Parlamenti váltógazdálkodás és metróper

Az Antall-koalíció 1991-ben törvényt alkotott
„Expo ’96 Budapest” elnevezéssel nemzetközi szakkiállítás megrendezéséről. Az 1994-ben hatalomra került Horn–Kuncze koalíciós kormány más értékrendet vallott. Ezért főként a kisebbik koalíciós párt kezdeményezésére – bár a világkiállítás rendezése érdekében jelentős beruházásokra került sor, és a további beruházásokra a költségvetési fedezet is rendelkezésre állott – az Országgyűlés legsürgősebb feladatának tartotta, hogy az „Expo ’96 Budapest” nemzetközi szakkiállítás megrendezésének lemondásáról – a parlamenti váltógazdálkodás nagyobb dicsőségére – újabb törvényt alkosson.
Kevéssel az 1998. évi országgyűlési választások előtt, április 7-én Medgyessy Péter pénzügyminiszter az Európai Beruházási Banktól felvett ötvenmillió ECU összegű hitellel összefüggő kötelezettségvállalásról beruházási szerződést írt alá Demszky Gábor főpolgármesterrel és a BKV vezérigazgatójával az úgynevezett 4-es metró létesítése tárgyában. A mintegy 160 milliárd forint építési költség a magyar államot hatvan, a fővárost pedig negyven százalék arányban terheli. A szerződő felek bezzeg nem bíbelődtek azzal, hogy az Országgyűlést törvényhozással, vagy akár a szerződésnek határozattal való jóváhagyásával terheljék. A sors kifürkészhetetlen akaratából ismét olyan koalíciós kormány került hatalomra, amely más értékrendet vallott. Járai Zsigmond pénzügyminiszter nem sokat késlekedett, és már 1998 novemberében felmondta az állam képviseletében a beruházási szerződést. Ebből aztán olyan világraszóló perlekedés kerekedett, hogy azt a jó öreg táblabírák is megirigyelhették volna. Ezt énekeltem meg Az újabb metróper tanulságai címen a Magyar Nemzetben (2000. okt. 7.) írott dolgozatomban, amelyben vajmi kevés sikerrel arra törekedtem, hogy mondanivalóm a jogban járatlan olvasó számára lehetőleg érthető, de legalább elviselhető legyen. Ebben azt az álláspontomat fejtettem ki, hogy a szerződés semmis [Ptk. 200. § (2) bek.], tehát ki nem kényszeríthető, mert több vonatkozásban az államháztartási törvénybe ütközik. Majd ugyanezt fejti ki Jaszovszky László A nagy magyar metróper címen a Magyar Nemzetben (2001. április 5-én) megjelentetett nagy igényű cikkében, azzal a kiegészítéssel, hogy a szerződő felek az 1998. április 7-én aláírt megállapodást az államháztartási törvény sérelmével, a jogszabály megkerülésével kötötték meg, és országgyűlési határozat hiányában a felperes a szerződés teljesítését nem kérheti, nem teljesítés miatt pedig kártérítést sem követelhet. Egy nappal később hozott ítéletében a Legfelsőbb Bíróság mint fellebbezési bíróság, a Fővárosi Bíróság ítéletét megváltoztatta, és a keresetet elutasította. Jaszovszky László A felülvizsgálati kérelemnek nincs törvényes alapja címen (Magyar Nemzet, december 3.) újonnan megjelent cikkében a korábbiaknál még részletesebben foglalkozik a felek kérelmeivel. Egyetértve a fellebbezési bíróság ítéletével, rámutat: „A szerződés abba a jogszabályba ütközik, amely a kormány bizonyos tevékenységét engedélyhez (feltételhez) köti [Ptk. 200. § (1) bek., 215. § (2) bek.].” Ez a feltétel pedig nem következett be, ugyanis képviselői indítvány alapján az Országgyűlés megtárgyalta és elvetette a költségvetési törvénybe történő felvételre irányuló törvényjavaslatot. Ennek ismeretében a felperes kártérítést sem követelhetett sikerrel.
A Legfelsőbb Bíróság csak december 12-én hirdetett ítéletet, amelyben a felperes felülvizsgálati kérelmét elutasította. A szabad demokratáknak ezúttal is pontosan olyan jó sajtójuk volt, mint 1994-ben a Horn–Kuncze koalíciónak, amikor a világkiállítás rendezéséről szóló törvényt sikerült hatályon kívül helyezni. Aligha szerencsés precedens volt ez abban az időben, amikor zsenge korban lévő parlamentáris demokráciánk a váltógazdálkodás ízét éppen hogy érzékelni kezdte. Az ilyen esetben igencsak kívánatos jogfolytonos kormányzás meghiúsulása az első esetben úgy következett be, hogy korrekt törvényhozási előfeltételek és költségvetési fedezet biztosítása ellenére törte derékba a beruházás megvalósítását a diadalittas koalíció. Az 1998-ban hatalomra került polgári koalíció azonban egy olyan jelentős megterheléssel járó beruházási szerződés alapján nem vállalta – jogfolytonosság ürügyén – a teljesítést, ahol az Országgyűlést az államháztartási törvény által részére biztosított határozathozatali jogától az orvul eljáró pénzügyminiszter megfosztotta. Ennek következtében az újonnan regnáló kormány egy olyan torka véres szerződés nyomasztó terheit lett volna kénytelen viselni, amelynek költségvetési fedezetét a leköszönni kényszerült kormány még időarányosan sem teljesítette. A homogén balegyenes sajtó a Legfelsőbb Bíróság megalapozott ítéletét mégis holmi revánsként élte meg. Az e tárgykörben irracionális politikai vonzalmánál fogva élen járó Magyar Hírlap arról tudósít, hogy az ítéleti indoklás szerint az állam olyan Janus-arcú intézmény, amelyik szerződhet ugyan valamire, de nem kötelezhető annak betartására. Holott a napilap által ismertetett indoklásból is kitűnik, hogy a Legfelsőbb Bíróság – a fellebbezési bíróságtól eltérően – megállapította, hogy magánjogi szerződés jött létre, amely nem semmis. A magyar állam ebben az önkormányzat egyenrangú partnere. A szerződés érvényben van ugyan, de fizetési kötelezettséget tartalmazó része megszűnt. A közhatalom döntéséből következően – mert az új Országgyűlés nem hagyta jóvá a szerződést, és nem biztosította a költségvetési fedezetet – a szerződés teljesítése lehetetlenné vált. Emiatt az állam kártérítésre sem kötelezhető. A lap szerint a szerződés azért Janus-arcú, mert a közhatalom nem tette meg a szükséges államigazgatási intézkedéseket az általa magánfélként kötött szerződés érvényesítéséért, ami bírói úton nem kényszeríthető ki. Ez azonban a szerződéskötés idején regnáló kormány feladata lett volna. Abban az esetben, ha erre nem volt kilátás (például a szocialista frakció vonakodása miatt), akkor kellő körültekintés nélkül történt a szerződés megkötése. (Szintúgy, mint fél évvel később a Gresham-palota értékesítésével kapcsolatos tanácsadói, avagy lobbiszeződésé.)
A Népszabadság ismerteti annak a Demszky Gábor által december 4-én közjegyzői letétbe helyezett cikknek a tartalmát, amelyet ítélethirdetés után újságírók és közjegyző jelenlétében felbontottak. Ebben a főpolgármester feltételezi, hogy a kormány és a Fidesz vezérkara megpróbált befolyást gyakorolni a Legfelsőbb Bíróságra a döntés meghozatala előtt. E következtetést jelentős részben Jaszovszky László előbb idézett két cikkére alapítja. Az első cikk érvelését felismerni véli a fellebbezési bíróság ítéletének indoklásában. Ezért az első cikket „sugalmazás”-nak tekinti. Szinte a második cikk esetében is megismétlődik a „forgatókönyv”, amikor abban a szerző ízekre szedni igyekszik a főváros felülvizsgálati kérelmének indoklását.
Meggyőződésem szerint a gyanú alaptalan. A szerző mindkét cikke vegytiszta jogi érvelés. Abban nincs semmi, amit illetéktelen vagy éppen politikai befolyásolásnak lehetne tekinteni. A fellebbezési bíróság ítéletének indoklása – a szerződés lehetetlenülése tekintetében – új, az első cikktől meghatározó módon eltérő elemet tartalmaz. Még inkább vonatkoztatható ez a felülvizsgálati szakban hozott ítéletre, amely – szemben a szerző cikkével és a fellebbezési bíróság ítéletével – érvényesnek tekinti a beruházási szerződést, majd annak lehetetlenülését – az Országgyűlés jóváhagyásának elmaradása miatt – megállapítja. Ebben pedig nem Jaszovszky László, hanem egy másik szerző, Benedek Károly jogi álláspontjára ismerhetünk rá. (L. a polgári törvénykönyv magyarázata, Bp. 1988. év 614. o.)
A metrópert egyébként helyénvaló nem elszigetelten, hanem átpolitizált környezetébe illesztve – mint az igazságszolgáltatás jelenlegi helyzetébe illő jelenséget – értékelni. Értve ezalatt azt a tendenciát, amely „igazságszolgáltatás” alatt – szemben az alkotmány rendelkezésével [48. § (1) bek.] nem csupán a bírói szervezetet, hanem pontatlanul az ügyészséget is érti például, amikor a Schlecht Csaba elleni ügyben a nyomozás megszüntetését sérelmezi. Ugyanígy politikai nyomást, koncepciós jellemzőket vél felismerni a Medgyessy Péter kft.-je és a Gresco Rt. között létrejött megbízási szerződés mentén befolyással üzérkedés bűntette miatt elrendelt nyomozás indítékaként. Emlékeztetek arra, hogy a metróperben a felülvizsgálati szakban hozott ítélet kihirdetésének a napján, vagyis december 12-én este az m1 közszolgálati tévé Aktuális című műsorában Baló György sztárriporter milyen kitartóan faggatta Solt Pált, a Legfelsőbb Bíróság, egyben az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnökét az „önök bíróságának” viselt dolgai felől. A riportalany minden bírótársa nevében a leghatározottabban visszautasította, hogy a Legfelsőbb Bíróság politikai nyomás alapján hozta meg döntését a metróperben. A képernyő még el sem sötétült, máris ismertté vált az Ügyészek Országos Egyesülete, a Magyar Ügyvédi Kamara és a Budapesti Ügyvédi Kamara közös nyilatkozata, amely szerint napjainkban az igazságszolgáltatás függetlensége veszélyeztetett. Solt Pál a közös közleményre reagálva az MTI-nek azt nyilatkozta: „teljes értetlenséggel állok az ügyészeknek és ügyvédeknek az igazságszolgáltatás függetlenségével kapcsolatos nyilatkozata előtt, amely nem kevesebbet állít, mint hogy a kormány részéről az ítélőtáblák, illetve a bírósági költségvetés kérdésében elfoglalt álláspont befolyásolja a bírói hatalmi ág függetlenségét”. Súlyosan sérti ez a kizárólag a törvényeknek és saját meggyőződésüknek alárendelt bírákat, és visszautasítja azt a feltételezést, hogy ítélkezési tevékenységük függetlenségét ezek a kérdések befolyásolják. Ugyancsak visszautasította a közös nyilatkozatban foglaltakat Varga Zs. András, a legfőbb ügyész helyettese.
A saját tapasztalataim alapján azt észrevételezem: most már nem csupán a bírói szervezetet, hanem az ügyészit is önálló hatalmi ágnak lehetne tekinteni. A többi hatalmi ág számára nincs olyan eszköz, amely politikai befolyásolásukra lehetőséget nyújtana. Történelmünkben példátlan függetlenséget élvez a bírói szervezet, amely – szemben az ügyészekkel, akit a legfőbb ügyész utasíthat – nem utasítható. A politikai befolyásolásnak a közös nyilatkozatban felvetett módja, hogy a kormány megnyirbálja ezeknek a testületeknek a költségvetését, miként lelkesíthetné ugyan az ügyészeket, avagy a bírákat arra, hogy a szűkmarkú kormány számára kedvező, az ellenzéknek viszont olyannyira fájó döntéseket hoznak?
Molnár Tamás, a tudós filozófus professzor Századvégi mérleg (Kairosz Kiadó 221–225. o.) című remekművében többek között azt olvashatjuk: A politikai pártrendszerek a vége felé járnak, beköszöntött a lobbik kora. A múltban a pártok igyekeztek az államot átvenni, azt megszállni, „gyarmatosítani”, és saját képükre átalakítani; manapság a lobbik hatolnak be az államba, követelve annak businessé való átalakulását. Másként fejezve ki ezt: a civil társadalom kezdi uralni örök vetélytársát, az államot.

A szerző nyugalmazott ügyvéd