moralista tehát arra emlékeztet, akit a Biblia farizeusnak nevez, ha nem esetleges képmutatására vagy formalitásaira helyezzük a hangsúlyt, inkább arra, hogy előszeretettel ítélkezik szigorúan mások felett. A moralista a legjobb lelkiismerettel él, a saját igazától való elteltség mozgatja, ezzel szemben árgus szemekkel figyeli, milyen bűnöket követnek el mások.”1Ővelük vagyunk körülvéve, s mi tagadás, ilyenek vagyunk mi magunk is. Gyakran. Szeretjük a mások bűnét. A mások bűne édes, jólesően melengető és felment sok minden alól. Nem a magunk bűneivel való szembenézést teszi könnyebbé, ó, nem! Arra jó a mások bűne, hogy a sajátunk már ne is legyen…Mégis, anélkül, hogy felmenteném magunkat, jobboldaliakat a farizeusság bűne alól, szögezzük le: a farizeusság igazi terepe ma a baloldalon található.„Napjainkban, amikor a kereszténység már nem tarthat igényt irányító szerepre, és amikor a régi laikus szellem hasonló okokból szintén kihalófélben van, a modern moralizmusnak más, újabb értékek után kell néznie. A keresztény moralizmustól eltérően az új moralizmus egyértelműen baloldali jellegű.”2Igen, így kell legyen.Mert nem tudtak még szembenézni önmagukkal. Illetve nem akartak, és most már nem is akarnak, soha többé. Nincsenek rászorítva. Elmaradtak a forradalmak, a nagy, megtisztító polgári forradalmak – ahol pedig volt valami efféle, ott élére állt a bolsevikok második vonala (Iliescu).„Az abszolút rossz példáját, amire a moralistának szüksége van ahhoz, hogy bírálni tudja mindazokat, akik szerinte túl közel kerülnek ehhez, az újabb kori történelemből veszik, és ez a nácizmusban kulminál. Ezt a gonoszt ily módon le lehet írni olyan terminusokkal, mint fasizmus, rasszizmus, antiszemitizmus. Mivel a moralista egy sorba akar tartozni a baloldaliakkal, nem emlegeti a náci bűnökkel egy lapon a kommunista bűnöket. A népirtás kifejezést sosem alkalmazzák azokra a tömegmészárlásokra, amelyekre Oroszországban, Kínában vagy Kambodzsában került sor. A moralista követelni fogja, hogy Pinochetet ítéljék el népirtásért, hogy Castrót is, azt soha. (…) Manapság a náci bűnök közvetlen elkövetőinek száma egyre ritkul, még ha az emberiség elleni bűntettekben folytatott perek, mint Papon pere, alkalmat adtak is az új moralistáknak a retrospektív hős szerepének eljátszására. De továbbra is fennáll a múlt újra felülvizsgálásának lehetősége, hogy megmutassák, hogy emberek, akik egyszer bizonyos elismertséget élveztek, valójában közvetve vagy közvetlenül lepaktáltak a fasiszta hatalommal. Más szóval még mindig el lehet játszani a posztumusz feljelentő szerepét. Sőt, a jobboldali mozgalmak újabb erősödése, amelyeket olykor a hitlerizmussal mosnak össze, lehetővé tette az ilyen vádaskodások feléledését.”3Fontos szavak, el nem felejtendő szavak.Aki soha nem volt bolsevik, soha nem volt pufajkás, soha nem volt hazaáruló és gyilkos, aki még soha nem követelte embertársai kiirtását a kommunizmus nevében, aki nem volt részese az ország nyomorba döntésének, és hisz a nemzeti reneszánszban, annak állandóan magyarázkodnia kell. Az minden bizonnyal náci, rasszista és antiszemita. De ebben a bűnben kell elmarasztalni azt is, aki egyszerűen csak veszélyes politikai ellenfél.Nézzük csak:Most derült ki, hogy Kurt Waldheim, az ENSZ egykori főtitkára, Ausztria volt köztársasági elnöke soha nem volt náci, és hamis vádak alapján tették annak idején a háborús bűnösök Watch-listájára. Az ártatlanságát igazoló bizonyítékokat a CIA tette közzé néhány héttel ezelőtt.„A történet az 1986-os osztrák köztársaságielnök-választás idején kezdődött. Az osztrák Néppárt Waldheimet indította a választási harcba, míg a szocialisták Kurt Steyer orvost, aki rövid ideig sikertelenül vezette az egészségügyi tárcát. Már a választási harc kezdetén mindenki előtt világos volt, hogy Ausztria jövendő államfőjét Kurt Waldheimnek hívják.A szocialisták bécsi pártközpontjában is tisztában voltak ezzel és ennek lélektani hatásával is. Ugyanis az 1945 utáni második Osztrák Köztársaságban az államfői hivatalt 1986-ig mindig szocialista politikus töltötte be. Már 1986 tavaszán Fred Sinowatz, aki Bruno Kreisky után a szociáldemokraták képviseletében állt a kormány és a párt élén, olyan tervet dolgozott ki, hogy Waldheimet nácizmushoz kötődő váddal próbálják meg a visszalépésre kényszeríteni, és így a Néppárt kénytelen lesz egy olyan személyt jelölni, akivel szemben talán a szocialista elnökjelölt nagyobb eséllyel indul.A szocialisták óvatosan kezdtek bele a rágalomhadjáratba. Sinowatz egy burgenlandi kerületi gyűlésen tett először említést tervükről, amelyet ezt követően letagadott, de a bírósági tárgyaláson egyértelműen bebizonyosodott, és így – mint erkölcsileg bukott politikus – kénytelen volt az alpesi köztársaság közéletéből visszavonulni. Mivel az első híreszteléseknek nem lett semmilyen hatásuk, a szocialisták elhatározták, hogy nemzetközi kapcsolataik alapján a rágalmazási kampányt szélesebb alapokra helyezik. Mivel a bécsi zsidó hitközség jelentős része a szocialista párthoz kötődött, így közvetlen kapcsolatuk volt a Zsidó Világkongresszussal. Ez a szervezet az amerikai és izraeli tömegtájékoztatáson keresztül elkezdte Waldheimet úgy beállítani, mintha náci lett volna. Később olyan tekintélyes sajtóorgánumok, mint a New York Times, a Washington Post, a Los Angeles Times és a különböző tévéállomások még SS-múlttal is felruházták Waldheimet. (…) Az Egyesült Államok képviselőházának egykori nagy tekintélyű elnöke, Jim Wright interjújában Kurt Waldheimet becsületes, nemes embernek nevezte, akivel 1987-ben óriási igazságtalanság történt, amelynek következményei mind a mai napig erkölcsi tehertételként nehezednek az Egyesült Államokra.”4 (Akit érdekel a történet, olvassa el a Heti Válasz cikkét!)Vajon bocsánatot kér-e majd a Zsidó Világkongresszus és a bécsi zsidó hitközség Waldheimtől? Vajon megköveti-e a tönkretett embert a sok új moralista, aki kivette részét a morális és lelki kivégzésben?Egyik sem fog bocsánatot kérni.Sunnyogni fognak, és legjobb esetben befogják majd a pofájukat. De még az is lehet, hogy megismétlik az összes vádat – ez az egyik kedvenc módszerük ugyanis.„A média az elsősorban és mindenekelőtt, ahol ezt az új moralizmust gyakorolják. Valóban, nem szabad alábecsülnünk a média hatalmát. Egy egyén, akit cinkossággal vádolnak (a szokásos kifejezés kollaborálás ) a gonosszal, egész kálvárián megy keresztül, mire megvédi, tisztára mossa magát a mindenki által elfogadott értékeken alapuló vádak alól. Ahogy Taguieff megjegyezte, a modern demokrácia nyilvános terében társadalmi likvidálás megy végbe a vádak legszélesebb körben való elterjesztése útján. Ezért van, hogy az újságíró pozíciója a legideálisabb az új moralista számára. Itt a vádaskodás azonos a meggyőződéssel, olyan vádaskodás, amelyet egyáltalán nem tesz jóvá egy másik közlés három héttel később, vagy egy helyreigazítás, vagy a szerkesztőhöz címzett tiltakozó levél. A nyilvános denunciálás azt jelzi, hogy megindulhat a boszorkányüldözés. Még ha kevésbé brutális is, a társadalomból való kigolyózás és gyanúba keverés stratégiája nem kevésbé hatékony, mint a represszió régebbi formái voltak.”5Kurt Waldheimmel végeztek. Most Haider, Schüssel, Stoiber a náci, és persze Berlusconi, és az új moralisták által uralt nyilvános térben felelevenedik a „Berlin–Róma–Budapest tengely” mint náci képzettársításra kiválóan alkalmas történelmi hívószó, s természetesen az osztrákokkal, olaszokkal és bajorokkal érintkező, sőt jó kapcsolatokat ápoló magyar miniszterelnök így válik úgyszintén nácivá ebben a „likvidálásban”.„Az a legáltalánosabb fogás, úgyszólván az egész stratégia alapja, a harmadik kizárásának elve: mindazok, akik nem antifasiszták, mint mi vagyunk, a fasizmussal való cinkossággal vádolhatók. Ez volt már a kommunisták jól ismert taktikája is a 30-as években, ez tette lehetővé a számukra, hogy kiváló antifasisztaként állítsák be magukat. Ebből következik az ellenfél rendszeres démonizálása, akivel a legcsekélyebb érintkezést is mindjárt úgy ítélik meg, mintha maximális volna, és kiterjesztik az egész csoportra, hogy azt lefedje (…). Az egyetlen megfelelő attitűd ilyen ellenséggel szembekerülve a polgárháború volna, a legcsekélyebb kísérlet, hogy valami árnyaltságot vigyünk ebbe a vitába, az árulással egyenértékű.”6PolgárháborúAz új moralisták által uralt nyilvánosságban polgárháborús állapotok uralkodnak. A farizeusok szóhasználata arra való, hogy démonizálja az ellenséget – a polgári kormányt. „Csürhe”, „horda”, „bitang”, „hatalomittas klikk”, „a szélsőjobboldali kormánytöbbség gyakorlatilag fölszámolta a parlamentarizmust, megszállta (vagy megfélemlítette) a rádiót és a televíziót”, „központilag irányított hazugságáradat”, „a művészeti intézmények nacionalista propagandaközpontokká alakítása – egyesített csapásai alatt haldoklik a magyar nemzeti műveltség” stb.; ha valaki a nemzeti reneszánszot kívánja és reméli, az „Hitlert sírja vissza”, és ha egy „ilyen ember” valamiféle pozícióba is kerül, akkor „ezek után nincs más dolgunk, mint kivárni, hogy a magyar parlament által támogatott civil szervezetek között a Volksbund mikor tűnik föl”.Mondom még egyszer: meg tudnának ölni. S hiszik, ehhez joguk lenne. Mert ezt kívánná igazából az „európai eszme és a haladás”, másrészt polgárháborúban elkerülhetetlen a likvidálás. Különösen, ha ezt a polgárháborút „nácik” ellen vívják.És ők polgárháborút vívnak – egyelőre a szavak szintjén. S mert gyilkos indulataikat mégiscsak nehéz összeegyeztetni a minden másságot, betegséget, devianciát piedesztálra emelő toleranciakultuszukkal, hát az áldozat szerepébe menekülnek.A státustörvényt Ceausescu érveivel támadó szélsőbaloldali jakobinus kijelenti: „A bírálat föladata olyan emberekre marad, mint e sorok írója, akit nyilván jól szervezett kórus fog hazaárulónak kinevezni.”7Ó, mennyire szeretnének ezek a szerencsétlenek Ady Endre szerepében tetszelegni! Adyéban, aki Trianon után így írt:„Magyarság és emberség zamatja, hite, lelke, Erdély, nem uraid szerint büntet téged az Úr. Mert a hatalmasabb, a Halál, szeret téged s mindig hagy benned annyit, hogy fölségesen kinőhesd magad a Halál minden új látogatására. Erdély, te Magyarország vagy, s ha Magyarországra van még szüksége a földnek, te megmaradsz nekünk. (…) Az oláh mumus elszenvedhető, lebírható s Romániának nem kívánhatnék rosszabbat Erdélynél. Csak Kolozsvárra, Brassóra, Marosvásárhelyre s még néhány városra intek. Belepusztul az oláh, ha ilyen kulturális helyeken el tudna helyezkedni. Szerencsére nem tud, mert Erdélyt akarjuk, tartjuk s meg is fogjuk őrizni. Az oláh mumus nem mumus, s eszembe jut egy román fiskális, aki azt mondta: Isten ments, hogy Budapest helyett Bukarestbe kelljen mennem főtárgyalásra.”8A polgárháború és a nyilvános likvidálás új színtere: a hálószobaAz eddig leírtakat ismerjük. Az első szabadon választott magyar kormány már elszenvedte az új moralisták kíméletlen támadását és semmilyen határt nem ismerő aljasságát. Bele is bukott. A Horn-kormány megfelelt ízlésüknek, kitört a „társadalmi béke”, majd miután Orbán Viktor és a Fidesz meg merte nyerni a ’98-as választásokat, ismét támadásba lendültek a hóhérok.S most új terepen zajlik a háború: a hálószobákban és a gyerekkorban. Lovas István barátom az első áldozat.Belőle készült az előbb „fiatal nőt megerőszakoló”, majd „feleségét saját gyerekei előtt megerőszakoló”, „betörő”, „kislányát kutyával szándékosan szétmarcangoltató” állat fantomképe.Ami heteken át az Élet és Irodalom című periodikában zajlott, az az új moralizmus végső mélyrepülése.Nem szeretnék kitérni a részletekre. Hogy Lovas nem erőszakolt meg senkit (ami még a vádiratban is szerepel), s hogy a szituációról magáról már a hetvenes években remek dalt szerzett generációm két bálványa: Cseh Tamás és Bereményi Géza.„Tucatból vagyok nyolcadik,S aki már tucatkodik, bármit is csinálhat,Ott van a többi közt…”Énekelte Cseh Tamás, és énekeltük mindnyájan a házibulikon, mi, akik megéltük már, milyen is, amikor egy lány eljön, igent mond, akarja, azután valamiért mégiscsak meggondolja magát…Ennyit erről.S mit lehet mondani a húsz forint értékben elkövetett lopásról, mit mondhat erről az, aki járt a hetvenes években Balatonon, és egy hét után megette a házinéni befőttjét az éhségtől üvöltő, pénztelen éjszakán, majd nagynénje fiújával tyúkot is lopott Máriafürdőalsón, tyúkot, mint a „szegény” cigány, a „megélhetési bűnöző”, csak olyan szerencséje volt, hogy nem bukott le, mert ha lebukott volna, akkor most negyven oldalt írna róla Kenedi János, és a kilencévesen elkövetett bűn (az!) elől nem lenne most menekülés…És mit lehet mondani a válóperes iratok nyilvánossá tételéről?Mi jön majd még ezután?Hagyjuk…Tudjuk, mi jön.Az ig

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.