Nem tudjuk, feltűnt-e az olvasóknak, hogy a kormányhoz közel álló média ebben a kérdésben mondhatni tájékozatlanságot árult el, és nem közölt egyértelmű információkat arról, mi áll az államfő döntésének hátterében. Találgatások is csak elvétve akadtak, miközben mindkét lap analógiát keresett Gál J. Zoltán kormányszóvivőnek tulajdonítva a mondatokat, aki állította: hetvenedik születésnapja alkalmából Boross Péter exkormányfő – akkortájt miniszterelnöki főtanácsadó – is magas kitüntetést kapott Orbán Viktor hajdani miniszterelnök előterjesztésére Göncz Árpád köztársasági elnöktől. „Göncz Árpád azonban tiszteletben tartotta a miniszterelnök előterjesztését, és átadta az elismerést – írta a Magyar Hírlap. – Lapunk úgy értesült, hogy Medgyessy Péter nem fogja visszavonni javaslatát.” Még egy idézet: „Kormányhoz közel álló informátorunk méltatlannak és példátlannak nevezte az államfő eljárását”. Írta ezt anélkül a Magyar Hírlap, hogy ismerte volna Mádl Ferenc ellenvetéseit. Medgyessy Péter válaszáról nem is beszélve.
A hatályos, 1991. évi XXXI. törvény – a Magyar Köztársaság kitüntetéseiről nyolc paragrafusban intézkedik. Az 5. paragrafus a következőket tartalmazza: „(1) E törvény 1991. augusztus hó 1-jén lép hatályba; ezzel egyidejűleg a törvény 2. számú mellékletében felsorolt jogszabályok és minisztertanácsi határozatok a hatályukat vesztik. (2) Az e törvény hatálybalépését megelőzően adományozott kitüntetések tovább viselhetők, kivéve a Munkás-Paraszt Hatalomért Érdemérmet [az eredeti emléklapon Emlékérem áll], az 1956 után adományozott Szabadság Érdemrendet, valamint azokat a kitüntetéseket, amelyeknek viselését jogszabály megtiltotta.”
Mádl Ferenc éppen ezért véleményt kért az előterjesztésről a különböző társadalmi szervezetek tagjaiból alakult testülettől, és ennek ismeretében döntött a miniszterelnöki javaslatról, etikátlannak és összeférhetetlennek ítélve azt, ugyanis a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet (amelyet Horn Gyula is megkapott) az 1956-os forradalom és szabadságharc leveréséért adták. A kitüntetés felterjesztését dokumentáló irat ad hoc jellegű, de az is elképzelhető, hogy politikai háttere van az ügynek. Vagy – és ez is egy alternatíva –: Horn potenciális miniszterelnök-jelölt volt arra az esetre, ha Medgyessy ügynökmúltja miatt lemond. Azzal viszont, hogy nem kapta meg a kitüntetést, kényelmetlen helyzetbe hozták.
Furcsaságnak tűnik, hogy a levélváltás Medgyessy Péter és Mádl Ferenc között a miniszterelnök Romániába történt utazása, illetve tartózkodása alatt zajlott le. Ez azonban lehet a véletlen műve is. Mindenesetre a miniszterelnök válasza azóta sem ismeretes, pedig már elmúlt az eset óta két hét! Ismerjük egy eléggé gyámoltalan megnyilatkozását: „Nem értem, hogy miért nem írták alá – mondta egy helyütt –, pedig Horn Gyula nagyszerű ember.”
Vajon tudatosan vagy anélkül hozta Medgyessy Péter az exminiszterelnököt ilyen kellemetlen helyzetbe? A közvéleményt bizonnyal zavarja, hogy a mai napig nem kapott az esetről megnyugtató tájékoztatást, magyarázatot. Ezért aztán különböző politikai találgatások keltek szárnyra, amit a média is átvett.
Horn Gyula előéletéről tudnunk kell, hogy munkásmozgalmi múltú családban született. Édesapja 1919-ben részt vett a Tanácsköztársaság harcaiban, s ezért később börtönbe került. 1944-ben a németek elhurcolták, és kivégezték. Egyik bátyja (heten voltak testvérek) 1946-ban kalandvágyból külföldre ment, és beállt a francia idegenlégióba. Két évvel később a család megszakította vele a kapcsolatot. Horn Gyula 1948-ban ipari tanuló volt, ’49 tavaszán a Zalka Máté Dolgozók Kollégiumában volt. Az üzemközgazdász szakérettségis tanfolyamra javasolta, és onnan került az Oleg Kosevoj szovjet ösztöndíjas iskolára. 1950-ben jeles eredménnyel fejezte be az iskolát, és utána került ki a Szovjetunióba, Rosztovba, a Pénzgazdasági Főiskolára. Ott is kitűnő eredménnyel végzett. 1953 nyarán fölvették az MDP soraiba. 1956 után a Pénzügyminisztérium MSZMP-szervezetének alapító tagja. 1956 novembere és 1957 júniusa között karhatalmistaként szolgált. 1956. november 11-én ő is ott volt a parlamenti aktívaülésen, innen zászlókkal a Marx (ma Nyugati) térre vonultak, ahol a forradalom mellett tüntető tömeggel találták szemben magukat. A feldühödött munkások inzultálták a kommunizmust éltető 200-300 fős társaságot, szemtanúk állítása szerint több zászlórudat eltörtek rajtuk. Horn Gyula is kapott egy rúgást arra a testrészére, amelyen ülni szokott…
Az MSZMP Központi Bizottsága 1989. február 10–11-én megtartott ülésének jegyzőkönyve szerint Horn így emlékezett ezekre a napokra: „1956 novemberében hetedmagammal Czinege elvtársnál jártam, akkor ő volt a KB Adminisztratív Osztályának vezetője, ha jól emlékszem, megkért, hogy lépjünk be a karhatalomba, mint volt szovjet ösztöndíjasok. Elkezdődött erről a beszélgetés, a következőt kérdezte valamelyikünk – lehet, hogy éppen én –, hogy kik ellen kell harcolnunk. Kádár elvtárs november 1-jei rádióbeszédében, amelyet 2-án publikált a Szabad Nép, azt mondotta, hogy ez a nép felkelése volt, és minden dicsőséget megérdemelnek azok, akik ezt végigharcolták. Ugyanakkor már föl is hívta akkor a figyelmet az ellenforradalmi veszélyekre. […] Énszerintem nincs és nem is szabad megengednünk azt, hogy 1956 kapcsán valamiféle lelkiismereti válság keletkezzen mindazoknál, azokban, akik akkor fegyvert fogtak, mert akik fegyvert fogtak novemberben, és novemberben felléptek, azok az ellenforradalommal szemben léptek fel. És ez a lényeg. És ezért kapták a kitüntetést vagy az elismerést, és így tovább. Tehát én nem ismerek, vagy legalábbis nem találok ilyen válságot.”
Horn Gyula 1957. április 21-én kapta meg a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet. De visszatérve az 1956 novemberi, decemberi napokra: 1956. november 15-én alhadnagyként belépett a Forradalmi Karhatalmi Ezredbe. A közvélemény nemegyszer összekeveri a fentebb idézett, november 11-i, Marx téri tüntetést a december
8-i demonstrációval. December 8-án a karhatalom a Nyugati pályaudvarral szemben felvonuló és a forradalmat éltető tömegbe lőtt. Többen meghaltak. Többen és többször hangoztatják, hogy Horn is jelen volt a december 8-i eseményen, de a kutatások egyértelműen nem igazolták eddig, hogy az utóbbin jelen lett volna. Az viszont tény, hogy a Forradalmi Karhatalmi Ezred részt vett az ’56-os forradalom utódvédharcainak fegyverrel való leverésében, a forradalmárok felkutatásában és letartóztatásában. Cáfolhatatlanul nem lehet megállapítani, hogy ebben Horn Gyulának milyen szerep jutott, mert az ezred járőrnaplója is hiányos. Ám a „feladatban” való aktív közreműködésre bizonyíték az is, hogy a „néphatalom védelméért” megkapták a Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérmet.
Korabeli jelentések szerint „a karhatalom 1957 áprilisáig […] letartóztatott szökött rabokat, körözött személyeket: 8000 főt; államellenes összeesküvő csoportot: 15-öt; bűncselekmények elkövetése és egyéb ok miatt: 9000 főt”. Magáról az elismerésről Kádár János – a kormány nevében – így szólt az 1957-es májusi országgyűlésen: „A munkás-paraszt kormány felhívására tömegesen jelentkeztek… a karhatalomba népünk hű fiai, akik keményen léptek fel, és szétverték az ellenforradalmi bandákat. Itt jelentem be, hogy a kormány előterjesztésére az Elnöki Tanács határozatot hozott a karhatalom érdemeinek elismeréséről, népünk nevében köszönetét nyilvánította a hősies és önfeláldozó karhatalomnak, a kormány pedig rendeletet hozott a ,Munkás-Paraszt Hatalomért Emlékérem' alapításáról.”
Horn Gyuláról elmondhatjuk, hogy családja révén munkásmozgalmi indíttatású, elkötelezett pártember, aki ennek is köszönhet mindent (iskoláit, előléptetését, kitüntetéseit stb.) Aztán a rendszerváltás idején, 1989-ben rájött, hogy az egyetlen menekülőút saját maga és párttársai számára – és itt akkori hozzászólásaiból idézünk – a politikai és gazdasági reformok szükségessége, az állam és a párt szétválasztása, egy új politikai rendszer elemeinek a kiépítése, a vélemény- és gondolatszabadság elengedhetetlensége, a többpártrendszer reális lehetősége. „Nekem meggyőződésem az – mondta 1989 februárjában a Központi Bizottság ülésén –, hogy ennek az országnak a válságát vagy hanyatlását többek között nemcsak a korábbi politikai rendszer, hanem annak egypártrendszer formája okozta. Lehet, hogy nem tetszik egyeseknek, de meggyőződésem, hogy ez nemcsak magyar, hanem általános szocialista jelenség. És ez tartozott hozzá az egész politikai rendszer legsúlyosabb következményéhez, hogy a gazdaság mély válságba torpant.” Ugyanakkor Horn külföldi útjai során megtapasztalhatta, hogy a nyugat-európai szociáldemokrata pártok nem azonosak az MSZMP utódpártjával, az MSZP-vel. Hogy nagy a szakadék. És ez benne is meghasonlást okozhatott.
Grósz Károly hajdani pártfőtitkár egy nekünk adott interjúban kifejtette: „A rendszerváltás idején három csoportból tevődött össze a Központi Bizottság és a Politikai Bizottság. Adva voltak a fundamentalisták, akik munkásmozgalmi múltat tudtak maguk mögött, KB- és PB-tagok, a Szovjetuniót megjárt emberek, aztán következtek azok, akiket úgy nevezhetnék, hogy a »gyökértelenek«; ők általában 1945 után lettek a párt tagjai, de néha keményebbek voltak, mint a fundamentalisták; végül az egyik kezemen meg tudom számolni, hányan voltak reformkommunisták Pozsgay Imre vezetésével. Ennek igazolására nézzék meg a KB az idő tájt íródott jegyzőkönyveit. A Nagy Imre 1989-es újratemetése előtti időszakban a KB tagjai féltek, hogy az esemény kapcsán ugyanaz történik, mint 1956-ban, a Rajk-temetést követően, de mint ismeretes, a temetés rendben zajlott le, és a jó fejű »gyökértelenek« látták, hogy itt lehet valamit keresni, éppen ezért sárba taposták a reformereket, és magukat kiáltották ki reformkommunistáknak.”
Úgy érezzük, hogy Horn Gyula az MSZMP, majd az MSZP elkötelezett embere lelkiismereti válságba jutott. Volt elvtársainak egy része a munkásosztály cserbenhagyójának tartja, másik része jogfolytonosságot remélt tőle. Ennek tudatában a meg nem kapott kitüntetés vélhetően tovább mélyítheti a belső válságot a hetvenedik születésnap táján.
Nagyon szellemesen mondta egyszer Mark Twain, a híres amerikai író: „Én két hónapig is képes vagyok elböjtölni egy jó bókon.” Medgyessy Péter „bókja” (kitüntetésre való felterjesztése) a történtek után minden, csak nem olyan, amin böjtölni lehet.
origo.hu
Bohár Dániel: Idegállapotban darálja a zagyvaságot Magyar Péter
